Hegedüs Gyula

Full text search

Hegedüs Gyula (Kéty, 1870. febr. 3.Bp., 1931, szept. 21.): színész. 1889-ben lépett színpadra Keresztély Jánosné vándor daltársulatánál Tolnaapátiban. Még ugyanebben az évben Paulay Ede felvette a színitanodába, mestere Újházi Ede volt. 1891-ben vidékre szerződött (Szolnok, Pápa, Debrecen, Pozsony, Fehérvár, Zombor, Baja), 1894-ben a Ditrói Mór vezette kolozsvári színház tagja lett, és ugyancsak Ditrói 1896-ban a megnyíló Vígszínházhoz szerződtette. Rövid megszakításokkal itt működött haláláig. 1914–15-ben a Magyar Színház állandó vendége, 1915–16-ban a Nemzeti Színház tagjaként játszott. 1906-ban a Színiak., 1907-ben a Zeneak. opera-tanszakának tanára, 1917-ben a budapesti Színészszövetség elnöke lett. 1929-től a Magyar Színház tagja volt. A naturalista színjátszás kiváló képviselője, a Vígszínház első együttesének fő erőssége. Legtöbbet könnyű francia vígjátékokban játszott s ezekben fejlesztette ki egyéni stílusát, melynek lényege az egyszerű és életszerű beszéd, a könnyed dialógus, az elegáns és természetes mozgás volt. Legjobb alakításait a kortárs m. írók, különösen Molnár Ferenc darabjaiban nyújtotta (Az ördög, Liliom, Játék a kastélyban). – F. sz. Tokameró (Lengyel Menyhért: Tájfun), Pál (Herczeg Ferenc: Kék róka), valamint Csehov-drámák. Játszott A tánc c. első magyar filmben, továbbá A munkászubbony (1914) és a Zoárd mester (1917) c. némafilmben is. – Írásai. Komédia (Bp., 1914); A beszéd művészete (Bp., 1917); Emlékezések (1921). – Irod. Bárdi Ödön: A régi Vígszínház (Bp., 1957).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me