Nemes Tihamér

Full text search

Nemes Tihamér (Bp., 1895. ápr. 29.Bp., 1960. márc. 30.): gépészmérnök, a műszaki tudományok doktora (1957), feltaláló, a kibernetika egyik hazai úttörője. Oklevelét Bp.-en 1917-ben szerezte. 1921-ben a Telefon Hírmondónál, 1929-től a Postakísérleti Állomáson dolgozott. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet tudományos munkatársa. 1952-ben a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dolgozott, 1953-ban pedig a Postakísérleti Állomáson részt vett az első m. televíziós kép- és hangadó berendezés létrehozásában. Ennek keretében dolgozta ki a 625 soros „flying-spot” filmközvetítő egységet saját találmányú kettős optikai rendszerrel. Ezután a Magyar Televíziónál dolgozott 1957-ig. Sokoldalú munkásságot fejtett ki: hőtechnikai területen első találmánya a hőszivattyú volt, melynek jelentőségét csak , később ismerték fel. Legjelentősebb alkotásai azonban az elektronika és kibernetika területére esnek. 1930-ban szabadalmaztatta elektronikus („éter-”) orgonáját, melynek egy oktávját el is készítette. Színes televíziós rendszerekkel már a 30-as évek közepén foglalkozott. Az emberi szervezet és a gépi szerkezet közös vonásait kutatva 1935-ben feltalált egy beszédíró gépet. 1944-ben járógéptalálmányával keltett feltűnést. 1949-ben megjelent tanulmányában az elektronikus számítógépek elve alapján a kétlépéses sakkfeladványok mechanikus megfejtését tárgyalta és gépének rajzát közülte. Kidolgozott egy logikai gépet, amellyel különböző ok- és okozati kapcsolatok automatikusan felismerhetők. – F. m. Über momentane Frequenzanalyse von Lichtschwankungen mittelsrotierenden Scheiben (Archiv für Elektrotechnik, 1932); Colour television with electrical colour filters (Television and Short-Wave World, 1939); Mechanical solution of diophantic problems (Műegy. Közl. 1949); The chessplaying machine (Acta Techn. Hung. 1951); Logical machine for recognizing class and causal relations genetically (Acta Techn. Hung. 1953); Kibernetikai gépek (posztumusz mű, Bp., 1962, németül 1967). – Irod. Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958); N. T. (Rádiótechnika, 1960); Kép és Hangtechnika (részletes életrajzzal, 1960. 3. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me