Zalár

Full text search

Zalár József, költő (családi nevén Hirli), szül. Gyöngyösön (Heves) 1825. A gimnáziumot itt elvégezvén, kispap lett Egerben, hol filozofiát és teologiát végzett, majd elhagyván a papságot, jogot hallgatott. 1848. a hevesi önkéntesekkel részt vett a rácok elleni táborozásban. Zászlóalja Járekban, azután Temerinben volt elhelyezve; e helyet az egy ízben visszavert rácok éjjeli támadással bevették és a felgyujtott helységből kiszorult a kis magyar csapat. Z. e táborozásból betegen tért haza; de amint kissé jobban érezte magát, Debrecenbe sietett folytatni fegyveres szolgálatát. Vachott Sándor és Sárossy Gyula barátai bemutatták Jósika Miklós bárónak, a honvédelmi bizottmány tagjának, aki tábori történetiróvá nevezte ki Damjanich mellé. Török-Szt.-Miklóstól Komáromig a hadjárat alatt mindig a tábornok közelében volt, kinek hősieségét egy költeményében meg is énekelte. A nemzeti katasztrófa után Vachott Sándorral, Vörösmartyval és Bajzával együtt bujdosott Szatmár vármegye felé. Nagy-Károlyban elszéledt a társaság. Gyöngyösön kikerülvén a besorozást, Gömörbe ment nevelőnek, hol Tompával és Szász Károlylyal ismerkedett meg. Innen megint Hevesbe tért vissza s Gyöngyös-Halászon nevelősködött. Majd Pestre költözködött, hol előbb mint nevelő, később mint tanár töltötte el az 50-es évek hátalevő idejét. 1860. az októberi diploma után Heves vármegye egyhangulag aljegyzőjévé választotta s azonnal rábizták a vármegye Emlékiratának megszerkesztését azzal az utasítással, hogy annak az 1849 óta történt főbb eseményeket kell magába foglalnia. Midőn Z. a közgyülésen felolvasta munkálatát, azonnal tiszteletbeli főjegyzőnek kiáltották ki. 1861 végén a tisztikarral ős is visszalépett. 1867. újra elfoglalta régi helyét; 1869. valóságos főjegyzőnek választották, mely állásában kifejtett működéséért a vármegye közönsége aranytollal tisztelte meg. A 80-as években egyhangulag alispánná választották. A 80-as években egyhangulag alispánná választották. Ez állásáról az 1897-iki tavaszi közgyülésen lemondván, nyugalomba lépett s jelenleg Egerben él. Már a szabadságharc előtt is irt és adott ki verseket, de többnyire különböző álnevek alatt. 1849. egy füzet verse jelent meg Szabadságdalok címen (Pest). Gömörből és Gyöngyös-Halászról küldött verseit sűrön hozták a lapok. Pesten laktában több lapba irt s nemcsak költeményeket, hanem esztétikai és kritikai cikkeket is. 1854. egy kötet verset adott ki Z. költeményei cím alatt (Pest). Egyike volt Z. az 50-es évek új lirikusai közt a legjobbaknak, megáldva erős képzelettel és merész hévvel, de liránk akkori áramlatához képest ő is az eredetiség túlzásába tévedt; hazafiság, szabadság, családi és baráti érzés voltak erősen érzett indítékai, eszméit azonban sokszor képzavar homályosítja el, szerkezete sem mindig tiszta; mindenesetre erős hangulatokat tudott kelteni. A kritika akkor rámutatott túlzásaira s Z. második kötete, a Borura derü (1860) sokkal kiforrottabb alakban mutatta művészetét. Néhány balladája (Zizim, Bánk bán stb.) kiválóan sikerült. Szilágyi haragja c. költői elbeszélése jelent meg 12 énekben (Eger). Főjegyzői és alispáni ideje alatt ritkán lépett fel mint költő. Legújabban az 1896-iki képviselőválasztás visszaélései birták méltatlankodásának költői kifejezésére. Verseiről Erdélyi János (Egy századnegyed), Gyulai Pál és Szász Károly irtak kritikákat. A Pester Lloydban is jelent meg róla egy tárca-kritika. Néhány verse német fordításban is megjelent (Zizim, Első szerelem, A lengyel és a honvéd, Őszi rózsa és a Szilágyi haragjából egy töredék). 1867.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT