Fogarasi János

Full text search

Fogarasi János (Felsőkésmárk, 1801. ápr. 17.Bp., 1878. jún. 10.): jogász, nyelvtudós, szótáríró, az MTA tagja (l. 1838, r. 1841). Isk. tanulmányait 1814–1823 között Sárospatakon végezte, 1829-ben ügyvédi oklevelet szerzett és hivatali pályáját a váltótörvényszéknél kezdte el. 1848-ban Kossuth pénzügymin.-ában tanácsos, de a kormányt nem követte Debrecenbe. A szabadságharc leverése után bírói pályára lépett és 1869-ben a Kúria legfőbb ítélőszékének bírája lett. Több jogi munkája és legkülönfélébb időszerű kérdésekkel foglalkozó írása jelent meg, költeményeket és elbeszéléseket is publikált, legjelentősebb azonban nyelvtudományi munkássága. 1838-ban az Athenaeumban megjelent értekezésében ő fogalmazta meg elsőként a m. szórendnek azt a legfontosabb szabályát, hogy a kiemelt mondatrész mindig az igei állítmány elé kerül (Fogarasi-törvény). A verstan fejlődése szempontjából maradandó értékűek a choriambusnak a m. ritmusban játszott szerepére vonatkozó megállapításai is. Tévesen hitt azonban a m. és mongol nyelv rokonságában. 1845-től Czuczor Gergellyel együtt, majd annak halála (1866) után egyedül szerk. a m. nyelv hatkötetes szótára anyaggyűjtését, mely a szavak értelmezését illetően még ma is értéket képvisel. Egyéb nyelvészeti munkái, különösen nyelvfilozófiai, nyelv- és szótörténeti megállapításai már a maguk korában is elavultak voltak. Zeneszerzéssel is foglalkozott, több dala és kórusműve ismeretes. Folklorisztikai munkássága úttörő jelentőségű. 1847-ben (Tranyik Jánossal együtt) két füzet népdalt adott ki. – F. m. Egyetlen mód a magyar játékszín célirányos megalapítására (Pest, 1834); A magyar nyelv metaphysicája (Pest, 1834); Magyarhoni magános törvénytudomány elemei (Pest, 1839); A magyar nyelv szelleme (Pest, 1843); A magyar igeidőkről (Pest, 1858); Hangsúly a magyar nyelvben (Pest, 1860–61); A magyar nyelv szótára (Pest, 1862–1874). – Irod. Tóth Lőrinc: F. J. r. tag emlékezete (MTA Ért. a Társad. tud. köréből, V. Bp., 1879); Szarvas Gábor: A magyar nyelv szótára (Bp., 1880).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me