Lónyay Menyhért | Magyar írók élete és munkái – Szinnyei József

Lónyay Menyhért (nagylónyai és vásárosnaményi gróf),

bölcseleti és államtudományi doktor, a m. tudom. akadémia elnöke, magyar miniszerelnök; L. János v. b. t. tanácsos és Lónyay Florentina fia, szül. 1822. január 6. Nagy-Lónyán (Beregm.); tanulmányait otthon, azután (szülei 1833-ban Budára költözvén) a budai piaristáknál és a pesti egyetemen végezte; 1839-ben bölcseleti doktor lett és Tanárky Gedeonnak, mint felkért mentornának és testvéreinek társaságában beutazta Magyarország nagy részét és Erdélyt; azután nagyobb utazásokat tett külföldön, hol szakismereteit, különösen a közgazdasági téren, a legnagyobb sikerrel növelte. A gazdaságban és a megyei életben talált foglalkozást és készült a közpályára. Bereg vármegye már 21 éves korában egyhangúlag választotta meg követévé az 1843. országgyűlésre. Minden kérdésben a Széchenyi iskolájához tartozó szabadelvű párttal szavazott. Az országgyűlés által kiküldött országos kereskedelmi választmány munkálatait, mint tollvivő, szerkesztette. Az országgyűlés befejezése után 1845-ben házasságra lépett Kappel Emiliával (kit Petőfi, ifjúkori hóbortjában, egyszer szinházi látás után feleségül kért). Hosszabb utazásaiból 1847-ben hazaérkezve azonnal feltünést keltett Hazánk anyagi érdekei cz. munkájával. Szorgalmas munkatársa volt a Szalay László, majd a Csengery Antal szerkesztése alatt megjelenő Pesti Hirlapnak. Az 1847. országgyűlésre Beregmegye ismét megválasztotta követének és buzgó részt vett az 1848. törvények megalkotásában. Az 1848. júl. megnyílt parlamentnek is kezdettől végig tagja volt. A második miniszterium alakulásakor államtitkár lett a pénzügyi tárczánál. A világosi fegyverletétel után ő is külföldre menekült és egy ideig Párisban tartózkodott és a Collčge de Franceban Michel Chevaliernak szorgalmas hallgatója volt. Királyi kegyelem útján már 1850-ben visszatérhetett hazájába, hol egyelőre mezei gazdasággal foglalkozott, de egyúttal az irodalmi téren is fejtett ki hasznos munkásságot. Fő része volt legjelentékenyebb pénz- és hitelintézeteink létrehozásában; így egyik első alapítója (1858.) volt az első hazai biztosító társaságnak s az ebből keletkezett Pannonia magyar viszontbiztosító részvénytársaságnak és mindkettőnek elnöke is lett, úgyszintén a magyar földhitelintézetnek Dessewffy Emil gróffal együtt, kinek halála után az elnökségben helyére lépett és azt húsz évig viselte. A Tisza-szabályozás ügyében mint a felsőszabolcsi társulat elnöke, s az ő indítványára összehívott 1857–58. nagygyűléseken vitt vezérszerepet. Az országos gazdasági egyletnél a közgazdasági szakosztály elnöke volt; ezeken kívül is számos vidéki egylet, takarékpénztár, iparegylet és más közhasznú vállalat köszöni az ő buzgalmának létrejövelét. E mellett soha sem szűnt meg az irodalom terén is terjeszteni eszméit és előmozdítani törekvési sikerét. Nagybecsűek a hitelintézeről és pénzügyekről írt tanulmányai. 1858. decz. 15-től a m. tudom. akadémiának levelező, 1861. decz. 20. tiszteleti, 1866. jan. 21. igazgató tagja, 1866. ápr. 15-től másodelnöke s Eötvös József báró halála után 1871. máj. 17-től első elnöke lett. Kiváló szerepe volt a protestáns egyház ügyeinek vezetése és érdekeinek megóvása között is. A hirhedt thun-féle pátens idejében egyike volt a legelsőknek, kik bátor szót emeltek a protestáns hitfelekezetek önkormányzati jogai érdekében, és az akkori rendőrfőnök, Prottmann, az ez ügyben küzdő egyházi lapot éppen a L. czikke miatt foglalta le. E buzgalmáért tisztelő hitsorsosai 1860-ban a békés-bánáti református egyházmegye gondnokává, 1870. pedig a dunamelléki superintendentia főgondnokává választották. 