Báthory Sándor,

Full text search

Báthory Sándor,
ügyvéd, szül. 1832. decz. 1. nemes szülőktől Debreczenben; iskoláit is itt végezte s a jogot mint magántanuló fejezte be. Az ötvenes évek elején a hivatali pályára lépett és előbb a Tiszántuli ker. táblánál, ennek föloszlása után a nagyváradi orsz. főtörvényszéknél, végre a debreczeni váltó-törvényszéknél mint helyettes jegyző nyert alkalmazást; 18 évi szolgálat után nyugdíjt nyert. 1862-ben köz- és váltóügyvéd lett a Debreczenben letelepedvén, ott 25 évig gyakorló ügyvéd volt, azután nyugalomba vonult.
Leginkább a 60-as évek elején fejtett ki irói munkásságot; a Debreczeni Közlönyben (1861.) nevelésügyi pálya-munkájával 20 arany díjat nyert. Ez időtájt irt a Debreczeni Emlénybe, Csokonai Albumba, Bolond Miskába, a debreczeni Hortobágyba; egyéb vidéki lapokba is irt prózai s költői lyrai dolgozatokat.
Szerkesztette a Népbarát cz. röpiratot Debreczenben 1861. márcz. 7-től nov. 8-ig (36 szám), az akkor Debreczenben megjelent Dongó cz. Mészáros Károly által szerkesztett izgató irányu röpirat mérséklése végett; a Debreczen-Nagyváradi Értesítő czímű legrégibb magyar lapnak szerkesztő-kiadója volt 1873. jan. 1-től 1877. okt. 14-ig.
Irói munkásságának nagyobb része még kéziratban van; igy a zenésítést váró Vérmenyegző cz. a papi nőtlenség eltörlésére irányzott opera-szöveg is.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me