Makaj Sándor (makói és gelei),

Full text search

Makaj Sándor (makói és gelei),
kir. tanácsos, törvényszéki elnök, szül. 1806. ápr. 14. Lugoson (Krassóm.); a gymnasiumot Temesvárt, a lyceumot Szegeden, a jogot Nagyváradon végezte 1826-ban; egy évig a megyén praktizált. 1827-ben Pesten Jakabffy Simon mellett az országgyűlés alatt patvarista 1828. a kir. táblánál gyakornok, 1829. censurált s hazament; a megyénél másod-, majd első aljegyző, 1835. főjegyző, 1836-ban mint követ Pozsonyba ment, barátságra lépett Kossuthtal és Széchenyivel; a kerületi s országgyűléseknek egyik legtevékenyebb tagja; nevezetes részt vett Széchenyivel a lánczhid- és más bizottságokban. 1845-ben II. alispán és 1847-ben ismét országgyűlési követ lett. 1849-ben I. alispán, az maradt 1849. aug. 29-ig, mikor állásáról lemondott és Törökországba menekült. Viddinben a legnagyobb nélkülözések közt élt, majd visszajött, mire Pestre internálták, honnét 1850. ápr. tért haza. Ekkor Bogsánban ügyvédi irodát nyitott, melyet 1851-ben Lugosra tett át és mint ügyvéd 1868-ig működött; ekkor újra alispánnak választották és e tisztet viselte 1872-ig, mikor törvényszéki elnök lett. Később nyugalomba vonult. A közművelődési egyletek megtéremtésében szülővárosában nagy része volt és azokat anyagilag is gyámolította. Meghalt 1890. nov. 23. Lugoson.
Országgyűlési beszédeit a Naplók és politikai lapok közölték.
Krassó-Szörényi Lapok 1890. 48. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me