Fonyó Antal

Full text search

Fonyó Antal (Szatmárnémeti, 1919. júl. 23.Szeged, 1981. dec. 3.): jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1961). Jogi tanulmányait a pozsonyi (1937-38) és a bp.-i tudományegy.-en (1939-42) folytatta. A jogi doktorátus megszerzése után ügyvédjelölt, majd a demokratikus rendőrség tisztje, a Bp.-i Rendőrfőkapitányság főelőadója, ill. csoportvezetője volt, bűnügyi munkakörben. 1951-től az Eötvös Loránd Tudományegy. (ELTE) büntetőjogi tanszékén oktatott, majd 1957. okt. 1-től a szegedi József Attila Tudományegy. (JATE) tanszékvezető egy.-i docense, 1962. aug. 1-től professzora. 1960-1964 között a jogi kar dékáni feladatait is ellátta. Elsősorban büntetéstani kérdésekkel, továbbá a népgazdaság elleni, valamint a vagyon elleni bűncselekményekkel foglalkozott. Több büntetőjogi tankönyv társszerzője volt. Az Igazságügymin. által szervezett Büntetőjogi Koordinációs Bizottság tagjaként részt vett az 1978, évi Btk. kodifikációjában. Tagja volt a Művelődési Min. Jogi Szakbizottságának, 1963-tól az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága Állam- és Jogtudományi Szakbizottságának, továbbá 1960-tól a ĽAssotiation Internationale de Droit Pénal-nak. – F. m. A bűntetteket megállapító hatályos jogszabályok (társszerzőkkel, Bp., 1951); A büntető törvénykönyv kommentárja (társszerzőkkel, Bp., 1968); Büntetőjogi módszerek és eszközök fejlődése a Magyar Népköztárság büntetőjogában (társszerzőkkel, Bp., 1974); Magyar büntetőjog. Különös rész. (II, társszerzőkkel, Bp., 1981). – Irod. Cséka Ervin: F. A. (1919-1981) (Jogtud. Közl., 1982. 7. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me