1861-ben képviselővé választatott; ez országgyűlésen jelentékeny beszédet tartott, melyben az absolut rendszer pénzügyi politikáját birálta. Az 1865–67. az országot újjá teremtő országgyűlésen már a nagy tényezők sorába lépett és Andrássy Gyula gróffal együtt működött Bécsben a kiegyezés nehéz munkájában. Az Andrássy-miniszteriumban febr. 19. ő nyertel el a pénzügyminiszteri tárczát, melyet 1870-ig viselt és sikerült neki a korszerű pénzügyi kezelés helyes rendszerét meghonosítani és pénzügyünket Ausztriától elkülöníteni. Ekkor közös pénzügyminiszterré neveztetvén ki (máj. 27. tartotta a képviselőházban bucsúbeszédét), Bécsbe tette át lakását, hol az uralkodó kegyeit nagy mérvben megnyerve, 1871-ben grófi rangra emeltetett; a Lipót-rend nagykeresztjének is tulajdonosa volt. A királyi ház feltétlen bizalmát birta ez időben és a királyné is kiválóan kedvelte. Ferdinánd király végrendelete végrehajtójául őt szemelték ki; a gödöllői kir. kastély berendezését ő reá bízták, úgyszintén az olasz-osztrák határviszály kiegyenlítését is, s ő mind e megbizatásokban az udvar legteljesebb megelégedésére járt el. 1871 végén a közös külügyi tárczát átvevő Andrássy Gyula gr. palotába; de itt töltött két éve gazdagabb volt keserűségekben, mint kivívott sikerek örömeiben; végre a kormányra vágyó balközépnek mindinkább élesedő támadásai folytán 1872. decz. 2. kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. Parlamenti helyét megtartotta a fuzio után a Tisza-kormány idejében is, véleménye függetlenségét a fuzionált pártok ellenében is megőrizte. Többször tett kísérletet Senney báróval szövetkezve Tisza Kálmán megbuktatására, s 1877. febr. a budgettárgyalás alkalmával tartotta utolsó nagy parlamenti beszédét, melyben ebbeli programját kifejtette. A főrendiházban legutólszor 1883-ban hallatta szavát, a midőn a polgári házasságról szóló törvényjavaslat mellett nyilatkozott. De bonyolódott családi ügyei mindinkább elvonták figyelmét a politikától. Sikerült is vagyoni viszonyait rendbehoznia és sokféle bonyodalmaiból menekülnie. Kiköltözött a budai vár lejtőjén épített, fényesen berendezett és vendéglátó palotájából Budapest melletti szentlőrinczi birtokára, hol azután halálaig lakott; szabolcsmegyei, zempléni, beregi s erdélyi birtokait rendezte, gazdaságát javította, háztartásában takarékosabb rendszert hozott be és szabad idejét az elnöklete alatti akadémiának, földhitelintézetnek és a tudományoknak szentelte. Kiváló kedvvel foglalkozott az általa rajongva tisztelt Széchenyi István gróf szellemi hagyatékának rendezésével is, mely czélra kieszközölte a m. t. akadémiánál, hogy ez a grófnak összes kézirati hagyatékát megvegye Tasner Antalnak, volt titoknokának örököseitől 20,000 frért. Ő hoza rendbe Csengeryvel együtt a m. tudom. akadémia pénzügyeit, és ez intézet anyagi helyzete az ő elnöksége alatt emelkedett annyira, hogy az alapvagyon 1883 végén meghaladta a két milliót. Angol pénzemberekkel egyesülve magyar tengerészeti bankot akart alapítani; egy másik consorciumot arra a czélra szándékozott létrehozni, hogy Magyarország összes lápjait és mocsarait kiszáríttassa és mívelhetőkké tegye. Erdélyi hunyadmegyei regényes birtokán, a Nopcsa-családtól szerzett Farkadin, nagy terjedelmű vastelepeket fedezvén fel, ennek kiaknázására tett nagyszerű előkészületeket. Mindebben Budapesten 1884. november 3. bekövetkezett halála gátolta meg. Temetése az ország és főváros általános részvétele mellett a magyar akadémia palotájának előcsarnokából történt az uralkodó képviselőjének jelenlétében. A m. tudom. akadémiában 1885. máj. 31. Trefort Ágoston tartott fölötte emlékbeszédet.

Nemzetgazdasági, statisztikai, politikai és különféle tárgyú czikkeket írt a napilapokba, különösen a P. Naplóba, Magyarországba, Politikai Hetilapba, a Keletbe sat.; néha a német és franczia journalistikában is hallatta szavát.

Czikkei a Budapesti Szemlében (1858. A földbirtoki hitel és a hitelintézetek, 1859. Adatok a földbirtoki hitel kérdéséhez, Az életbiztosítás Angliában, tekintettel a magyar biztosító intézetre, 1861. Magyarország szerepe Európa élelmezésében, 1865. Az országos magyar gazdasági egyesület emlékirata és hazánk vasuti kérdése, 1874. Észak-Amerika, Khina és Japán jelen állapotáról, Hübner után); a M. Akadémiai Értesítőben (1860. A Tiszaszabályozás története és nemzegazdasági fontossága, székfoglaló), a Protestáns Egyh. és Isk. Lapban (1860. 1. sz. A protestánsok önkormányzati joga mellett írt czikkeért Prottmann a lapot lefoglalta); a Statistikai Közleményekben (I. 1861. Ujabb adatok a magyar birodalom földterületi viszonyairól s egyenes adójáról, IV. 1862. A hazánk területén létesült vasutak ismertetése: A tiszai vaspálya társaság, V. 1863. A birtokrendezés előhaladása, Az osztrák örökös tartományokban és Magyarországban kamatbiztosítás mellett épült vasutak viszonyait az államhoz); a Statistikai és nemzetgazdasági Közleményekben (I. 1865. Az urbéri rendezés és tagosítás ügyének állása Magyarországon); a M. Anyagi Érdekeinkben (1865. Az országos magyar gazdasági egyesületek közgazdasági szakosztályának működése a multban szándékai a jövőre, Közlekedési eszközeink hiányai); a Kertészgazdában (1867. Marhasó); a Vadász- és Versenylapban (1873. A méntelepekről); a Pesti Naplóban (1878. 146–148. sz. Emlékbeszéd gróf Károlyi György felett a m. tudom. akadémiában); az Akadémiai Évkönyveiben (Elnöki megnyitó beszédei 1871–1877., 189–84.); a Nemzetgazdasági Szemlében (1877. A vízszabályozó társulatokról, 1878. Néhány adat a vám- és kereskedelmi szerződéshez); országgyűlési beszédei az egykorú lapokban (Pesti Hirlap, Közlöny sat.) és a Naplókban vannak (1865–83.).

Munkái:

1. Hazánk anyagi érdekeiről. I. Közlekedési eszközök. 1. Kőutak, 2. Viziutak, 3. Vasutak. Tekintve azoknak a művelt nemzeteknéli kifejlődését, hazánk azok iránti viszonyait, eddigi intézkedéseit és teendőit. Pest, 1847–48. Két füzet.

2. Pénzügyi levelek. Pest, 1848. (1. A pénzügyi miniszter máj. 23., 24. rendelete, 2–4. Eszmetöredékek hazánk jelen hitelviszonairól.)

3. Lónyay Menyhért máj. 18. tartott beszéde. U. ott, 1861. (Pap Mór beszédével a Magyarország 118. száma után. Németül: U. ott, 1861.)

4. Jelentése a jelen országgyűlés teendőiről hozandó határozat szerkesztésével megbizott választmánynak 1861. júl. 7. U. ott. (L. mint előadó.)

5. Közügyekről. Nemzetgazdászati ujabb dolgozatok. U. ott, 1863. (1852–61-ig a Pesti Naplóban sat. megjelent dolgozatai).

6. Az államvagyonról. Hódolatteljes előterjesztése ő csász. és apost. kir. felségének. Mellékletekkel. Buda, 1869. Két kötet. (A m. kir. pénzügyminiszerium kiadása.)

7. Lónyai Menyhért nevezetesebb országgyűlési beszédei. Pest, 1871.

8. Közügyeinkről. Nézetek Magyarország pénzügyi állapotáról. Bpest, 1873–1875. (I. A pénzügyről, II. A bankügyről. Németül ford. az utóbbit Dux Adolf. Bpest, 1876. Az I. rész ezer példányban nyomatott és az első napokban mind elkelt.)

9. Gróf Széchenyi István és hátrahagyott iratai. (Különnyomat a Budapesti Szemléből. 2. kiadás.) U. ott, 1875. (Németül: ford. Dux Adolf. U. ott, 1875.)

10. Önéletrajzi töredéke. U. ott, 1885. (Különnyomat a Budapesti Szemléből, közli Kónyi Manó.)

Szerkesztette a Budapesti Szemle új folyamát 1865–1866. évf. húsz füzetét Csengery Antallal együtt.

