Palló Imre
Palló Imre (Mátisfalva, 1891. okt. 23. – Bp., 1978. jan. 25.): operaénekes (bariton), Kossuth-díjas (1949), kiváló művész (1950). Székely földművescsaládban született. Iskoláit Székelyudvarhelyen kezdte, 1910-ben Kolozsvárott érettségizett. Egy évig a fővárosban dolgozott a Statisztikai Hivatalban, majd 1911-től 1916-ig a Zeneakad.-n Sík József és László Géza növendéke volt. Rövid katonáskodás után a bp.-i Operaház szerződtette. 1917-ben lépett fel először Alfio (Mascagni: Parasztbecsület) szerepében. Az Operaház tagja valt haláláig, 1934-től örökös tag. Az 1920-as évektől vezető baritonista, főleg lírai szerepkörben. 1925-ben Mascagni világjáró társulatába szerződtette, két évig Ny-Európában (Ausztria, Németo., Belgium, Olaszo.) turnéztak, de eljutottak Amerikába és Egyiptomba is. Az út során énektudását Mario Sanmarcónál tökéletesítette. Hazatérése után a bp.-i egy.-en jogi diplomát szerzett. Nagy sikerrel énekelt Verdi-szerepeket; magyar színpadon elsőként alakította Falstaffot és Simone Boccanegrát. 1935-ben a római operában vendégszerepelt. Életművének másik fontos része kapcsolata a magyar zenével, elsősorban Bartók és Kodály műveivel. 1918-ban Bartók fölkérte A kékszakállú herceg vára prózai prológjának elmondására. 1936-ban a Cantata profana ősbemutatóján énekelt. Kodály – aki a „magyar népdalok mesterdalnoká”-nak nevezte – rá gondolt a Háry Jánossal (1926), melynek a Székelyfonó Kérőjével együtt első alakítója volt (1932); neki ajánlotta népdalgyűjteményének több füzetét. Erkel Bánk bánjának szinte minden férfi szerepét énekelte, az ő kedvéért baritonra átírt címszerepet is. Az Operaház ig.-ja volt (1957–59). 1967-ben ment nyugdíjba: Bagó (Kacsóh P.: János vitéz) szerepével búcsúzott. E mű címszerepét 1938-ban filmen is eljátszotta. Mint oratórium- és dalénekes is kiváló teljesítményt nyújtott. Hangját számos hanglemez őrzi. Gyakran énekelt operettet is. – F. sz. Figaro (Rossini: A sevillai borbély); Rigoletto (Verdi); Jago (Verdi: Othello); Luna (Verdi: A trubadur); Posa (Verdi: Don Carlos); René (Verdi: Álarcosbál); Germont Alfréd (Verdi: Traviata); Amonastro (Verdi: Aida); Svanda (Weinberger: Svanda, a dudás); Scarpia (Puccini: Tosca); Wolfram (Wagner: Tannhäuser); Saklovitij (Muszorgszkij: Hovanscsina); Mr. Gedge (Britten: Albert Herring); Kurwenal (Wagner: Trisztán és Izolda); Salamon (Goldmark: Sába királynője); Amfortas (Wagner: Parsifal); Gara nádor (Erkel F.: Hunyadi László); Telramund (Wagner: Lohengrin); Escamillo (Bizet: Carmen); Jochanaán (R. Strauss: Salome); Tonio (Leoncavallo: Bajazzók); Valentin (Gounod: Faust); Ashton (Donizetti: Lammermoori Lucia); Marcel (Puccini: Bohémélet); Ping (Puccini: Turandot); Jeleckij (Csajkovszkij: Pikk dáma). – Irod. B. I.: „Természet és művészet – két ideál és két vigasz” – mondja P. I. (Színház, 1945. sz.); Németh Amádé: P. I. (Bp., 1970); Rajk András: P. I. (Magyarország, 1975. 20. sz.); Gách Marianne: A 85. születésnapon. Találkozás P. I.-vel (Film, Színház, Muzsika, 1976. 43. sz.); Raics István: P. I. ünnepére (Muzsika, 1976. 11. sz.); Németh Amádé: P. I. halálára (Muzsika, 1978. 3. sz.); (a. i.): Palló Imre emlékezete (Film, Színház, Muzsika, 1978. 5. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
