Tornyai János

Full text search

Tornyai János (Hódmezővásárhely, 1869. jan. 18.Hódmezővásárhely, 19; 6. szept. 20.): festő. Zsellérszülők gyermeke volt. 1886 – 88 között a bp.-i Mintarajzisk. rendes, 1888 – 89 között pedig vendéghallgatójaként Székely Bertalan, Lotz Károly, Greguss János növendéke volt. 1894-től szülővárosától kapott ösztöndíjjal Párizsban a Julian Ak.-n képezte magát, ahol igen nagy hatást gyakorolt rá Munkácsy Mihály festészete. 1897-ben bejárta Német- és Olaszo.-ot, majd hazatért Hódmezővásárhelyre. Megélhetési gondokkal küzdött, műteremhez is. csak 1903-ban jutott. A Műcsarnok 1904. évi tavaszi tárlatán a Juss c. képe első változatával Ráth György-díjat nyert. Később Rudnay Gyula és Endre Béla társaságában gyűjtötte a népművészet emlékeit, s együtt hozták létré a népi fazekasság megmentésére a hódmezővásárhelyi művészek Majolika- és Agyagipari Telepét is. 1910-ben művészeti lapot indítottak Jövendő címmel. Hódmező vásárhelyen 1908-ban rendezte első kollektív tárlatát. A 10-es évektől Mártélyon lakott, itt festette alföldi tájképeinek sorozatát. 1929-ben Bp.-re költözött. Tárlatokon több díjat kapott. 1929-ben Csokorkötés c. művét aranyéremmel jutalmazták a barcelonai nemzetközi kiállításon. 1933 – 34 ben néhány hónapig Szentendrén dolgozott. Műteremben c. képét az 1933. évi Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás aranyéremmel, 1934-ben a Szinyei Társaság nagydíjjal tüntette ki. A Képzőművészek Új Társasága (KUT), a Munkácsy Céh, a Magy. Képzőművészek Iparművészek Egyesülete (KÉVE), a Paál László Társ. tagja volt. 1934-ben Hódmezővásárhelyen művészek, írók és műbarátok ~-társ.-ot alapítottak. Élete utolsó éveit újra Hódmezővásárhelyen töltötte, de már alig alkotott. A m. paraszti sors realista ábrázolójaként kezdetben Munkácsy nyomdokain haladt. E korszak jellemző alkotásai: Rákóczi Rodostóban (1904), Betyárszerelem (1907) stb. s a Nagy Bercsényi Miklóst ábrázoló egészalakos portré (1908). Egész életművén át húzódó problematika szülötte volt Juss c. képe, melynek mondanivalója, a paraszti sors nyomorúsága, tragikuma sugallta fojtott színezésű tájképeit is (Kútágas, Magyar sors stb.). Öregkori, Szentendrén fatett képein élénkültek csak meg a színek, plein air problémák is foglalkoztatták (Zöldkabátos asszony, 1932 – 34 stb.). Művészetében Munkácsy népi realizmusa élt – tovább, de átszőve dráma expresszivitással. Műveiből többet őriz az MNG. 1911-ben a Művészházban, 1917 ben az Ernst Múz.-ban, 1923-ban az Alkotás Művészházban volt kiállítása. 1961-ben az MNG rendezett emlékkiállítást műveiből. – Irod. Faragó Sándor: T. (Hódmezővásárhely, 1934); Elek Artúr: T. J. (Magy. Művészet, 1936: Bodnár Éva: T. J. (Bp., 1956); T. J, művészete (Bp., 1962.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT