Merényi Oszkár

Full text search

Merényi Oszkár (Sóvár, 1895. jún. 28.Bp., 1981. márc. 19.): irodalomtörténész, tanár, az irodalomtudomány kandidátusa (1960). Középiskolai tanulmányait Eperjesen végezte, majd 1913-tól a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. m.-német szakos hallgatója, 1918-tól Körmöcbányán tanított. 1919 elején a kaposvári gimn.-ba került, belépett a szociáldemokrata pártba. A Tanácsköztársaság alatt gyermeknyaraltatási akciókat szervezett és politikai előadásokat tartott. Emiatt később vádat emeltek ellene, négy hónapi letartóztatás után elengedték, de az iskolát el kellett hagynia. 1920-22 között a nagykállói Magy. Kir. Áll. Főgimn. tanára, majd 1922-től 1941-ig a kaposvári városi felsőkereskedelmi isk.-ban oktatott. 1928. márc.-ban bölcsészdoktor lett a pécsi Erzsébet Tudományegy.-en és 1936-1941 között ugyanitt magántanár volt. 1941. szept.-ben a nyíregyházi felsőkereskedelmi isk.-ba helyezték; 1946-1966 között a közgazdasági technikum ig.-ja. Közben 1942-ben a debreceni Tisza István Tudományegy. magántanárává habilitálták. 1966-tól az MTA Textológiai Bizottsága megbízásából jelentős Berzsenyi-kutatást folytatott, ekkor jelent meg összefoglaló Berzsenyi-monográfiája. – F. m. Virágfestő (versek, Kaposvár, 1923); Adalékok a magyar kiadástörténethez a XIX. században (Bp., 1937); Berzsenyi-tanulmányok (Bp., 1936); Kozma Andor (tanulmányok és a költő posztumusz verseskötete, Kaposvár, 1941); Bessenyei György (tanulmányok, Nyíregyháza, 1943); Ismeretlen és kiadatlan Kölcsey dokumentumok (Bp., 1961); Újabb Berzsenyi-tanulmányok (Bp., 1971); Berzsenyi Dániel összes művei (utószó és jegyzetek, Bp., 1978); Berzsenyi Dániel Összes Műveinek Kritikai Kiadása. I. Költői művei. (szerk., Bp., 1979).– Irod. Iszlai Zoltán: Életmű Berzsenyi árnyékában (Élet és Irod., 1981. 13. sz.); Katona Béla: M. D. (Szabolcs-Szatmári Szle., 1981. 2. sz.); Lukácsy Sándor: M. D. (Irod. tört. Közl., 1981. 3. sz.); Wéber Antal: M. D. (Irod. tört. 1981. 3. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me