Mészáros Gyula

Full text search

Mészáros Gyula (Szakcs, 1883. márc. 28.New York, 1957. jan.): etnográfus, turkológus, egyetemi tanár. 1904 – 06-ban török nyelvi tanulmányokat folytatott Konstantinápolyban. 1906-tól másfél évet töltött a Volga vidéki csuvasok és tatárok között folklórgyűjtéssel. 1909-ben Bp.-en doktorált töröktatár nyelvből. 1909 – 15 között az MNM néprajzi osztályán dolgozott; baskír (1909), valamint Konstantinápoly környéki és kisázsiai töröko.-i (1910) gyűjtőútjának tárgyi anyaga ide került. 1916-tól az I. világháború végéig egy.-i tanár, a m. tanszék vezetője Konstantinápolyban. 1920 – 21-ben részt vett a szokolhamisításban, Bécsben letartóztatták, majd kaució ellettében szabadon bocsátották. Tevékeny szerepet játszott a frankhamisítás előkészítésében. A 20-as évek közepétől az ankarai néprajzi múz. tudományos vezetője. 1930 – 31-ben a Kaukázusból ÉNy-Anatóliába települt pakhy népcsoport nyelvét tanulmányozta. 1932-ben hazatérve a Műemlékek Orsz. Bizottságának munkatársa. 1943 – 44 közt az újvidéki keleti kereskedelmi főisk. tanára. Később Töröko.-ban, 1951-től New Yorkban élt. Elméleti eredményeit a turkológiai kutatás nem fogadta el, csak anyaggyűjtése, elsősorban csuvas anyaga képvisel tudományos értéket. – R m. Csuvas népköltési gyűjtemény (I – II., Bp., 1909 – 1912); Tőrök költők (műfordítások, Bp., 1910); Magna Ungaria, a baskír – magyar kérdés (Bp., 1910); A Boszporusz partján (útirajzok, Bp., 1911); Die Pakhy- Sprache (Chicago, 1934).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me