Szentmihályi Sándor

Full text search

Szentmihályi Sándor (Nyékpuszta, 1931. febr. 9.Bp., 1985. nov. 30.): agrármérnök. 1956-ban szerzett oklevelet a gödöllői Agrártudományi Egy.-en. 1956-57-ben a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban gyakornok, 1957-1964-ben az Állattenyésztési Kutatóintézetben tudományos segédmunkatárs, majd munkatárs, 1964-1969-ben adjunktus az Állatorvostudományi Egy. állattenyésztéstani tanszékén. 1969-től haláláig tudományos osztályvezető, főosztályvezető, tudományos ig. az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpontban, illetve annak jogelődjénél. Elsősorban a kérődző állatok tápláló- és ásványianyag-szükségletével foglalkozott, de munkássága kiterjedt az egyes takarmányok táplálóértékének és a gazdasági állatok táplálóanyag-szükségletének meghatározására. Hazai koordinátora volt a KGST Tudományos Együttműködési Bizottsága takarmányozási témáinak, valamint az Európai Állattenyésztők Szövetsége takarmányozási szekciójának; c. egyetemi tanár. Tudományos közleményeinek száma több mint 200. Újhelyi Imre Emlékéremmel (1978), F. Schiller Emlékéremmel (NDK, 1980), MAE aranykoszorús jelvénnyel (1981) és Akadémiai Díjjal (1982) tüntették ki. – Irod. Sz. S. (Állattenyésztés és Takarmányozás, 1986. 31. 1.); (Magyar Mezőgazdaság, 1985. 40. 50. 2.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me