Kyss Géza

Full text search

Kyss Géza (kónyai),
nyug. városi főjegyző, szül. 1851. jún. 30. Eperjesen (Sárosm.), hol atyja K. Róbert ügyvéd volt; az ottani kir. kath. főgymnasimban tanult; már ekkor A ballada és románcz cz. értekezésével kitünt társai közül; innét a jogakadémiára ment és 1871-ben a Kölcsey-körnek titkára 1872–1873-ban elnök volt; kitünő jogi s államvizsgálati bizonyítványnyal hagyta el az intézetet. Egyik alapítója s buzgó tagja lett az eperjesi ügyvédjelöltek és joggyakornokok egyletének. 1875. jan. 2. mint felelős szerkesztő megindította a Felvidék cz. társadalmi hetilapot, melyből az 1876. decz. 16-án alakult Eperjesi Lapokat 1880. okt. 2-ig szintén ő szerkesztette. Szülővárosa 1877., ápr. 25. főjegyzőjévé választotta. Minden lehetőt megtett a város ügyeinek modern fejlesztésére; sokszor hallatta szavát a városi képviselőtestület ülésein. Berzeviczy Alberttel együtt, kihez a barátság kötelékei fűzték, közreműködött az eperjesi Széchenyi-kör megalkotásában és az 1878. ápr. 28. alakuló közgyűlés őt a magyar irodalmi és színi választmány tagjává választotta. Felolvasásai, költeményei, szindarabjai sokszor kerültek bemutatásra. A szinművészet iránt érzet nagy vonzalma vezette őt az eperjesi állandó szinház megalkotásában; az 1881. megnyitás alkalmával is az ő Ibolyafaló-ját adták elő. Az eperjesi tűzoltóságnak 1877. szervezésében és ügyeinek intézésében tevékeny részt vett és mint főparancsnoka az 1887. máj. 6. nagy tűzvész alkalmával az oltási s mentési munkálatokban szerzett kiváló érdemeiért a koronás arany érdemkeresztet nyerte; uganakkor egy gyakorlati szabályzatot állított össze a tűzoltóság részére; kidolgozta Sárosvármegye tűzrendészeti szabályrendeletét, mely a vármegyei s városi főparancsnokságban állandó összeköttetést tartott fenn a szomszéd vármegyék és a főváros tűzoltóságaival. A villamvilágítás körül is vannak érdemei, a vízvezetékre vonatkozólag pedig füzetet írt; ugyan így ismertette a Szigordon létesítendő sósfürdő ügyét is. A politikai életben a szabadelvű pártnak lelkes híve volt. 1896. márcz. súlyosan megbetegedett, mire egy budapesti gyógyintézetbe vitték, hol némi javulást nyert, úgy hogy visszatérhetett szülővárosába; azonban a szellemi munkára képtelen volt, azért 1897. ápr. 1. nyugdíjaztatott. Meghalt 1889. ápr. 11. Eperjesen.
Czikkeket, költeményeket írt saját lapjaiba, így a Felvidékbe (1875. 1. sz. Jégvilág; a tárczaczikkeket legtöbbször ő írta: Ahmed név alatt írt czikket s költeményei kedveltek voltak; A fehér rózsa cz. költeményét országszerte szavalták, így 1892. decz. 17. Kecskeméten Magyar István a Katona-ünnepélyen; a Csevegések sz. rovatban a város és megye közviszonyait tárgyalta.)
Munkája: Az eperjesi takarékpénztár ötven éves története 1844–1895. Eperjes, 1895. Két fénynyomat, arczkép.
Kézirati színművei: Szeréna, drámai kép, melyet még jogász korában írt; Midás, operette, melyhez a zenét édes atyja szerzette; Tűzoltók a szinfalak mögött, vígj., melyet a Széchényi-kör műkedvelői 1880. febr. 29. az eperjesi tűzoltók javára adtak elő; Kis hadnagy, operette, melyet Barna Izsó zenésített meg és sok helyt adták sikerrel; Tizenhetes huszárok, társadalmi szinmű, mely 1890. május 13-án került előadásra s ez alkalomból az eperjesi tűzoltó-egylet a szerzőt arany tollal lepte meg; a Czárnő gyürűje, operette 1 felv., zenéje atyjától, mely Eperjesen, 1895. febr. 24. került előadásra: A karizmei herczeg, operette, zenéje Barna Izsótól; Ezer egy éj, operette, zenéje Kohout Lipóttól; Casanova, operette, zenéje atyjától; utolsó színműve: Mártha levelei, társadalmi színmű 4 felv. A Széchenyi-kör által elaődott darabokat olykor ő fordította; így a Robin orvost Berzeviczy Alberttel együtt.
Eperjesi Lapok 1899. 15. szám.
M. Hirlap 1899. 101. sz. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me