Anamnézis

Full text search

Anamnézis A h. zikkárón »emlékezés«, »emlékeztet«, »emlékeztetés« megfelelője. A g. anamné-tőből képzett olyan főnév, amely az igében megjelölt cselekvés folyamatát kifejező főnevek sorába tartozik (nomina actionis). A B szerint az emlékezés, és emlékeztetés olyan tett, amely a múlt eseményét feleleveníti és indítást ad arra, hogy az rendszeresen történjék.
Az ÓSZ-ben 4Móz 10,10 szerint Isten szövetséges népe körében az öröm napjain, az ünnepek, és a hónapok kezdetén meg kellett fújni a kürtöket, az égő-, és hálaáldozatokra. Ezek emlékeztették Izráelt a szövetséges Isten tetteire, és a maguk helyzetére. A 2Móz 12,14 szerint a páskaünnep az egyiptomi szabadulásra való emlékezés ünnepe, amely évről évre ismétlődött. A nagy engesztelő áldozat Isten szövetséges népét emlékeztette a bűnre és a szabadításra.
Az ÚSZ-ben az 1Kor 11,24 és a Lk 22,19 szerint Jézus búcsúvacsorája alkalmával azt a feladatot kapja tanítványi köre, hogy az ő engesztelő áldozatának bemutatása után emlékezésüknek emlékeztetésben kell folytatódnia. Krisztus követői az Úr útmutatása szerint úgy emlékeznek kereszthalálára, engesztelő áldozatára, hogy a vele való közösségben megerősödve emlékeztetik őt ígéreteire, amely reménységet jelent a teremtett világ számára és szolgálatukra egyaránt. Az anamnézisben az őskeresztyén egyház az úrvacsora ünneplése alkalmával már Iustinus óta (Dialógus a zsidó Trüfónnal 41,1), a szenvedésre való emlékeztetést, és az áldozatvállalására való elkötelezést látja. Az anamnézis az úrvacsora liturgiájának olyan részlete, amely Krisztus áldozatára úgy emlékeztet, hogy elkötelez az ő szellemében való, szeretetét megtapasztalható valósággá tevő, szabadítását hirdető, bűnbocsánatát érvényesítő életre, tettekre. Jézus olyan aktivitást vár követőitől, mint amilyet áldozata hirdet. (Ld. még ÚRVACSORA).
LSK

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me