Herman Ottó, | Magyar írók élete és munkái – Szinnyei József

Herman Ottó,

országgyűlési képviselő, H. Károly orvos és Hammersbergi Ganzstuck Franciska (szepesmegyei származású szülők) fia, szül. 1835. jun. 27. Diósgyőrött Borsodmegyében; hét gyermet közűl ő volt a középső s egy testvéröcscse elhunyta után az egyetlen fiú. Atyja szegény kincstári orvos 260 frt évi fizetéséből tartotta fenn családját. (Gyermek éveit Borsodmegyében, a Bükkben fekvő gyönyörű vidékű Alsó-Hámorban töltötte; atyja, Petényi Salamonnak, a későbbi kitünő természettudósnak tanulótársa s benső barátja, maga is rajongott a természetért és szép madárgyűjteményt állított össze, melyből néhány ritkaság ma is látható a nemzeti múzeumban. Midőn atyja elbetegesedett, H. már mint gyermek kijárt madár-lesre s hordta atyjának a lőtt madarakat, melyeket az öreg ur aztán kitömögetett. Ekkor ébredt föl benne a természet vizsgálata iránti hajlama, mely azóta nem hagyta el soha. Miskolczon látogatta a gymnasiumot, hol 1848–49-ben Máday Károly (a későbbi superintendens) volt tanára a syntaxisban és rhetorikában. Máday rendkivüli hatással volt tanítványaira s előadásaiban az akkor szokásos legelőrehaladottabb irányt követte; Petőfi, Talpra magyarja s Czuczor Riadója volt a szavalmány, a világtörténetben pedig a római köztársaság dicsőitése volt az irány; tanítványai áhitattal hallgatták népgyülési szónoklatait és megjelentek a templomban, midőn ő az 1849. április 14. függetlenségi nyilatkozatot kihirdette. Természetes, hogy az ébredező ifjú lelkekre ez nem maradhatott hatás nélkül, H.-nak pedig egész életére szóló irányt szabott. Atyja a gépészmérnöki pályára szánta vagy inkább kényszerítette, daczára annak, hogy a gyermek a leghatározottabban természetvizsgálatra hajlott; folytonosan gyűjtött és minden természetrajzi könyvet mohón elolvasott. Sok küzködés után kivitte, hogy Bécsbe mehetett, azzal a szándékkal, hogy ott a műegyetemre beirat kozik. De alig hogy Bécsbe ért. atyja meghalt és a fiú minden segítség nélkül önmagára maradt. Rendkivül nehéz küzdési korszak kezdődött most nála, nélkülözése sokszor a véginség határát érintette. Évekig tartott e küzdelem, mely alatt leginkább mint gyári rajzoló tartotta fönn magát és e mellett folyton és kitartóan tanult. Erős akarata keresztülsegítette a nehéz megpróbáltatáson; midőn már annyira vitte, hogy Nyugot-Európát is beutazhatta s Felső-Olaszországban is megfordult és így tanulmányaiban biztos czélt érhetett volna, akkor jött rá egy ujabb csapás: a sorozás. Mint «illegal abwesend» büntetésképen besoroztatott az osztrák hadseregbe tizenkét évre s mint katona gyalog tette meg Fiumétól Záráig azt az utat, melyet az Adriai képek cz. a Vasárnapi Ujságban oly érdekesen leirt. A katonaságból hamar kiszabadulva, ismét Bécsbe került s azon volt, hogy tanulmányait befejezze. De ekkor beköszöntött a nemzeti ébredés ideje, utána azonban a magyarság üldöztetése s ő rá a hányattatásnak ujabb korszaka, mely csak akkor ért véget, a midőn 1864-ben Brassai Sámuel maga mellé hívta Kolozsvárra az erdélyi múzeumhoz, hol az állatok osztályának berendezésével bizta meg, mely megbízatásnak a legnagyobb elismerésre meg is felelt. Ekkor megkezdte a természettudományi irodalom művelését is. Főbb dolgozatai, melyek német kivonatok révén a külföldön is ismeretesek lettek, reá irányozták a német szakkörök figyelmét. Egy újból fölfedezett sáskafajnak általa eszközölt leirása azért nevezetes, mert ebben jelent meg első kiadott rajza, mely egy kis iskolának vetette meg alapját. Ugyanekkor a bécsi állat- és növénytani társulat is fölkérte közlésekre s ott jelent meg tőle a Decticidák rendszere. E tanulmányáért meghivást kapott Bécsbe Brunner de Wattenwyl mellé, melyet ő el nem fogadott. Közben irogatni kezdett a M. Polgárba leginkább tárczákat, és ekkor adta magát a pókok megfigyelésére. Bécsben, a