Fejes István,

Full text search

Fejes István,
ev. ref. lelkész, konventi tag a pataki főiskolai algondnok, F. Sámuel lelkész és Nemes Mária fia, szül. 1838. jan. 22. Legenyén Zemplénmegyében; elemi iskoláit Ladmóczon végezte, hová atyja időközben átköltözött; 1847. szept. Sárospatakra ment, hol az apai háznál is tanult fiú a grammatikai osztályba vétetett föl. Patakon végezte a gymnasiumi, philosophiai s theologiai tanfolyamokat. Tanára Erdélyi János volt az ifjúnak lelkes buzdítója, jóakaratú segítője s felkölté benne a költői tehetséget. 1857-ben Fehérgyarmatra hívták meg a nagyobb fiúiskolának tanítójául, hol két évet töltött. Innét Pestre ment, hol a hittani folyam csonka évét bevégezte, irodalmi tanulmányokat tett és az angol nyelvben való jártasságának megvetette alapját, együtt tanulva Győri Vilmossal s Thaly Kálmánnal, kik ekkor szintén a ref. theologiai intézetnek voltak növendékei. 1859 őszén betegeskedése miatt haza ment atyja házához, hol klassikai irodalmi és bölcseleti tanulmányokkal foglalkozott. Erdélyi Jánossal folytonos levelezésben állott, ki haladását figyelemmel kisérte s tanácsaival buzdította; az ő ajánlatára választották meg Csurgóra tanárnak. Azonban időközben kedvezőbb állomás kinálkozott számára Hód-Mező-Vásárhelyen, hova a Debreczenbe költözött Imre Sándor helyére választották meg, szintén Erdélyi ajánlatára, tanárnak. 1860. ápr. el is foglalta tanári állomását és a gymnasium VIII. osztályában a latin s magyar irodalmat és bölcseletet tanította. Itt nősült meg először 1860-ban, s igy külföldi utjáról le kellett tennie. A sátoralja-ujhelyi lelkészi állomás megürülvén, őt választották meg lelkésznek és F. ez állomást, miután Debreczenben a papi vizsgát letette, 1865. okt. elején elfoglalta s azóta ott működik. Mint egyházi szónok is kitünő névvel bir, s 1876-ban Kecskeméten a prot. egylet gyűlésén és a zsinat ünnepélyes megnyitásakor ő mondott egyházi beszédet. Elnöke a felsőzempléni tanitó-testületnek, tagja az egyházkerületi tanügyi bizottságnak; több év óta conventi rendes tag és az egyházkerületi énekügyi bizottságnak is elnöke.
Költeményei 1857-től kezdve megjelentek a Kalauzban, Napkeletben, Vasárnapi Ujságban, Divatcsarnokban, Hölgyfutárban, Csokonai Albumban, Részvét Könyvében, Magyar Ember Könyvtárában, Pesti Hölgydivatlapban, Szépirodalmi Figyelőben, Koszorúban, Magyarország és a Nagyvilágban, Ország-Világban, Főv. Lapokban, Szegedi Hiradóban, Zemplénben sat.; társadalmi és széptani tanulmányai a Divatcsarnokban és Pesti Hölgydivatlapban, különösen: Kisfaludy Sándor és Károlyról, Berzsenyi Dánielről sat.; egyháztársadalmi czikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban, az Erdélyi Prot. Közlönyben, a debreczeni és sárospataki prot. lapokban. A debreczeni zsinat megnyitásakor (1881. okt. 31.) tartott egyházi beszéde a Zsinat jegyzőkönyvében.
Munkái:
1. Fejes István költeményei. I. kötet. Szeged, 1861.
2. Troilus és Kressida, ford. Pest, 1870. (Shakespeare minden munkái 10 kötet.)
3. Egyházi beszédek. Sátoralja-Ujhely, 1874–76. Két füzet. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1877. 1. sz. Uj kiadás. Bpest, 1888.)
4. Temetési beszédek. 1. füzet. Sátoralja-Ujhely, 1876. (Olcsó kiadás. Bpest, 1888.)
5. Egy szép asszony. A Kisfaludy-társaság által 50 aranynyal jutalmazott költői beszély. Bpest, 1876. (Ism. Pesti Napló 162. sz. Magyarország és a Nagyvilág 38. sz. Budapesti Szemle XII.)
6. A világtörténet időrendi átnézése. Sátoralja-Ujhely, 1876. (Dr. Kerényi Ede névvel.)
7. Magyarország történetének időrendi átnézése. Sátoralja-Ujhely, 1876. (Dr. Kerényi Ede névvel.)
8. Kisebb költemények. Sátoralja-Ujhely, 1881. (Ism. Magyarország 54. 55. sz.)
9. A sátoralja-ujhelyi ev. ref. egyház története 1522–1889-ig. Sátoralja-Ujhely, 1889. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)
10. A magyarországi református egyház énekes könyve megujításának programmja. Sárospatak, 1890.
11. Előmunkálatok a magyarországi ref. egyház énekes könyvéhez. Sárospatak, 1890–91. Öt füzet. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1890–91., Dunántuli Prot. Lap 1891.)
Kéziratban: Egyházi beszédek, Drámai és elbeszélő költemények, Kisebb költemények; fordítások Shakespeareből: Sok zaj semmiért és kisebb költemények angolból.
Petrik Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1879. 11. sz. arczk.
Kiss Károly, Szatmári ref. egyház története 355.
Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új F. XI. 252.
Dömény József Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882. (Hibásan F. Jánosnak irva.)
Uj M. Athenás 126.
M. Könyvészet 1876. 1881. 1887–90.
Figyelő XVIII. 58. (Sz. Kiss Károly.) és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me