Modok Mária

Full text search

Modok Mária (Ráckeve, 1896. szept. 27.Bp., 1971. márc. 20.): festő. Czóbel Béla felesége. A Képzőművészeti Főisk.-n Glatz Oszkár és Réti István tanítványa volt, 1922-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott Réti István és Thorma János festők mellett. 1930 óta állított ki, évente részt vett a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) tárlatain. Első önálló kiállítását a Tamás Galéria rendezte 1935-ben. 1936-ban és 1937-ben a Műcsarnokban is szerepelt a modernek tárlatán. 1947-ben az Ernst Múz.-ban, 1954-ben a szentendrei Ferenczy Károly Múz.-ban (Czóbel Bélával, Ilosvai Varga Istvánnal és Szántó Piroskával együtt), 1958-ban Esztergomban volt kiállítása. Emlékkiállítását 1972-ben a szentendrei művésztelepi galéria rendezte meg. Több ízben járt Olaszo.-ban, 1947-től – csaknem két évtizedig – a telet férjével általában Párizsban töltötte, képeinek nagy részét is ott festette. Korábbi, posztimpresszionista festményeit a figuralitás jellemezte, a sötétebb tónusok és a szerkezet igénye. Képeinek zöme kis méretű, főként tájképeket, csendéletet, virágcsendéletet, leányfejeket festett. Művészetében a természeti látványból indult ki; élete utolsó évtizedében fokozatosan háttérbe szorultak a természeti élmények, az elvont témák is megjelentek képein. – Irod. Frank János: M. M. (Esztergom, katalógus-előszó, 1958); Dévényi Iván: M. M. esztergomi kiállítása (Vigilia, 1959); Dévényi Iván: M. M. 75 éves (Művészet, 1971. 3. sz.); Frank János: M. M. halálára (Élet és Irod., 1971).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me