császári állattani múzeum pontos ismeretével megnyerte magának a Novarautazó, Frauenfeld barátságát és támogatását, s ezen uton számos összeköttetést a külföld szakköreiben, a melyeket mindig következetesen a magyarság iránti rokonszenv terjesztésére igyekezett fölhasználni. Kolozsvárt időzése alatt, a mint a politikai ellentétek mind élesebbekké fejlődtek és a társadalomban is visszavonást szültek, őt is mindinkább a politika felé sodorta az áramlat, úgy hogy megvált a múzeumtól és a K. Papp Miklós szerkesztette Magyar Polgárnak főmunkatársa lett. Az 1872. választások sajtópörökbe, üldözésbe keverték, ehhez járult, hogy a szerkesztő s főmunkatárs nem értettek egyet és így történt, hogy H., a ki független meggyőződését más tekintetnek soha sem rendelte alá, elbucsúzott Kolozsvártól és elment Szász-Vesszősre, hol Bedőházy Jánosnál huzta meg magát és ujra megkezdte vizsgálódásait. Azon szándékkal utazott Budapestre, hogy Bécsbe megy; azonhan itt marasztgatták és mivel már a pókokra vonatkozólag sok anyagot gyűjtött, a kir. m. természettudományi társulat megbizta a magyarországi pók-fauna megirásával. (A kutatás és írás eltartott 1874-től 1879-ig). 1875-ben a magyar nemzeti múzeumban mint őrsegéd nyert alkalmazást. Ez időközben, 1877-ben alapította meg a m. n. múzeum természetrajzi közlönyét, a Természetrajzi Füzeteket, melyeket nagy gonddal szerkesztett. A természettudományi irodalmon kivül a politikai s társadalmi téren is élénk munkásságot fejt ki. Az iparos mozgalom sikerében az ő irodalmi munkásságának nem csekély része volt és Kossuth Lajos ő hozzá intézte 1877-ben a vám és bankügyről szóló levelét. De még annál is jelentékenyebb Kossuthnak szintén hozzá feleletűl intézett azon levele, melyet az erdélyi nemzetiségi viszonyokról írt és melyből egy kiadást H. az erdélyi közművelődési egyesületnek ajándékozott, mint a mely egylet működésének e levél egyik előfutárjául tekinthető. Irodalmi s társadalmi téren igyekezett hatni arra is, hogy hazánkban az állatvédelem ugy a hatóságok, mint a művelt közönség részéről fölkaroltassék. E fáradozása sem maradt sikertelen és a budapesti már is virágzó egyesület mintájára az országban több hasonló egylet alakult. 1879-ben Szeged város második kerülete megválasztotta országgyűlési képviselőnek; s ő ezóta folyton e kerületet képviseli. Az országgyűlési mandátum eddig elfoglalt múzeumi állásával incompatibilis levén, ez utóbbiról lemondott. A természettudományok művelését általában soha, a legnagyobb zaklatások és politikai küzdelmek közepette sem szakította meg. A kir. m. terrmészettudományi társulat megbizásából a magyar halászat és hal-fauna tanulmányozásához látott és ennek érdekében beutazta s felkutatta az ország nevezetesebb halvidékeit. Ezután szintén a természettudományi társulattól megbizást nyert a hazai madár világ tanulmányozására. Ennek érdekében 1889-ben Norvégiába utazott madártani megfigyelésekre. 1890. szervezte a madárvonulásokat megfigyelő bizottságot és mint megfigyelő maga is tevékenyen működött. 1891-ben közreműködött a Budapesten összeült 3. ornithologiai congressus rendezésében, melynek egyik elnöke volt, s ő szerkesztette a congressus emlékiratait. 1893. megalapította a magyar ornithologiai megfigyelések középpontját, melynek vezetője. 1894-ben hozzá kezdett a magyar pásztorélet tanulmányozásához és hogy ezt a milleniumi kiállításon érdemlegesen bemutathassa, az ország különböző részeiben tanulmányutat tett és gazdag anyagot gyűjtött. Irodalmi irányára jellemzők a Tömösváry Ödön tanítványa fölött írt megemlékezésében olvasható e szavai: «Óh az a szép, dicső hivatás: az anyatermészet keblére borulni, lehelletét magába szívni, fölséges háztartásában az életet, annak örök igaz törvényeit fürkészni, fölismerni, mindezt élő és írott szóval, rajzónnal, ecsettel, az emberi szellem, a nemzeti művelődés javára biztosítani...»

