Háy Károly László

Full text search

Háy Károly László (Abony, 1907. ápr. 27.Bp., 1961. jan. 16.): festő, grafikus, díszlettervező, művészeti író, Munkácsy-díjas (1960). 1925-től 1930-ig a Képzőművészeti Főisk.-án Csók István, Réti István és Vaszary János növendéke volt. Többször járt tanulmányúton Bécsben, Párizsban, Lengyel-, Német- és Olaszo.-ban. A 20-as évek végén bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s művészi tevékenysége 1931-től szinte kizárólag ennek ügyét szolgálta. Emiatt több ízben (1932-ben, 1934-ben és 1942-ben) be is börtönözték. A Szocialista Képzőművészek Csoportjának egyik alapító tagja volt. 1945-ben az MSzMP pártközpont kulturális osztályát vezette. 1947–48-ban a Madách Színház és más színházak díszlettervezője, 1948-tól az Iparművészeti Főisk. tanára. 1927. évi első kiállítását 1929-ben, 1931-ben, 1947-ben és 1960-ban újabb, főként tájképeket és figurális kompozíciókat bemutató gyűjteményes tárlatok követték. Képeit az expresszionizmussal rokon stílusban erőteljes színekkel festette. Antifasiszta tartalmú linóleummetszet-sorozatot készített Német maszlag török áfium címmel. 1945 után modern regényekhez készített rajzokat. Mint művészeti író is jelentős volt. – M. Az újrealista festészet formaproblémái (Gondolat, 1936); Képzőművészet és társadalmi haladás (Bp., 1947); A Derkovits-évfordulóra (Szabad Műv. 1954. 5–6. sz.); Küzdtünk híven a forradalomért (Bevezetés. Bp., 1960). – Irod. Pogány Ö. Gábor: Bevezető tanulmány H. K. L. gyűjteményes kiállításához (Katalógus, Bp., 1947); Oelmacher Anna: H. K. L. (Élet és Irod. 1960.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me