Karsai Lucia
Karsai Lucia (Bp., 1929. nov. 4. – Bp., 1984. márc. 8.): műfordító, szinkron-műfordító, Balázs Béla-díjas (1979). Antonio Widmar és Sziráky Judith leánya, Hárs László nevelt leánya, Karsai Elek felesége. 1939-től 1943-ig olasz nyelvű gimn.-ba járt, Füsi József tanítványa volt. 1950-ben szerzett diplomát az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) Bölcsészettudományi Karán. 1962-ig középisk. tanár, majd műfordító volt. 1967-től a Magy. Televízió filmszinkron műfordítója, majd a szinkroncsoport vezető dramaturgja lett. Több mint ezer filmet szinkronizált olasz, francia, német, angol, spanyol nyelvből, pl. Fellini filmjeit. 1958-tól publikált, több kötetet fordított magyarra. Fő törekvése volt, hogy a szinkron-műfordítást a többi műfordítási műfajjal egyenértékűnek fogadtassa el. – F. ford. Giuseppe Berto: Vörös az ég (r., Bp., 1964); Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban (r., Bp., 1965); Paolo Santarcangeli: Labirintusok könyve (Bp., 1970); Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap (r., Bp., 1971); Piero Chiara: Az osztozkodás (r., Bp., 1972); Gavino Ledda: Apámuram (r., Bp., 1979); Gianni Rodari: Beleestem a tévébe (gyermekr., Bp., 1976); Italo Calvino: Láthatatlan városok (r., Bp., 1981). – Irod. K. L.: Műfordítás a film nyelvén (Nagyvilág, 1971. 7. sz.); „Nekem Szalai az eszményképem volt...” Widmar Luciával beszélget Tóth Pál Péter (Mozgó Világ, 1987. 8. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
