Csécsi Nagy Miklós,

Full text search

Csécsi Nagy Miklós,
bölcselettudor, ev. ref. lelkész, Cs. Nagy Imre tanár s a m. tud. akadémia tagjának fia, szül. 1840. máj. 6. Debreczenben; szülei korán elhalván, rokona Szűcs István debreczeni jogtanár nevelte; a debreczeni főiskolában tanult és a theologiai évet is ott végezte; ekkor a bécsi Josephinumba vétetett föl és az orvosi tudományokat hallgatta, de ezektől csakhamar megvált és Pestre jött a 4. évi theologiára. Innét segédlelkésznek ment Siterbe Biharmegyébe, hol egy évi szolgálat után rendes lelkésznek vlasztatott meg; de állásában fiatal kora miatt meg nem erősíttetvén, külföldi akadémiákra ment s félévet Göttingában, felet Zürichben töltött; azután utazott Közép-Európában. Ekkor a szatmári egyház hívta meg lelkészeül, mely hivatalát 1863. nov. 8. foglalta el, hol 1875. májusig szolgált, midőn makói lelkész lett; azóta itt működik. 1877-ben a kolozsvári egyetemen bölcselettudori oklevelet nyert és 12 évig b.-bánáti egyházmegyei jegyző is volt. 1877-ben utazott Angolországban és a Skótföldön. Indítványára létre jött a békés-bánáti egyházmegyében a vallásos iratokat terjesztő egyesület.
Tanulmányokat irt a Révész Imre Figyelmezőjébe (1872., 1874.), az Ev. Prot. Lapba (1878: Úti emlékek és belmisszió), több czikket irt a debreczeni Prot. Hetilapba (1879-től); elbeszélést és egyéb czikket a Maros és Makói Hirlapba.
Munkái:
1. A jellemképzés mint a nevelés főczélja. Szatmár, 1875. és Kecskemét, 1877.
2. Kibucsuzó egyházi beszéd, 1875. jún. 27. Szatmár.
3. Beköszöntő egyházi beszéd Makón. Szeged, 1875.
4. Imakönyv a magyar nép számára. Bpest, 1882.
5. A gyermekek barátja. Kecskemét, 1883.
6. A jó fiuk. U. ott, 1883.
7. A kárhozat utján. Elbeszélés. U. ott, 1883.
8. A nádasi kurátor. Elb. U. ott, 1883.
9. A veszett víz. U. ott, 1883.
10. Egy forint. U. ott, 1883.
11. Egy pap és egy doktor. U. ott, 1883.
12. Egy példázat. U. ott, 1883.
13. Hajnal Ábel emlékezete. U. ott, 1883.
14. Imádkozzál és boldogulsz. U. ott, 1883.
15. János bácsi beszélgetései. U. ott, 1883.
16. Karácsonyi rajz. U. ott, 1883.
17. Lehet-e ellenségünket szeretni? U. ott, 1883.
18. Ó emberből uj ember. U. ott, 1883.
19. Rövid történet. A falnak is van füle. U. ott, 1883.
20. Rövid vallási oktatás református vallású jegyesek számára. U. ott, 1883.
21. Szántó Miklós megtérése. U. ott, 1883.
22. Tekintsetek az égi madarakra. U. ott, 1883.
23. Tündérmese. U. ott, 1883.
24. Hétköznapi könyörgések templomi használatra. Gyoma, 1890. (Ism. 1891. Debreczeni Prot. Lap, Dunántúli Prot. Lap, Szabad Egyház.)
Szerkeszti a Téli Ujságot, mely vallásos irányú hetilap a nép számára és decz-febr. jelenik meg 1877. decz. 5-től Makón; kiadja a békés-bánáti vallásos iratokat terjesztő egyesület és 4–5000 példányban jön forgalomba.
M. Könyv-Szemle 1877. 43. l.
Petrik Könyvészete.
Uj M. Athenás 87.
Horváth Könyvészete 1883. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me