Akvila

Full text search

Akvila Pontuszi származású zsidó férfi, Pál apostol munkatársa. Pontusz tartomány Kisázsia É-i részén fekszik, a Fekete-tenger mellett. Akvila nevének jelentése: sas. Felesége az ApCsel szerint PRISZCILLA, Pál levelei szerint Priszka. A házaspárt az ÚSZ mindig együtt említi.
Akvila és Priszcilla az ApCsel 18,1-3 szerint kezdetben Rómában élt, ahonnan Claudius császárnak a zsidókat Rómából kitiltó rendelete miatt kellett eltávozniuk (Kr. u. 48). Így érkeztek Korinthusba, ahol találkoztak Pál apostollal. A házaspár sátorkészítő mesterséget folytatott; az apostol maga is résztvett ebben a munkában, így gondoskodva önmaga fenntartásáról.
Nem tudjuk, hogy a házaspár mikor lett keresztyénné, lehetséges, hogy már Rómából így érkeztek. Az ApCsel 18,18 szerint később átköltöztek Efezusba Pál apostollal. Itt találkoztak az oda érkező Apollóssal, akit maguk mellé vettek, tanítottak (ApCsel 18,26). Apollós ugyanis ekkor még csak János keresztségét ismerte, jóllehet már Jézusról tanított.
Efezusban Akvila és Priszcilla háza volt a gyülekezet otthona, ahol istentiszteleteiket tartották (1Kor 16,19).
Ázsiai - valószínűleg mindvégig efezusi - tartózkodásukat bizonyítja még a 2Tim 4,19 is.
Pál apostol a Róm 16,3-4-ben úgy emlékezik meg róluk, mint áldozatkész munkatársairól, akik életüket is kockáztatták az apostolért, erről azonban bővebbet nem tudunk. (Ld. még PRISZCILLA).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me