Halaváts Gyula,

Full text search

Halaváts Gyula,
osztálygeologus a kir. földtani intézetben, szül. 1853. jul. 7. Zsenán Krassómegyében, hol atyja H. János uradalmi tiszttartó volt; a gymnasiumot Miskolczon, Szarvason, Selmeczen és Nagy-Kőrösön végezte. Miután Selmeczen a kir. bányászati s erdészeti akadémián a bányászati s bányamérnöki szakosztályt végbizonyítványnyal elhagyta, 1874. nov. 1. a budapesti kir. földtani intézethez gyakornoknak nevezték ki s azóta ezen intézet tagja. Mint állami geologus legfőképen Magyarország részletes földtani fölvételével, és tanulmányozásával foglalkozott. Eleinte Somogy és Baranyamegye fölvételében vett részt, a Dráva mentén önállóan is munkálkodva; 1879 óta pedig a Krassó-Szörénymegyei közép-hegység és a nyugatról hozzá csatlakozó dombvidék és sikság felvételét folytatja nyaranként. 1893 végeig feldolgozta a területet, melyet délen a Dunának pancsova-moldovai szakasza, nyugaton Pancsova, Kis-Margita, Csakovár, Libling fekvése, éjszakon a Poganis-patak, keleten Delingest, Kuptyore, Klokotics, Oravicza, Moldován át huzott vonal hátárol.
Czikkei a Vasárnapi Ujságban (1878. Az artézi kutak furásáról), a Földtani Közlönyben (V. 1875. Selmeczbánya andesin basaltjai, VI. 1876. Felső-Lapugy mediterrán faunája, X. 1880. Adatok Szörénymegye földtani viszonyaihoz, XI. A Lokva-hegység földtani viszonyai, XII. Fehértemplom-Kubin környékének viszonyai, XIII. Jelentés az 1882. Versecz környékén eszközölt földtani felvételekről, XIV. Az 1883-ban Alibunár-Kákova környékén eszközölt részletes földtani felvételről, XV. Az 1884-ben Oravicza-Román-Bogsán környékén eszközölt részletes földtani felvételről, XVI. Adatok Torontálmegye földtani viszonyainak ismeretéhez, Magyarországi volenciennesiák, XIX. Adat Hontmegye földtani viszonyainak ismeretéhez, XXIV. Miskolcz városa földtani viszonyai), a M. kir. földtani intézet évi Jelentéseiben (1885. A Torontál-Temes és Krassó-Szörénymegyék területén 1885-ben eszközölt részletes földtani felvételről, 1887. Az 1887-ben Dognácska környékén eszközölt részletes felvételről, 1888. Az 1888-ban Dognácska és Vaskő környékén eszközölt részletes földtani felvételről, 1889. Jelentés az 1889. évben Bogsán környékén eszközölt részletes földtani felvételről, 1890. Az Aranyos-hegység ÉK-i része, 1891. Lupák-Kölnik-Szócsán-Nagy-Zorlencz környéke, 1892. A szócsántirnovai nesgén öböl Krassó-Szörény vármegyében), a Természettudományi Közlönyben (1884. Uj alakok Magyarország mediterrán korú faunájából, 1886. Mammut-maradványok Valeapaj községben, Cardium Pseudo-Suessi Krassómegyében, 1887. A szentesi artézi kút geologiai viszonyai, 1891. A csongrádmegyei artézi kutak), az Archeol. Értesítőben (VI. 1886. A verseczi várról, VII. 1887. A németbogsáni őskori leletek, 1893. A miskolczi palaeolith lelet ötletéből). a M. orvosok és természetvizsgálók 1886. Buziás-Temesvárott megtartott XXIII. vándorgyűlésére Helyrajzi emlékműben (1886. Temesmegye földtani viszonyai), a Földrajzi Közleményekben (1890. Dognácska-Vaskő bányászata, 1891. Az Aranyoshegység Krassómegyében).
Munkái:
1. A magyarhoni földrajzi társulat 1852–1883. évi összes kiadványainak betűsorostartalom-mutatója. Bpest, 1884.
2. Fehértemplom-Kubin vidéke. Bpestt. 1884. (Magyarázat a K15 jelű földtani térképhez. (Ism. Földr. Közlem. 1888.)
3. Versecz vidéke. Bpest, 1885. (Magyarázat a K14 jelű térképhez. Németűl is u. ott.)
4. Oslénytani adatok Dél-Magyarország neogén korú üledéki faunájának ismeretéhez. Bpest, 1882–92. (M. kir. földtani intézet Évkönyve VI. VIII. X. Németül is u. ott, és a bécsi Verhandlungen der k. k. geol. R.-Anstaltban. 1882.)
5. A szentesi artézi kut. Bpest. 1887. (Különny. a m. kir. földtani intézet Évkönyvéből. Ism. Földrajzi Közlemények.)
6. A hódmezővásárhelyi két artézi kut. Bpest. 1889. (M. kir. földtani intézet Évkönyve VIII. 8. Németül is u. ott.)
7. A szegedi két artézi kut. Bpest, 1891. (M. kir. földtani intézet Évkönyve IX. 5. Németül is u. ott.)
8. Az Alföld artézi kutjai. Bpest, 1894. (Különnyomat a M. Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyéből.)
M. Könyvészet 1888–89., 1891–92.
Horvát Ignácz Könyvészete 1883., 1886–87., 1889–91.
Corvina 1894. 7. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me