Földi Zoltán

Full text search

Földi Zoltán (Bp., 1895. máj. 3.Bp., 1987. márc. 5.): vegyészmérnök, az MTA tagja (l. 1956, r. 1970), Kossuth-díjas (1952). A bp.-i műegy.-en szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egy. szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918- 41 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különböző vezető beosztásokban. 1919-ben egy.-i doktor lett, 193 1-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egy.-i magántanár Szegeden. 1941-45 között a Chinoinvezérig.-ja volt, 1946-78 között a Kutatólaboratórium vezetője, később műszaki-gazdasági tanácsadó. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapműveleteket adta elő, s írta meg tankönyvét (Szerves kémiai alapműveletek, Bp., 1949). 1971-ben Endrődi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetővé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. – Munkatársaival együtt mintegy 80 szabadalmat jelentett be. Nevéhez több gyógyszerkészítmény kidolgozása fűződik, közte a Papaverin első ipari szintézise (1930), a Perparin (1928-30) és a Novurit (Issekutz Bélával, 1930) kidolgozása, továbbá 1924-28 között az első hazai inzulin előállítása, továbbá 1937- 8-ban az Ultraseptyl és a Deseptyl előállítása, valamint az első hazai B, vitamin szintézise. A II. vh. után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében (ezért kapott Kossuth-díjat). Nevéhez fűződik a cinkota alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. – Tagja volt a német, a svájci, a londoni és az amerikai kémikusok egyesületének, továbbá több magyar tudományos társaságnak és az MTA Szerves Kémiai Biz.-nak. 1960-ban a Wartha Vince-emlékérmet vehette át. – Irod. Szántay Csaba: F. Z. (Magy. Tud., 1987. 7-8. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me