Halka Sámuel,

Full text search

Halka Sámuel,
ev. ref. lelkész, szül. 1817-ben Kocson (Komáromm.) földműves szülőktől; a gymnasium három alsóbb osztályát Komáromban végezte, mire atyja, ki maga is iskolázott férfiú volt, felvitte Pápára, hol a theologiát végezvén, a VI. osztály köztanítóságára alkalmaztatott. Ezután Császárra (Komáromm.) ment akadémiai rektóriára. Innét Csurgóra a gymnasiumhoz jutott tanárnak és lelkésznek; hat év mulva Damó-Gárdonyra rendeltetett rendes lelkésznek; megválasztatott az egyházmegye al-, később főjegyzőjének és körfelügyelőnek. Azután Hobolba, majd Kadarkutra ment lelkésznek, hol 1886. máj. 24. meghalt.
Költeményeket írt a Honművészbe (1839–40), a Koszorúba (1840), a pápai Tavaszba (1845); az Örömdalok czímű költeményét Nagy Mihálynak superintendensi székébe igtatásakor adták ki (Pápa, 1845.), czikke a Pesti Naplóban (1854. 166. sz. Nyelvünk körül), egyházi beszéde a Fördős által szerkesztett Papi Dolgozatokban (1857.) Theologus korában a Deáky-alapítványból jutalmat nyert: Jelen korunk micsoda kellékeket igényel egy prot. lelkészben és mi módon lehet azoknak megfelelni? cz. dolgozatával.
Munkája: Templomi imák advent köznapjaiban. Kecskemét, 1857. (Czímkiadás: Pest, 1883.)
Uj M. Athenás; 166. l.
Petrik Bibliogr.
M. Könyvészet 1888. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me