Mécs László, Martoncsik

Full text search

Mécs László, Martoncsik (Hernádszentistván, 1895. jan. 17.Pannonhalma, 1978. nov. 9.): költő, premontrei rendi kanonok, lapszerkesztő. Középisk.-i tanulmányait Kassán végezte néhány versét gimn.-i éveiben a Zászlónk közölte. 1913-1914-ben a Pázmány Péter Tudományegy. m.-latin szakos hallgatója. 1914-ben kérte felvételét a premontrei rendbe. 1916 őszén már mint rendjének tanárjelöltje folytatta tanulmányait. 1918-ban szentelték pappá Jászóvárott. A felvidéki premontrei gimnáziumok megszűnése után jászóvári könyvtáros, majd 1920-1929-ig nagykaposi plébános. A felvidéki m. lapokban rendszeresen jelentek meg nagyhatású költeményei. 1923-ban kiadta első kötetét, a Hajnali harangszót (Ungvár), s megkezdte vándor előadó körútjait, melyek nagy népszerűséget szereztek költészetének, ünnepelték a nagyszerű kiállású, zengő hangú lírikust. 1929-ben már életrajza is megjelent Farkas Gyula tollából. 1930-ban rendfőnöke Királyhelmecre nevezte ki plébánosnak. A könyvkiadók igyekeztek kamatoztatni népszerűségét, egyre-másra jelentették meg mind váltakozóbb színvonalú köteteit. Ezzel párhuzamosan kemény kritikák érték, kivált a Nyugat köréből. 1935. márc.-ban sikeres erdélyi körutat tett, s jelentős elismerést szerzett párizsi szavalóestjein. 1938-ban francia nyelvű kötete is megjelent, ez alkalommal ismét szerepelt Franciao.-ban, s felkereste a Benelux államokban élő m. anyanyelvű olvasóit is. Ekkor ismerkedett meg Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verses kötetéhez. 1941-ben megjelentek összegyűjtött versei, a következő év elején lapjában, a Vigiliában – melynek főszerkesztője volt -, közölte az Imádság a nagy Lunatikusért című Hitler-ellenes versét, ami miatt büntető eljárást kezdeményeztek ellene. (A per végül ítélet nélkül végződött.) 1944 őszén elhagyta Királyhelmecet. 1945 után barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán élt. 1953-ban „többszörös röpiratok terjesztése” (ezek a saját kéziratos, ajándékba adott versei voltak) vádjával 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956. szept.-ben hátralévő büntetésének elengedésével szabadult, 1957. jan.-tól újra lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. Két angol nyelvű válogatás után 1968-ban Torontóban kétnyelvű kötete jelent meg, 1971-ben az Ecclesia kiadásában Rónay György bevezető tanulmányával jelent meg verseskönyve. 1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Hagyatékát a pannonhalmi bencés közösség gondozza. – M. Hajnali harangszó (versek, Ungvár, 1923); Rabszolgák énekelnek (versek, Berlin, 1925); Vigasztaló (versek, Berlin, 1927); Az ember és árnyéka (versek, Kassa, 1930); Üveglegenda (versek, Bp., 1931); Bolond Istók bábszínháza (verses mese, Bp., 1931); Legyen világosság! (versek, Bp., 1933); Válogatott költeményei (Bp., 1934); Megdicsőülés (versek, Bp., 1935); Fehéren és kéken (versek, Bp., 1937); Élőket nézek (versek, Bp., 1938); Forgószínpad (versek, Bp., 1940); Összes Versei, 1920-1940 (Bp., 1941); Anya kell! (válogatott versek, Bp., 1943); M. L. válogatott költeményei (Buenos Aires, 1953); Vadócba rózsát oltok (vál. versek, Toronto, 1968); Aranygyapjú (vál. versek 1923-1968, Buffalo-Bp., bev. Rónay György, 1971, Bp., 1987); Vissza a csendbe! (versek, Cleveland, 1976); Üzenet (vál. versek, Bp., 1982).– Irod. Kárpáti Aurél: M. L. versei (Nyugat, 1931. 1); József Attila: M. L. költészete (A Toll, 1931. 2. sz.); Illyés Gyula: Katolikus költészet (I. Gy.: Ingyen lakoma, Bp., 1964); Fábry Zoltán: Vigyázzatok a nappalokra! (Irodalmi Szemle, 1966); Monoszlóy Dezső: M. L. halálára (Új Látóhatár, 1979. 6, sz.); Szabó Ferenc: M. L. (Kat. Szle, 1979. 1. sz.); Vasadi Péter: M. L. (Vigilia, 1979. 2. sz.); Szamosi József: Vissza a csendbe (Sz. J.: Írások-vallomások, München, 1982); Csanád Béla: Költő és igehirdető. M. L. születésének 90. évfordulójára (Új Ember, 1985. 8. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me