Czikkei az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyveiben (III. IV. 1864–67. Adatok Erdély pókfaunájához, Falco subbutio, Állattani közlések, IV. 1886–67. Franzenau József emléke. V. 1868–70. A Mezőség. I. A Hódos- vagy Szarvastó és környéke, természetrajzi jelesen állattani szempontból, Állattani közlések, az 1866–67. év nevezetesebb jelenségei, Erdély bőr- és egyenesröpűi, rendszeres jegyzékbe foglalva, VI. 1872 –73. A Mezőség II., Czecz Antal emlékezete); a Verhandlungen der k. k. zool.-botan. Gesellschaft in Wien cz. folyóiratban (XV. 1865. Notiz über das Conserviren der Spinnen, Beobachtungen über Podura, XVIII. 1868. Über das Sexualorgan der Epeira quadrata Walk, 1874. Die Decticiden der Brunner von Wattenwyl'schen Sammlung, 1879. Über Thysa pythonissae formis; mind különnyomatban is); M. orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (XI. 1866. Jelentés az erdélyi pókféle állatok megismertetése ügyében); a Kolozsvári Naptárban (1866. A pók és művészete); a M. Polgárban (1867. 42. sz. Gróf Eszterházy Kálmán vlegyászai expeditiója, zsoboki római régiségek); a nagy-szebeni Verhandlungen u. Mittheilungen-ben (XXI. 1870. Beitrag zur Kenntniss der Arachnidenfauna Siebenbürgens, Die Dermapteren und Orthopteren Siebenbürgens; különnyomatban is); a Természettudományi Közlönyben (1875. A Phylloxera-kérdéshez, Sáskajárás 1875-ben, A magyar madárvilág ez idei vendége, Pastor roseus, A magyar pókokról, Külföldi tudósok Magyarországban, A sáskák hangszervéről. 1876. A csirázó képesség tartósságáról, A filloxera kérdéshez, Az ebdüh ügye, A mérges csók, A kártékony rovarok kérdéséhez, A kánya, a varju és a mezei egér, Az élősdiség kérdéséhez, A pókról, a szövésfonásról és jelentőségéről a természet háztartásában, A kolumbácsi légyről, A rét zenevilágából, Egy kártékony rovarról, Anisoplia lata, A méh ellenségei, A saskeselyű és keselyű, A tölgy phylloxerája, A skorpió mérgének hatásáról, 1877. A hazai monografiák és a napi sajtó, A saskeselyű és keselyű, A természetrajz-nemzeti szellem, 1878. Apró madarak hagymával, Ujabb vizsgálatok a tücskök hangszerve körűl, 1879. Az állatélet mint munka, kifejtve főképen a madárvilág munkás rajaiból, Javaslatok a filloxera elterjedése ellen és az általa ellepett területeken teendő szőlőmüvelési kisérletek ügyében. A filloxera ügyében, Ujabb észleletek a pókok körül, Alligator niger és egy teknősbéka, A nagy út, a madarak tavaszi mozgalma, A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyülése alkalmából, 1880. A Filloxera Magyarországon, egy kis történelem a jövő hasznára, Szervezkedjünk, küzdjünk a filloxera ellen, Egy kép hazánk madárvilágából, Fecskék miért nem szaporodnak el túlmennyiségben, A Göthe-féle ellenálló szőllőfajok, A szőllő nemesítéséről, A filloxera és a homok, 1881. Az ugró kigyókról, Tortrix pilleriana és Rhynchites betuleti, Az átalakulások világáról, 1882. Két alakoskodóm, tekenősbéka és a szarvas vipera, Nagykanizsai felakasztott veréb, 1885. A pákász, A látott hall, A magyar halásztanya ügyében, A magyar tudományos nomenclatura, 1887. Székely halászok, A szarvas vipera élete a fogságban, Az okszerű halasgazdaság lényeges feltételeiről, A halászéletből, 1888. Természet-művészet, Szárnyas vendégünk, Syrrhaptes, Jelentés az 1888. év nyarán Norvegia északi részében végzett útról, 1889. A pusztai talpas-tyúk és a