Kovács Kálmán

Full text search

Kovács Kálmán (Kaposszentbenedek, 1930. máj. 6.Debrecen, 1983. jan. 21.): irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa (1961). Csurgón érettségizett 1948-ban, majd a debreceni tudományegy.-en folytatta tanulmányait magyar-angol szakon. Mivel időközben a nyugati nyelvek oktatását megszüntették, 1953-ban egyszakos diplomát szerzett. 1953-1956-ig Barta János mellett volt aspiráns. 1956-ban egyetemi adjunktussá nevezték ki. 1961-63-ig magyar jugoszláv kulturális egyezmény keretében az újvidéki egy.- en magyar irodalomtörténetet tanított. Hazatérve bekapcsolódott az Alföld c. lap szerkesztési munkálataiba. 1969-72-ig főszerk.-je volt a folyóiratnak. 1976-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Tudományos érdeklődésének homlokterében a XIX. századi magyar irodalom és kritika állott, de foglalkozott a kortárs magyar irodalommal is. Számos tanulmánya jelent meg az Alföld, az Irodalomtörténet, a Helikon, a Tiszatáj és más lapok hasábjain, valamint különböző tanulmánykötetekben, egyetemi jegyzetekben. Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, a Kritikusok Nemzetközi Szövetségének és az MTA Irodalomtudományi Bizottságának. – F. m. Fejezet a magyar kritika történetéből (Bp., 1963); Eszmék és irodalom (Bp., 1975). – Irod. Juhász Béla: K. K. (Alföld 1983 3. sz.); Kulcsár Szabó Ernő: K. K. halálára (Élet és Irod., 1983. 4. sz.); Magyari Imre: K. K. (Köznevelés, 1983. 9. sz); Imre László: K. K. (Irodalomtört. Közl. 1983. 6. sz.); Bata Imre: K. K. emlékezete (Kortárs, 1983. 3. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me