Pais Dezső

Full text search

Pais Dezső (Zalaegerszeg, 1886. márc. 20.Bp., 1973. ápr. 6.): nyelvész, egyetemi tanár az MTA tagja (l. 1930, r. 1941), Kossuth-díjas (1951). A bp.-i tudományegy.-en Eötvös-kollégistaként magyar–latin–görög szakos tanári oklevelet szerzett. Szakvizsgája után nevelő a Barkóczy családnál, s nyelvészeti kutatásokat folytatott a zalaegerszegi levéltárban. Sopronban, Cegléden, majd 1919-től Bp.-en középisk. tanár. 1924-től adott elő a bp.-i egy.-en. 1933–37-ben az Eötvös Kollégium tanára, 1937-től 1959-ig a bp.-i egy.-en a magyar nyelvtudományi tanszék vezető professzora, egyúttal elnöke az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának (1943-49). A Magyar Nyelv c. folyóiratnak 1928-tól társszerk.-je, 1943-tól egyedül szerk., 1953-tól Benkő Lóránddal. Szerk. a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai c. sorozatot és a Nyelvünk a reformkorban c. tanulmánykötetet. Sok éven át elnöke volt a Helyesírási Bizottságnak és az Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának. Tagja volt sok olyan akadémiai, egy.-i és min. bizottságnak, melyek kapcsolatban voltak a nyelvvel. A nyelvtudomány egyik vezetője s a nyelvészek asztaltársaságának; a Kruzsoknak is éltetője volt. – Tudományos munkássága irodalomtörrténeti tanulmányokkal kezdődött. Első publikációi közé tartozott Janus Pannoniusról szóló tanulmánya (Egyet. Phil. Közl., 1910), majd Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet c. műve (Bp., 1911). Kimagasló értékű irodalomtörténeti írása az Árpád- és Anjou-kori mulattatóink (Kodály-emlékkönyv, Bp., 1953). ~ indította el a magyar irodalmi nyelv történetének kutatását A magyar irodalmi nyelv (Bp., 1954) és a hagyatékából Kázmér Miklós által sajtó alá rendezett A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből (Bp., 1975) c. művekkel. A nyelvtudomány minden ágát művelte, legszívesebben mégis a szószármaztatással és szótörténettel foglalkozott. Számos új utat nyitott a kutatás számára. A magyar történeti személynévkutatás elméletét ő rendszerezte, elsőnek teremtve meg a középkori személynévadás jelentéstanát. Új műfajt teremtett a teljes szócsaládok vizsgálatával. Munkásságának egy másik területe a nyelvemlék-magyarázat (Anonymus, Veszprémvölgyi apácák alapítólevele, Halotti Beszéd stb.). Jakubovich Emillel együtt kiadta az Ómagyar olvasókönyvet (Pécs, 1929). Anonymus krónikáját lefordította m.-ra (Magyar Anonymus, Bp., 1926). Foglalkozott a mondattanelmélettel és a hangtörténet kutatásának módszertanával: Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (Bp., 1950). Ezernél több szakközlemény mellett számos tudomány- népszerűsítő cikket írt. Helynévmagyarázatok és etimológiák százai őrzik nevét. Nemcsak elődei szellemi hagyományait adta át, mint tudós és tanár egyaránt iskolát is teremtett. – F. m. A veszprémvölgyi apácák görög alapítólevele mint nyelvemlék (Bp., 1939); A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése (Bp., 1942); Magyar szóalaktan 1. Szóösszetétel (Bp., 1949); A jelentéstan vázlata Gombocz Zoltán késői módszertani előadásaiból (Bp., 1951); Kérdések és szempontok szóösszetételek vizsgálatához (Magy. Nyelv, 1951); Egy szószervezet szétágazásai a magyarban és más finnugor nyelvekben (Bp., 1962, németül is); Régi személyneveink jelentéstana (Bp., 1966); Életem, emlékeim, találkozásaim (vál., szerk. Dorogi Zsigmond, Bp., 1973). – Irod. Emlékkönyv P. D. hetvenedik születésnapjára. Nyelvészeti tanulmányok. Írták tisztelői, barátai és tanítványai (szerk. Bárczi Géza, Benkő Lóránd, Bp., 1956.; P. D. irodalmi munkásságának bibliográfiája 1955-ig, Mikesy Sándor összeállításában); Mikesy Sándor: P. D. tudományos munkássága (Magy. Nyelv, 1973. 2. sz.); Bárczi Géza: P. D. búcsúztatása (Magy. Nyelv, 1973. 2. sz.); Benkő Lóránd: P. D. (Magy. Tud., 1973. 7–8. sz.); Búcsú P. D. akadémikustól (MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl., 1973. 2–4. sz.); Kálmán Béla: P. D. (Nyelvtud. Közl., 1973); Komlovszki Tibor: P. D. (Irod. tört. Közl., 1973. 4. sz.); Keresztury Dezső: Tosu tanár úr (Élet és Irod., 1973. 15. sz.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT