Márffy Ödön

Full text search

Márffy Ödön (Bp., 1878. nov. 30.Bp., 1959. dec. 3.): festő, érdemes művész (1958) Károly bátyja. Párizsban a Julian-ak., majd az École des Beaux-Arts növendékeként folytatott művészi tanulmányai során Cormon műtermében dolgozott. 1906-tól kezdve szerepelt a Salon d’Automne és a Salon Carré kiállításain. 1907-ben hazatért és kollektív kiállításon mutatta be plein air törekvésekből kiinduló, lírai hangulatú műveit. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenc József jubileumi díjat, a következő évben pedig a Művészház nagydíját. Előbb a MIÉNK (Magy. Impresszionisták és Naturalisták Köre) művészcsoport, majd hosszabb olaszo.-i út után a Nyolcak egyik alapító tagja és a posztimpresszionista törekvések egyik vezető mestere lett. Barátja volt Ady Endrének. 1922-ben nőül vette Ady özvegyét, Csinszkát (Boncza Bertát). Részt vett a Tanácsköztársaság művészeti mozgalmaiban is. 1921-ben a Studióban, majd a Helikonban mutatta be műveit. A Képzőművészek Új Társasága (KUT) alapító tagja és sokáig elnöke volt. Művészete mindvégig megőrzött valamit az ifjúkori konstruktív szemléletű alakításból, bár a későbbiekben az oldott festői elem dominált. Franciás szellemű műveiben a párizsi iskola és a magyar hagyomány találkozott. 1928-ban Amerikába utazott ahol több nagy sikerű kiállítást rendezett. Több műve került külföldi múz.-okba. 1928 – és 1930-ban az Ernst Múz.-ban, 1931-ben a Tamás Galériában mutatta be munkáit. Ugyanezen évben a Szinyei Társ. tájképdíjával, 1947-ben pedig állami nagy aranyéremmel tüntették ki, 1949-ben készült el Gyümölcsszedők c. nagyméretű, gazdag koloritú pannója. 1958-ban az Ernst Múz.-ban rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást. Gobelin-tervei mellett kiválóak voltak litográfiái (pl. Szt. János jelenései ) és arcképfestészete is. Az MNG számos festményét őrzi. – Irod. Pátzay Pál: M. Ö. művészete (Berlin, 1930); Genthon István: Az új magyar festészet története (Bp., 1935); Lyka Károly: M. Ö. (Élet és Tud. 1960. 8. sz.); Zolnay László: M. Ö. (Bp., 1966.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me