Szent-lőrinczi kastélyában terjedelmesebb munkákat írt az Adóreformról és a Regale-megváltásról, melyeket azonban elbetegedése miatt be nem végezhetett. Élete utolsó évében megrongált egészsége helyreállítása végett az Adriai tenger partján időzvén, élete rajzának rendszeres leirásához fogott, de ebben csak az egyetemi évekig haladt; a későbbi időből azonban évekig vezetett és sokszor terjedelmes naplójegyzetei vannak, melyek a későbbi nemzedék számára az idejebeli történelemre nagybecsű adalékul fognak szolgálni. (Hátrahagyott irataiból részleteket közöltek M. Salon II. 1885., Budapesti Hirlap 148. sz., Egyetértés 4. szám.)

Levelei a m. n. múzeumban: Horváth Mihályhoz, Pest, 1871. máj. 30.; Simonyi Ernőhöz, Bpest, 1876. júl. 3.; Pesty Frigyeshez, Bpest, 1877. máj. 20., Hátszeg, 1881. június 11. és 18., a m. tudom. akadémia levéltárában: Aranyhoz, Pest, 1867. márcz. 21., 23., 1872. jún. 18., Buda, nov. 26., Helgoland 1873. aug. 28.

Arczképe kőnyomat Erybltől, nyomt. Leykum A. Bécsben 1848.; Marastonitól és Jobbágytól 1860., 1867.; Barabástól, nyomt. Pollák (Légrády) testvérek Pesten 1866. (a Vereby Soma, Honpolgárok Könyvében); olajfestés: Temple Jánostól 1858. (a m. tudom. akadémiában) és egy másik a földhitelintézet üléstermében.

Croquis aus Ungarn. Leipzig, 1843. II. 213. l.

Ujabbkori Ismeretek Tára V. 261. l.

Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 300. l.

Nagy Iván, Magyarország családai. Pest, 1860. VII. 168. l.

Vasárnapi Ujság 1860. 18. sz. arczk. 1871. 48. sz. arczk., 1884. 45. sz. arczk.

Ország Tükre 1862. 5. sz. kőnyom. arczk.

Horváth Mihály, Huszonöt év Magyarország Történelméből. Genf, 1864. Két kötet és Magyarország függetlenségi harczának története. U. ott, 1865. Három kötet.

Kókay Aranyos, Ujabb fény- és árnyképek. Pest, 1866. Nagy férfiaink. Bpest, 1874.

Családi Kör 1866. 49. sz. köny. arczk.

Magyarország és a Nagyvilág 1866. 5. sz. arczk., 1871. 47. sz. arczk.

Világ 1866. 36–37., 39. szám (Érkövy.)

Honpolgárok könyve, Pest, 1866. X. (Vereby Soma.)

Akadémiai Értesítő 1867., 1870–75., 1877–78., 1880., 1883–1885.

Országgyűlési Emlékkönyv. Bpest, 1867. 451. l. arczk. (Farkas Albert.)

Hajnal. Album, Bpest, 1867. 107. l. kőnym. arczk.

Hazánk és a Külföld 1867. 11. sz. arczk., 1871. 48. sz. arczk.

Budapesti Közlöny 1869. 58., 70. sz.

Protestáns Képes Naptár 1872. 54. l. arzk. (Ballagi Géza.)

Toldy, M. Nemzeti irodalom története.

Egyetemes M. Encyclopaedia C. 332. l.

Lehoczky Tivadar, Beregvármegye Monographiája. Ungvár, 1861. II. 146. l.

Török Zsigmond, Apró Fényképek. Szabadka, 1882.

Dimény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882. 48. l.

1884: Pesti Napló 158., 304., 305., 312., 317., 323. sz. Egyetértés 158., 304. sz., Pesti Hirlap 158., 304. sz., Nemzet 304–306. sz. Délmagyarországi Lapok 257., 258., sz., Fővárosi Lapok 259–261. sz. Buda-Pesti Hirlap 304., sz. Független 305., 306. sz. Nemzetgazdasági Szemle sat.

Galgóczy Károly. Az országos m. gazdasági egyesület Emlékkönyve. Bpest, 1885. V. 24. l.

M. Tudom. Akadémia Évkönyve XVII. 1885. (Trefort Emlékbeszéde.)

M. Salon II. 1885. arczk. (Vikár Béla.)

Prot. Egyh. és Iskolai Lap 1885. 24. sz. (Szász K.)

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

M. Akadémiai Almanach 1886. 340. lap.

Kiszlingstein Könyvészete.

Széchenyi István levelei. Budapest, 1891. Három kötet.

Várady Gábor, Hulló levelek. Máramaros-Sziget, 1895.

Pallas Nagy Lexikona XI. 650. l. (Tóth Lőr.)

Doby Antal, Lónyay-család. Bpest, 1895. és gyászj.