Medgyesi János

Full text search

Medgyesi János (Hódmezővásárhely, 1871. máj. 23.Hódmezővásárhely, 1943. aug. 3.): pedagógus, eszperantista. Ref. tanítóként kezdte pályafutását szülővárosában 1891-ben. 1901-12 között a siketnémák bp.-i iskolájának tanára, és a munkára nevelés kérdéseivel foglalkozott. 1907-ben lett eszperantista és a Magyar Eszperantista Társ. vezetőségi tagja, 1911-ben főtitkára. 1908-tól vezetett eszperantó tanfolyamokat. 1907-08-ban a La Verda Standardo társszerkesztője, 1909-10-ben a Hungara Esperantisto, 1910-12-ben a Hungara Studento folyóiratok szerkesztője. 1910-ben a szervezett munkásokból álló, a Terézvárosban és Angyalföldön működő Laboro (Munka) Eszperantista Társ. alapító tagja és elnöke lett. 1912-től a temesvári siketnéma intézet tanára. 1913-ban ő vezetett először eszperantó tanfolyamot Hódmezővásárhelyen, és megalapította a Magyar Országos Eszperantó Egyesület helyi csoportját. 1918-ban ugyanitt az MSZDP újjászervezésén munkálkodott. 1918. dec.-ben a Munkások Gyermekbarát Egyesülete helyi csoportjának titkára lett. 1919 első három hónapjában a Vásárhelyi Munkás Újság szerkesztője, majd a Tanácsköztársaság idején a közművelődési ügyek politikai biztosa. A várost megszálló román hadsereg letartóztatta, később bebörtönözték, s büntetéséből szabadulva 1924-ben került vissza Hódmezővásárhelyre. Segítette a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete helyi csoportjának megalakulását. Nyugdíjától megfosztva, börtönben szerzett betegsége miatt visszavonult a közélettől. F. m. Esperanto nyelvgyakorló-olvasókönyv és szótár (Bp., 1910); A játék a siketnémák beszédtanítása szolgálatában (Kecskemét, 1905).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me