Münnich Ferenc

Full text search

Münnich Ferenc (Seregélyes, 1886. nov. 16.Bp., 1967. nov. 29.): jogász, miniszterelnök. Jogot végzett Bp.-en. Rövid ideig tisztviselő volt. Az I. világháború alatt, 1915-ben orosz hadifogságba került. Tomszkban egyik vezetője lett az antimilitarista-szocialista tisztek csoportjának. 1917-ban belépett az Oroszo.-i Kommunista Pártba. 1918-ban a Vörös Hadsereg internacionalista egységeinek egyik parancsnokaként harcolt. Hazatérve részt vett a KMP megalakításában. A Tanácsköztársaság idején a Hadügyi Népbiztosság szervezési osztályának vezetője, a Vörös Hadsereg 6. hadosztályának parancsnoka. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, 1921-ben Berlinben a Német Kommunista Párt megbízottjaként egyik irányítója a középnémeto.-i munkások fegyveres akcióinak. Letartóztatták és 1922-ben kiutasították Németo.-ból. 1922-től a Szovjetunióban élt, az ásványolajipari ellenőrző bizottság vezetője. A moszkvai Sarló és Kalapács (1924–37) c. folyóirat szerk. bizottságának tagja. 1936-ban önkéntesként Spanyolo.-ba ment, a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnöke, utóbb a 11. nemzetközi brigád parancsnoka. 1938-ban Franciao.-ban internálták. 1940 végén visszatért a SZU-ba, 1942-től mint a szovjet hadsereg tisztje a sztálingrádi fronton harcolt, később a moszkvai Kossuth Rádió szerkesztőségének vezetője. 1945-ben hazatért, 1946–49-ben Bp. rendőrfőkapitánya, a népi államrendőrség egyik kiépítője volt. 1949 után diplomáciai külképviseleteket vezetett. 1956 őszén a forradalom és szabadságharc ellen vívott politikai és fegyveres harc egyik vezetője. A konszolidációért, a párt és az állam újjászervezéséért folytatott küzdelem élenjáró harcosa. 1956. nov.-től a Magy. Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban a fegyveres erők min.-e, belügymin., majd miniszterelnökh., 1958–61-ben a min.-tanács elnöke, 1961–65-ben államin. 1956. nov.-től az MSZMP Intéző Bizottságának, majd a Központi Bizottságának haláláig és a Politikai Bizottságnak 1956-tól 1966-ig tagja. Emlékezéseit Viharos út c. írta meg (Bp., 1966). Dokumentumfilm készült belőle Hámos György forgatókönyve alapján 1969-ben. – M. Egységben a békéért, a szocializmusért (válogatott beszédek és írások, Bp., 1959); Viharos út (önéletrajz, Bp., 1966); – Irod. Hámos György: Az ismert katona sírjánál (Élet és Irod., 1967. dec. 9.); M. F. a spanyol polgárháborúban (szerk. Münnichné Berényi Etelka, Bp., 1976).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me