Jeny József,

Full text search

Jeny József,
székesfővárosi elemi iskolai igazgató-tanító, J. János és Maul Mária szőlőbirtokosok fia, szül. 1840. nov. 19. Tétényen (Pestm.); az ottani paptól nyert oktatást azon tárgyakból, melyek őt képessé tették arra, hogy a tanítóképző intézetbe fölvétessék. 1857-ben a pesti kir. kath. férfitanítóképző-intézetbe vétetet fel, hol Benisch János, Diesterwegnek hű tanítványa, volt az igazgató. Mint II.-éves tanuló a Hampel-féle kereskedelmi iskolánál praefectus volt. 1859-ben oklevelet nyert és nevelőnek ment, de alig töltött pár hónapot, mikor Vecsésre megválasztották tanítónak. 1861-ben Pest városa választotta meg tanítójává. 1875-ig mint osztálytanító működött, midőn az V. kerületi hold-utczai iskolához került vezető tanítónak; 1876-ban pedig a főváros tanácsa által igazgató-tanítónak választatott meg és reá bízatott a II. kerület országúti községi elemi népiskola igazgatása. Az ő közreműködése mellett jött létre e kerületben a Fröbel-egyesület is, melynek azon idő óta gyermekkertje is van. 1882-ben a IX. kerületi Bakáts-téri iskolához helyeztetett át igazgató-tanítónak, hol azóta működik. A népnevelők budapesti egyesületének választmányi tagja; közreműködött a budapesti (budai) tanítóegyletben is. A budapesti tanító-testületnek elnöke; 1883 óta a főváros közoktatásügyi bizottmányában képviselője s tagja volt hat évig (1879–85.) a főváros köztörvényhatósági bizottságának is.
Czikkei a Népnevelők Lapjában (1886. Az egészségtan a népiskolában, 1887. Néhány észrevétel az elemi népiskolai énektanítás kérdéséhez, 1888. A fővárosi elemi iskolákról, Fővárosi ügyek, tanügyi tudósítások, 1889. Nyilatkozat és válasz a Legyünk őszinték cz. czikkre, 1890. Az egyhuzamban való tanítási rendszer és a népiskola, 1892. A vallásos fővárosi tanítók, A székes fővárosi tanítói fizetések rendezésének kérdéséhez, 1894. Nyilt levél a székesfővárosi elemi iskolai tiszt. kartársaimhoz, 1895. Aforizmák.
Munkája: Számoló könyv a népiskolák számára. Irta Močnik Ferencz, kidolgozta Orbók Mór, a Budapest fővárosi népiskoláinak viszonyaihoz alkalmazta ... (A népiskolák II–VI. osztályai számára). Budapest-Pozsony, 1891.
Népnevelők Lapja 1889. 46. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me