Windthorst
Windthorst Lajos, német államférfiu és a német ultramontán párt vezére, szül. Kaldenhofban (Osnabrück közelében) 1812 jan. 17.; megh. Berlinben 1891 márc. 14. Szegény sorsu szülei az egyházi pályára szánták, W. azonban a jogi pályát választotta. Tanulmányait az osnabrücki Carolinum befejezése után Göttingábanés Heidelbergában végezte és azután mint ügyvéd Osnabrückben telepedett meg; majd a konzisztórium tanácsosa, 1848. a felsőbirósági forum tagja Cellében, 1849. pedig a hannoveri második kamara tagjává lett, melyben mindvégig partikularisztikus és poroszellenes politikát követett. 1851. a második kamara elnökévé választatott, november havában pedig Schedle minisztréiumában az igazságügyi tárcát fogadta el. Két évvel később visszalépett s azontúl a képviselőházban küzdött ritka hévvel és szerencsével az általa képviselt politikai elvek megvalósításáért. 1862. a Brandis-Platen-minisztériumba lépett s buzgó szószólója volt az Ausztriához való csatlakozásnak. 1865. koronaügyészszé neveztetett ki Cellebe; azonban 1866. Hannovernek a porosz királyságba való bekebelezése alkalmával hivataláról lemondott s a trónvesztett Welf-ház érdekeienk lelkes védelmezőjévé szegődött. W. vezette az alkudozásokat Bismarck herceggel az utolsó hannoveri király pénzbeli kielégítéséért (1867). A Welf-családot egyébiránt egész haláláig nagy odaadással szolgálta. 1867 óta az észak-német birodalmi tanács tagjaként bámulandó buzgóságot fejtett ki. 1871. Mepenben az első német birodalmi gyülésbe is beválasztották, ahol a klerikális párt élére állott s mint a Welfek képviselője és a katolikus centrum vezére sok gondot okozott Bismarcknak és a többségnek. Remek, talpraesett beszédeivel s debatteri ügyességével sok szónoki diadalt aratott. Tekintélyét és befolyását mindvégig megőrizte. 1881-87. a birodalmi tanácsban ő lett a tarka elemekből összetoborzott ellenzéki többség feje. A katolikus gyülekezetekből sohasem hiányzott és a pápai kuriánál nagy kegyben állott. Abban a pillanatban halt meg, midőn parlamenti sikereinek tetőpontját állott, midőn a kulturharc éppen vége felé hajlott és Gossler kultuszminiszter visszalépett. V. ö. Menzenbach, L. W. (1892); Schlesinger, Männer einer grossen Zeit (Münster 1894). Vasárnapi Újság (1887. évf. 69. old., 1891. évf. 190. old.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