madárvonulás, Madártani elemek szépirodalmunk főbb forrásaiban, A madarak megfigyeléséről, A madárvédelem a párisi nemzetközi gazdasági congressuson, A «czerkó» mint sáskapusztító, Az északi sarkkör madáréletéből; Pótfüzet: Az északi sarkkör madáréletéből, 1890. Angolna a Balatonban és a velenczei tóban, 1891. Egy ősmocsárról, Petényi élete, Pótfüzet: Hell Miksáról, A madarak költözése, az első megérkezés idejéről Magyarország területén); a Vasárnapi Ujságban (1875. A tó csendéletéből, Az erdő sötétjéből, A magasból, a daruról, A Duna partján, 1876. Egy haldokló állatfaj, A nyomor csillagászata, Farkas-lakoma, A szegedi nagy napok, az 1876. iparkiállítás alkalmából, 9. sz. Farkas-lakoma, 1877. Ez is egy mérges csók, A magyarság eloláhosodásáról, Csöndes helyen, Ádriai képek, 16 czikk, Az iparmúzeum, A fitisz-madár története, A hallgatag világ, 1878. A diphteritis, A házi ipar és iparművészet viszonya az anyagi gyarapodáshoz és a mívelődéshez, A végpusztulás réme, Miskolcz, Eger, Diósgyőr és a Bükkhegység falvainak pusztulása, Kossuth és a növényvilág, Bucsú az erdőtől, A petárdák, A miskolczi vész; 1879. Szeged milyen volt, 1880. Lóczy Lajos, Vándor népség, Kossuth kézirata; 1881. A szinház és tűz, A «Roccolo»; 1882. Az élve-bonczolás, vivisectio, az állatkínzás szempontjából, Egy merész lövés, a galamblövők, Az őzbak tragédiája; 1883. A kulcs; 1885. Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben; 1887. Magyar bokály, magyar tál; 1889. Az influenzáról; 1890. A pisztráng-majszter; 1891. Hell Miksáról; 1893. Ceylon, a pálmák, a piros lotosz és kolibrik); a Fővárosi Lapokban (1876. 291. sz. Pulszky Ferencz tolla, 1877. 5. sz. Rómer Flórisnál, 54. sz. Állattani irodalmunk és a napi sajtó. 219. sz. Haynald érseknél); a P. Naplóban (1877. 343. sz. Előfizetések idején); a Természetrajzi Füzetekben (1877. Korcs bogarak, Korcscsőrű madarak, Éles határok a madarak elterjedésében, Reliquia Petényiana, 1878. A műnyelvről, Torzcsőrű varjú, A magyar madártan irodalma, 1879. Xema Sabinii, Leach. a magyar madárvilágban, 1879–80. Reliquia Petényiana, Carnivora, Chiroptera, 1882. Umbra canina Mars., Trochilium apiforme, egy hermaphrodita, 1887. Reliquia Petényiana: Oriolus Galbula, 1888. Helyreigazítás); az Országos Középiskolai Tanáregylet Közlönyében (XI. 1877–78. Természetrajz, nemzeti szellem és iskola); a Magyarország és a Nagyvilágban (1878. Kőrösi Csoma Sándor sírja, A fülemile utazása, 1879. A madártársaságból); az Entomologische Nachrichtenben (1883. Eine «wunderliche Publication»); a nagyváradi Szabadságban (1883. 189., 190. sz. Az én édes anyám); a Vadászlapban (1883. Az öngyilkos stiglincz, válasz Fekete Izidor «Rejtélyek az állatvilágban» cz. czikkére); a Rovartani Lapokban (1885. Tömösváry Ödön életrajza, ugyanez francziáúl u. ott); az Egyetértésben (1886. 111. sz. Spányik Károly a borsodi Bükkben, emlék 1849-re, 1887. 50. sz. Irodalomtörténet-természettudomány, 63. sz. De Gerando A. válasza); a Budapesti Szemlében (1886. A tudományos állattan ügye, Crescit eundo, 1887. Szakirodalom, szépirodalom és erre válasz, 1892. Kalotaszeg magyar népe, Jankó János könyvének ismertetése); az Erdélyi Hiradóban (1888. 292. sz. Tudomány és hazafiság); az Ethnographiában (1892. A halászat mint ős foglalkozás és viszonya a néprajzhoz); az Archaeologiai Értesítőben (1893. A miskolczi palaeolith lelet).

