Imre József

Full text search

Imre József
orvosdoktor, I. Sándor gymnasiumi igazgató s Dávidházy Petronella fia, szül. 1851. decz. 18. Hódmező-Vásárhelyen; középiskolai tanulmányait Debreczenben az ev. ref. főiskolában végezte, hol több izben jutalmat és kétszer pályadíjat nyert irodalomtörténeti értekezésekkel. 1869. őszén Pesten az orvostan hallgatói közé lépett és e pályát (közben az ekkor megnyilt kolozsvári egyetemen két félévet hallgatván) ugyancsak Budapesten bevégezte 1874-ben. Ugyanez év őszén Schulek Vilmos szemorvos-tanár mellett tanársegédi állást foglalt el; orvos- és sebész-doktorrá, a szemészet és szülészet mesterévé avattatott fel. 1876 őszén Hódmező-Vásárhelyre ment gyakorló orvosnak, hol különösen szemorvosi működését maig folytatja. Az 1875. szünidő három havát Bécsben töltötte, Arlt tanár szemkórodáját, Sattler H. tanársegéd jeles gyűjteményét: (a szem szövettanát és kórtanát illető készítményeit) látogatta s tanulmányozta. Az 1876. év három havában a külföldet látogatta; Németország, Francziaország, Belgium legjelesebb szemgyógyintézeteivel és tudósaival ismerkedett meg. 1883-ban három hetet töltött Berlinben az egészség- és életmentésügyi kiállításon és ugyanott Hirschberg tanár szemkórodáját látogatta. Ugyanazon évben a város főispánja tiszteletbeli főorvossá nevezte ki, 1885-ben pedig a budapesti kir. orvosegyesület megválasztotta levelező tagjává. Szemorvosi hírneve megalapulván, egyelőre saját költségén tartott fenn vidéki betegek számára egy kis szállást, majd a község állított a közkórházban egy szemészeti osztályt; 1890-ben a község állami segélylyel alapított egy külön önálló szemkórházat 30 ágygyal. Utóbbi években, a trachomás szembetegek nagyon elszaporodván, e betegség ügyével kiválóan foglalkozott 1893-ban a budapesti kir. orvosegyesületben a trachomások meggyógyításáról előadást tartott; nézetei elfogadást nyertek; ennek értelmében az illető miniszteriumhoz előterjesztést intéztek és ő a minisztertől a lakóvárosa vidékén levő trachomások gyógyításának vezetésével bizatott meg. 1896. máj. 21. az országos közegészségügyi tanács tagjává neveztetett ki.
Czikkei s értekezései a Sárospataki Füzetekben (1868. Péczely József élete és hatása), a Budapesti Szemlében (1873. A choleráról, 1875. Az öröklés élettani, s társadalmi fontossága, 1876. Az élet fogalma, 1883. Az állam teendői az iszákosság ellen, 1892. Az ifjuság testi nevelése az iskolában és könyvismertetések), az Orvosi Hetilapnak Szemészet cz. mellékletében (1875. Egy adat a lencse és üvegtest összefüggésének ismeretéhez, Szemhéjorbáncznak exophthalmussal párosult esete, Öv scotoma gyógyult esete, 1876. Nyúl-köthártya átültetése symblepharon gyógyítására, A szemkóroda hályogműtétei az 1874–75 évben, 1876. Nyirkedénytágulatok a szemgolyó kötőhártyában, 1877. Kórházi hályogműtétek az 1875–76. iskolai évben, A mellső csarnokbeli vérömleny kezelése, 1876. Közlések a vidéki gyakorlatból: I. Szemhéji císták. 1879. II. A bórsav bőváladékú szembajoknál, Észrevételek a Ragona-Scina-féle tükörcontrastról, 1880. Könyvism., 1881. Csontnövedékek az orbitában, 1882. Adatok a szivárványhártya kórtanához, 1884. A műtétek utáni hyphaemáról, 1888. Közlemények a hódmező-vásárhelyi városi kórház szemészeti osztályáról: I. A szemészeti osztály eddigi, 1885–87. működése, 1889. II. Az osztály munkássága az 1888. évben, III. Kötőhártyai pemphigus esete, 1890. IV. Az osztály betegforgalma 1889-ben: A blennorhoea conj. a trachoma gyógyításának és némely érdekesebb kóresetnek leírásával, 1891. Kimutatás 200 hályogkivétel eredményéről, 1892. Az üvegtestben szabadon mozgó test keletkezéséhez, 1893. Ophtalmoplegia mint a gümős agyburoklob előjele, A szem-visszerek thrombosisa, A szempilla lágy fekélye, 1894. A glycerines szemcseppek használatáról és könyvismertetések a szemészet régibb évfolyamaiban), Az Orvosi Hetilapnak Közegészségügy és törvényszéki Orvostan cz. mellékletében (1876. Kimutatás a szemkóroda 1874–75. forgalmáról, 1878. Kimutatás az 1875–76. évben, 1887. Néhány szó az iskolai padok ügyében), a Klinische Monatsblätter für Augenheilkundeban (1876. Ein Beitrag zur Kenntniss vom Zusammenhange der Linsenkapsel mit der Hyaloidea; Erysipel der Augenlider, Exophtalmus, Genesung im Verlaufe einer Woche; Transplantation der Kaninchen-Conjunctiva bei Symblepharon. Ein Fall von Ringscotom bei chorio-retinitis specifica), a Közegészségügyi Lapokban (A szembetegek sorsa hazánkban), a Wiener medizinische Wochenschriftben (1877. Erweiterte Lymphgefässe in der Conjunctiva Bulbi); az Orvosi Hetilapban (1878. Kimutatás a szemkórodai betegforgalomról az 1870–76. évben és könyvismertetések több évfolyamában), a Berliner klin. Wochenschriftben (1878. Behandlung der Blutergüsse in der vorderen Kammer), a Természettudományi Közlönyben (1879. A hibás szinlátásról), a Centralblatt für praktische Augenheilkundeban (1882. Ein seltener Fall von Osteom der Orbita), az Orvosi Szemlében (1882. mint a szemészeti rovat vezetőjétől több czikk), a Debreczeni Prot. Lap tanügyi mellékletében (1884. Az iskolai hygiene a berlini kiállításon), az országos orvosi és egészségügyi congressus Tárgyalásaiban (1885. 385–418. l. Az iskolák egészségügyi kellékei), a tiszántuli ev. ref. Tanáregylet Évkönyvében (1888. Az orvos az iskolában), az Egészségben (1888. Az iskola hatása a tanulók egészségére) és könyvismertetések a Zeitschrift für Schulgesundheitspflegeben.
Munkái:
Az általános betegségeknek és az egyes szervek bajainak viszonya a látó szerv változásaihoz és betegségeihez. Förster r. után ford. Bpest, 1878. (A m. orvosi könyvkiadó társulat Könyvtára XXXII.)
Népszerű egészségtan. Erismann Frigyes könyvének eredeti II. kiadása után ford... Az eredetivel összehasonlította Fodor József. U. ott, 1880. (A természettudom. társulat könyvkiadó vállalata XVIII.)
A 'szemtükör és diagnostikai használata. Dimmer F. könyvének ford. U. ott, 1889. (a m. orvosi könyvkiadó társulat Könyvtára LIX.)
A trachomások meggyógyítása. Előadás a budapesti kir. orvosegyesületben. U. ott, 1893. (Klinikai Füzetek III. 3.)
Kimutatás a hódmezővásárhelyi városi szemkórház 3 első évi (1891. 1892. és 1893.) működéséről. Hódmező-Vásárhely, 1894.
Kéziratban: Az iskola és a tanulók egészségtana. (Mintegy 25 nyomtatott ív.)
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Könyvészet 1893.
Budapesti Közlöny 1896. 119. sz. és atyjának Imre Sándor nyug. egyetemi tanárnak szives közlése.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me