Faludi Géza,

Full text search

Faludi Géza,
orvosdoktor, egyetemi magántanár, ismeretes fővárosi gyermekorvos, szül. 1840-ben Budapesten, hol gymnasiumi tanulmányait és az orvosiakat is végezte. 1864-ben orvosdoktorrá avatták. Már pályájának befejezése előtt kiváló előszeretetet tanusított a gyermekgyógyászat iránt s 1863. aug. 1. már segédorvos lett a szegény gyermek-kórházban, hol három évig működött Bókai János tanár mellett. 1867. ápr. 1. a főváros VI. kerületében nyilvános gyermekgyógyintézetet nyitott, melyben halálaig kitartó ügybuzgalommal és szép sikerrel működött. A gyermekgyógyászat terén szerzett gyakorlati és irodalmi tevékenysége s érdemei jutalmáúl 1883. ápr. 14. a budapesti egyetemen ezen tudománynak magántanárául képesíttetett. Nagykiterjedésű gyakorlata és tudományos munkássága mellett is talált időt a közügyekben és politikában élénk részvételre, s polgártársai fővárosi bizottsági taggá választották s a Terézvárosban sok ideig a függetlenségi pártnak elnöke volt. Életének két utolsó évében már hangját teljesen elvesztette, a gégerák pusztitotta az erős férfit és 1885. jún. 17. Budapesten meghalt.
Irodalmi működését kora ifjúságában kezdte meg, s mióta a gyermekkórház segédorvosává kineveztetett, folytonosan tudományos megfigyelésekre fordította minden szabad idejét. Eleinte a gyermekkórházban tapasztaltakról adott havonként közleményeket, felhasználva ezen alkalmat arra, hogy a ritkábban előforduló eseteket tüzetesebben leirja és tárgyalja; így a Nő- és Gyermekgyógyászatban (1863–64). a pozsonyi Kórházi Szemlében (I. 1865.) saját intézetéből közölt eseteket. Igen számos irodalmi dolgozatai leginkább a magyar szaklapokban s különösen az Orvosi Hetilapban (1866. és 1880-tól), az Orvosi Szemlében (1866.), az Ung. Med. Chirurg. Presse-ben (1866. 1869.) és a Gyógyászatban (1881-től) jelentek meg, de többeket külföldi szaklapokban is közölt. A magyar orvosok és természetvizsgálók XXI. (1880.) és XXII. (1882.) vándorgyűléseiben tevékeny részt vett. A szombathelyi gyűlésen A valódi hártyás gégelob kezeléséről értekezett; Debreczenben A resorcinról hasmenéseknél tartott előadást. Kiválóbb gyakorlati értékű dolgozatai: A garat mögötti tályagról, A salicylsav hatásáról, A diphteritisről, A mellkas csapolásáról gyermekeknél, Az orbáncz kezeléséről, Az agy és gerinczagy buroklobról sat. Mint gyorsiró is kitünt.
Munkája: Stolze-Fenyvesy-féle egyszerűsített gyorsirás tankönyve Bpest, 1878.
Gyógyászat 1885. 25. sz.
Egyetértés 1885. 166. sz.
Pesti Napló 1885. 165. sz.
Chyzer Kornél, Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól. Bpest, 1887.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me