Gyöngyössy Sámuel,

Full text search

Gyöngyössy Sámuel,
ev. ref. lelkész, régi nemes családból származott (atyja szintén Gy. Sámuel, anyja Fazekas Zsuzsánna), szül. 1833. nov. 22. Miskolczon (Borsodm.); tanulását a miskolczi ev. ref. lyceumban kezdte, hol 1848-ban írta alá az iskolai törvényeket. A IX. honvédzászlóaljat épen ekkor toborzották Miskolczon és a 15 éves ifjú a sorozó bizottság elé állott, de atyja felmutatta az ifjú keresztlevelét és kihuzatta nevét; 1849-ben azonban, midőn Schlick Felső-Magyarországba tört, ő is beállott a miskolczi (utóbb borsodi) guerillák közé, hol őrmesterségig vitte. A Dehreczen felé induló Görgeit követte; ekkor azonban atyja meghalt, anyja pedig halálos beteg volt; két heti szabadságot kért és nyert; ez mentette meg életét, mert csapatát a debreczeni csatában a kozákok lemészárolták. Még két évig tanult Miskolczon; az utolsó évben Puky Miklós két fiának nevelője volt. 1851-ben Patakra, 1852-ben Debreczenbe ment, hol a szónoklatban Révész Bálint volt a mestere. 1853-ban a hittanszakot bevégezvén, Szikszóra bocsáttatott ki rektoriára, hol egymaga négy osztályú algymnasiumot vezetett. 1855-ben kápláni vizsgát tett Debreczenben és B.-Újfalun nyert alkalmazást; innét Révész Bálint mellé ment Debreczenbe segédlelkésznek; 1855-ben, szoboszlai Papp István halálával, a debreczeni tanács helyettes lelkésznek választotta meg. 1860-ban Tégláson lett rendes lelkész, 1866-ban pedig Nyiregyházán. A politikai mozgalmak megindultával a polgári egylet megválasztá elnökéül, ez egyletnek aztán könyvtárt szerzett és részvények útján emeletes házat építtetett. A társadalmi mozgalmakban is élénk részt vett. 1870-ben a nagy-kállói egyház meghívását fogadta el. Itt már visszavonúlt a pártmozgalmak vezetésétől és a mult századi alapon nyugvó rossz iskolákat szervezte. Elbetegeskedett, orvosainak tanácsára 1875 nyarán a miskolcziak meghívását fogadta el és 1876. ápr. 4. oda költözött. 1879. szept. 21. Tisza-Nána választotta meg lelkészének, hol 1886. máj. 20. meghalt.
A Császár Ferencz Divatcsarnokába (1853) Hernádvölgyi álnév alatt vidéki leveleket írt; czikkeket írt a Révész Bálint Egyházi Könyvtárába (1859–60. Jeruzsálem végnapjai, héber régiségi s történelmi tanulmány és u. ott vallásos költeménye, Husz János és Prágai Jeromos, Az önkény áldozatai, egyháztört. tanulmány s A dúsgazdag és Lázár, szenttörténeti ballada), a Nyír és utóbb a Tisza-Vidék cz. lapba (A nagy idők apró történetei, elbeszélés az 1848–49. időből, A kis főhadnagy, A hullák hídja, A hős dalárok, Fejér galamb fejér rózsa, A losonczi leány, Egy őrült nő története sat. E lapnak csakhamar egész szellemi terhe Gy. vállaira nehezült; a szerkesztő magyarul jól nem tudván, ő nézte át a kéziratokat, javította a lapot és hónapokig maga töltötte ki annak minden rovatát).
Munkái:
1. Imák és egyházi beszédek tára I. füzet. Debreczen, 1862. (Több nem jelent meg).
2. Magyar protestáns egyházi szónoklatok. Miskolcz, 1874–75. Két kötet.
3. Gyászbeszéd. Bpest, 1879. (Halotti beszédek és imák Szathmári Király Pál fölött. Többekkel együtt).
4. Magyar protestáns egyházi szónoklatok. Ünnepi, alkalmi, közönséges és gyászesetekre. III–IV. füzet. Új folyam 1. és 2. füzet. Miskolcz, 1883.
A Tiszavidéket 1870. jan. 3-tól május 2-ig névleg is szerkesztette.
Prot. Egyh, és Iskolai Lap 1879. 8. sz. 1886. 23. sz.
Görömbei Péter, A nagy-kállói ev. ref. egyház története. Sárospatak, 1882. 174. l.
Petrik Könyvészete.
Uj M. Athenás 498. l.
Debreczeni Prot. Lap 1886. 24. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me