Barna Izidor,

Full text search

Barna Izidor,
hirlapiró, szül. 1860. nov. 16. Abán, Fehér-megyében; iskoláit Székesfehérvárott végezte; segédtitkára volt az 1879-ki székesfehérvári országos kiállításnak; 1880-ban belső tagja lett az Egyetértés szerkesztőségének és az is maradt 1886-ig; azóta belső dolgozótársa a Budapesti Hirlapnak.
Már tanuló korában irogatott különösen verseket a székesfehérvári lapokba és a Bolond Istókba (Bánki Dezső, Bánk Odó, Burnóth Kelemen és Dongó álnevek alatt.) A székesfehérvári kiállításkor szerkesztette az 1880-ban megjelent Emlékkönyvet és a kiállításról már előbb is irt ismertető czikkeket a fővárosi hirlapokba. A Budapesti Hirlapba (1886 óta) mindennapos ujságirói munkássága mellett Alba néven tárczákat is szokott írni. Az Ország Világ, M. Salon és A Hét számos lyrai versét közölték és a Borsszem Jankót is fölkeresi hébe-korba tréfás verseivel. A Petőfi-társaságban 1885. őszén bemutatták Traviata cz. költeményét; 1889-ben pedig a Kisfaludy-társaságban olvasták föl: Dalok az asszonyról cz. verscyklusát. Az 1886. kolera-járvány idején feltünést keltett a Budapesti Hirlapban közzétett czikke, mely a gőzmalmok csatornáiban tanyázó hajléktalanok sorsát irta le: A főváros nyomorultjai czímmel; e czikk hatása alatt a Budapesti Hirlap közönsége ezreket adott össze a főváros nyomorultjai számára.
Szerkesztette 1883. (jun.-szept.) a Közérdek cz. ipari, kereskedelmi és kiállítási szemlét Szatmári Mór társaságában; négy havi száma jelent meg. 1890. aug. 2. Florinda kisasszony cz. 3 felv. operetteje adatott a budai szinpadon először.
Két év ota Heine költeményeinek fordításán dolgozik.
Ország-Világ 1889. 52. sz. arczk.
Budap. Hirlap 1890. 212. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me