Munkái:

1. Erismatura leucocephala. L. a magyar Ornisban. Pest, 1872. (Mathematikai és természettudományi Közlemények X. 10.)

2. Magyarország pók-faunája. 1876–79. A királyi magyar természettudományi társulat megbizásából. Három kötet, (magyar- és német szöveggel.)

3. A phylloxera ügye. Tekintettel a Pancsován végrehajtott irtásokra. A magyar képviselőház pénzügyi bizottságának 1877. márcz. 15. tartott ülésében előadva. Budapest, 1877.

4. Az olasz kendertermelésről és kezelésről. Budapest, 1877.

5. A fillokszera. Vészkiáltás a magyar szőllők érdekében. A kir. magy. természettud. társulat megbizásából. Budapest, 1879. Egy rajzzal és kőny. táblával.

6. A nagy út. A madárvilág tavaszi mozgalma alkalmával. Budapest 1879. (Népszerű természettud. előadások gyüjteménye 15.)

7. Az alakulások világáról. Két előadás 68 ábrádval. Budapest, 1881. (Népszerű természettudományi előadások gyüjteménye 26.)

8. Judenverfolgung und Psychiatrie. Budapest, 1881.

9. Védjük az állatokat. Budapest, 1882. (A budapesti állatvédő egyesület kiadványa,)

10. Az állatok védelme. A budapesti állatvédő egyesület II. kiadványa. Budapest, 1883.

11. Beszámoló beszéd. A Szeged város II. választókerülete polgársága előtt 1884 pünkösd első napján. Budapest, 1884.

12. Osi nyomok a magyar népies halászatban. Magyar országos kiállítás IV. csoport. Budapest, 1885. (34 rajzzal. Ugyanez németűl Budapest, 1885.)

13. Kossuth és Erdély ügye. Bevezetéssel ellátta s az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület javára közzé teszi. Budapest, 1886.

14. Ánglius állatja, magyar ember haszna. Budapest, 1887. (Nóták, históriák 26.)

15. A magyar halászat könyve. A kir. magyar természettudományi társulat megbizásából. Budapest, 1887. (300 ábrával, 12 műlappal és 9 kőnyomatú táblával. Két kötet. A k. m. természettudományi társulat Könyvkiadó- Vállalata XXVII. XXVIII.)

16. A halgazdaság rövid foglalatja. Kiadja a kir. m. természettudományi társulat. Budapest, 1888. 43 képpel.

17. Urgeschichtliche Spuren in den Geräthen der ungarischen volksthümlichen Fischerei. Budapest, 1888.

18. Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója 1799–1855. Életkép. Chernel István, Dr. Madarász Gyula és Vastagh Géza közreműködésével. Budapest, 1891. (Arczképpel és szines melléklettel. Ugyanez németűl. Budapest, 1891.)

19. Az északi madárhegyek tájáról. A kir. m. természettud. társulat megbizásából. Budapest, 1893. (75 képpel, 3 szines táblával és egy térképpel. Ism. Vasárnapi Ujság 23., 26. és 50. sz.)

20. Uti rajzok és természeti képek. Sajtó alá rendezte Révai Ferencz. Budapest, 1894.

Szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket 1877-től 1887 márcziusig (magyar, német és latin szöveggel) és szerkeszti Aquila cz. madártani központ folyóiratát 1894. julius óta (magyar- és német szöveggel.)

Jegyei: H. O. és h. o.

Szinnyei Könyvészete.

Vasárnapi Ujság 1879. 11. sz. arczk., 1887. 15. sz. arczk., 1891. 21. sz. arczk.

Horváth Ignácz Könyvészete 1881., 1885.

Daday Jenő, Magyar Állattani Irodalom I., II.

Pesti Napló 1884. 298. sz.

Petrik Könyvészete.

Budapesti Hirlap 1885. 284. sz.

M. Könyvészet 1886., 1888., 1891., 1893.

Pozsonyvidéki Lapok 1887. 84. sz.

Corvina 1894. 12. sz.

Pallas Nagy Lexikona IX. 109. l. (Daday Jenő.)