Pongrácz Aladár

Full text search

Pongrácz Aladár (Elek, 1899. ápr. 17.Bp., 1973. okt. 21.): jogász, ügyvéd, kisgazdapárti politikus. Egy.-i tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte, majd Szegeden fejezte be (1921), ahol a haladó szellemű Egyetemi Kör elnöke volt. 1922-ben az államtudományok, majd a jogtudományok doktorává avatták. 1923-tól bírósági fogalmazó, 1928-tól Kunszentmiklóson ügyvéd volt. Hamarosan a Kiskunság és a Dunamellék polgári ellenzékének a vezetője. Részt vett az FKgP megalapításában (1930) s annak vezetőségéhez tartozott. Ellenzéki politikai tevékenysége és a II. világháború alatti náciellenes magatartása nagy sajtóvisszhangot keltettek. A nyilasuralom alatt Budán bujkált. Az FKgP ngy.-i (1945–47) képviselője, Pest–Pilis–Solt–Kiskun vm. főispánja (1945–46), majd Kecskemét város közellátási kormánybiztosa. Ezt követően igazságügyi (1946), a Dinnyés-kormányban miniszterelnökségi államtitkár (1947). Az 1947. évi ogy.-i választásokon az FKgP orsz. választási vezetője volt. Az FKgP jobbszárnyához tartozott. A választásokat követően lemondott a miniszterelnökségi államtitkárságról, utóbb képviselői mandátumáról is. Visszavonult a politikai életből, Bp.-en 1971-ig, nyugdíjazásáig ügyvédként működött. – Irod. Balogh Sándor: Parlamenti és pártharcok Mo.-on 1945–1947 (Bp., 1975); Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947 (Bp., 1976).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me