Wagner,

Full text search

Wagner, 1. Adolf, német közgazdasági iró és politikus, szül Erlangenben 1835 márc. 25. Jogi és államtudományi tanulmányainak befejezése után a nemzetgazdaságtan tanára lett 1858. a bécsi kereskedelmi akadémián, 1865. a dorpati, 1868. a freiburgi és 1870. a berlini egyetemen. Eleinte bank- és valuta-kérdésekkel foglalkozott, azután statisztikai vizsgálatokat végzett s e tárgyakban több kiváló munkát irt. Működésének javát azonban a szociális kérdésre fordította. 1871. egy vallásos gyülekezetben előadást tartott a szociális kérdésekről s e beszéd hatása alatt alkalmazta Oppenheim a «Kathedersozialist» gúnynevet (l. Közgazdaságtan). Fő munkája a Finanzwissenschaft 81883-96) szociális alapon tárgyalja a közgazdaságtant s ennek alapján sorozzák őt az etikai iskola vezéremberei közé. Nevezetesebb munkái még: Rausch Lehrbuch d. polit. Ökonomie című munkájának átdolgozott I. része (Finanszwissenschaft, Lipcse 1871-72); Die neueste Silberkrisis und unser Münzwesen (Berlin 1893) és rendkivül nagy száma a tudományos folyóiratokban megjelent nagybecsü dolgozatoknak.
2. W. András, német zoologus, szül. Nürnbergben 1797 márc. 21., megh. Münchenben 1861 dec. 19., ahol az állattan egyetemi tanára volt. Folytatta a Schreber-től megindított emlős-, s a Martius-tól megkezdett nagy kagylómunkákat. Irta: Geschichte de Urwelt, mit Berücksichtigung der Menschenrassen und d. mosaischen Schöpfungsberichtes (Lipcse, 1857-58.).
3. W. Hermann, német geografus és statisztikus, született Erlangenben (Bajorország) 1840 jun. 23-án. 1864-76. gimnáziumi tanár Gothában, 1868. a gothai almanach statisztikai részének szerkesztője, 1876. a königsbergi egyetemen a földraj rendes tanára. 1880. ugyanaz Göttingában. Művei: Wankarte des deutschen Reichs (8. kiad., Hannover 1893); Sydow W. Method. Schulatlas (5. kiad. Gotha 1893). W. alapította a Die Bevölkerung der Erde című folyóiratot s 1879 óta a Geographisches Jahrbuch szerkesztője. Ebben irja meg jelentéseit a földrajz metodusáról.
4. W. János Márton, német szobrász, szül. Würzburgban 1777., megh. Rómában 1858 aug. 8. Eleinte Bécsben Füger festő tanítványa volt, 1804. Párisba, 1805. Rómába ment és ott a szobrászatra adta megát. Lajos bajor trónörökös kétszer Görögországba küldte, ahol többek közt, a hires eginei oromcsoportokat is megszerezte a müncheni muzeum számára, melynek 1841. igazgatója lett. Legkiválóbb művei, valamennyi az ókori művészet hatása alatt; a regensburgi Walhallának az eleuziszi ünnepeket ábrázoló nagy képszalaga; a müncheni diadalkapu számos szobor- és domborműve; a müncheni gliptotéka oromcsoportja és az ottani lovarda domborművei. V. ö. Urlichs, Johanna Martin von W. (Würzburg 1866).
5. W. Johanna, W. Rikárd unokahuga, énekesnő és szinésznő, szül. Hannoverben 1828 okt. 13., megh. Würzburgban 1894 okt. 16. Már 1833. fellépett a würzburgi szinpadon s 1844. a drezdai udvari szinház tagja lett, ahol Schröder-Devrient asszony nagy befolyással volt további fejlődésére. 1846. Párisban ment, hogy Garciánál folytassa énektanulmányait. 1849. a hamburgi, 1850. a berlini udvari szinház tagja, hogy különösen Gluck, Wagner és Meyerbeer operáiban tünt ki. 1859. nőül ment Jachmann porosz tanácsoshoz s három év mulva elhagyta az operát és a königl. Schauspielhaus tagja lett. 1872. nyugdíjazták.
6. W. József, német szinész (hősszerelmes), szül. Bécsben 1818 márc. 15., megh. u. o. 1870 jun. 6. Előbb könyvnyomdász volt. 1835. lépett a szinpadra s nemsokára előkelő állást vívott ki magának a szini világban. Első szereplése Badenben volt, onnan került Prágába, majd Pozsonyba és pestre, 1845. Lipcsébe, 1848. a berlini udvari szinházba, ahol Unzelmann Berta szinésznőt vette nőül, akivel együtt 1850. a bécsi Burg-szinház tagja lett.
7. W. Ottó, osztrák építész, szül. Penzingben 1841 jul. 13. Tanulmányait a bécsi politechnikumon végezte, majd a berlini művészeti iskolát és a bécsi művészeti akadémiát látogatta. Bécsben csakhamar feltüntek képességei és cs. kir. építészeti tanácsos lett. Főbb építményei a bécsi Diana-fürdő és Länderbank, valamint a budapesti Rombach-utcai zsinagóga (1872). Megjelent tőle: Einige Skizzen, Projekte u. aufgeführte Bauwerke (Bécs). 1894 óta tanár a bécsi cs. kir. művészeti akadémián. Tagja az osztrák közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályának s a Royal Institute of British Achitects dísztagja.
8. W. Rikárd, német zeneszerző, költő és sztetikus, szül. Lipcsében 1813 máj. 22., megh. Velencében 1883 febr. 13. Hivatalnok atyját 5 hónapos korában elveszítette; a hét gyermekkel hátrahagyott özvegy csakhamar nőül ment Geyer Lajos jellemszinészhez, aki arcképfestő és vígjátékiró is volt. W. 1822-27. Drezdában mint gimnazista kitünően tanult, egy iskolatársát sirató versét ki is nyomtatták. A Bűvös vadász (Weber operája) és Shakespere voltak rá ez időben egész életére szóló hatással; egy óriási tragédiát tervezett, melyhez zenét is akart irni. Lipcsébe költözve, hol legidősebb nénjét Rozáliát mint szinésznőt szerződtették első szerepekre (később Klára testvérük énekesnő lett), mindennél jobban elragadták Beethoven szinfóniái; ismét zongorát tanult, de az előadás technikáját teljesen elhanyagolta. A zeneszerzést, kapkodva, olvasmányaiból tanulta; Dorn Henrik karnagy méltónak találta egy megnyitóját előadásra, de a közönség visszautasította. Weinlig Tódor egyetemei zeneigazgató azután szigoru, alapos tanításban részesítette W.-t, ki alig félév alatt mint kész zeneszerző hagyta el mesterét. 1832. irt első szimfóniája (C-dur) nagy reményeket keltett. Mindjárt utána megirta első operaszövegét Die Hochzeit címen; zenéjének töredéke megvan, de a szöveget W. megsemmisítette, s ekkor Laube Henriket kérte szövegirásra. Emez azonban Kojelciuszkójával már az első felvonásban fennakadt, s W. ezentúl is maga költötte szövegeit. Egyetemi tanulmányait abbahagyva, a würzburgi szinháznak (hol legidősebb bátyja Albert szinész, énekes és rendező volt) énekkarnagy lett 1833., megirta Gozzi regéje (La donna serpente) nyomán első teljes operáját: Die Feen (előadásra benyujtotta Lipcsében, de csak 1888. adták először Münchenben). 1834-ből való első cikke: Die deutsche Oper cím alatt, a nemzeti törekvéseket tűzi ki a művészet feladatául. Ez év őszén Magdeburgba szinházi zeneigazgatónak szerződött; itt irta második dalművét: Das Liebesverbot cím alatt (Die Novize von Palermo címen is tervezte) Shakaspere Szeget-szeggel c. vigjátékából; csak egyszer, 1836 márc. 29. adták. Erre a társulatot elhagyta, de megfosztotta hősszerelmes szinésznőjétől is: Planer Vilmától, ki 1836 nov. 24. nőül vett (W. még 1861 aug.-ban történt elválásuk és a derék nőnek Drezdában 1866 jan. 25. bekövetkezett halála után is mindig legnagyobb tisztelettel nyilatkozott róla). Öt hét mulva Königsbergben lett karnagy, innen Scribenek küldötte egy König-féle regényből irandó dalműszöveg tervét (Die hoha Braut), de az ünnepelt francia szerző nem volt hajlandó kidolgozni. W. igazgatója tönkrement, s ő csak hónapok multán, Dorn pártfogására jutott állásba, Riga városi szinházához karnagyul. Főleg hangversenyein bizonyult elsőrangu mesternek. Bulwer regényéből megirta Cola Rienzi, der letzte Volktribun C. nagy operájának szövegét, s mire a zene két felvonásával készen lett, 1839 tavaszán hirtelen elhagyta állását, hogy szerencsét próbáljon ott, ahonnan kizárólag terjedhetett el akkoriban a művészi hirnév, Párisban. Teljes 3 éven át küszködött itt az inséggel; befejezte Rienzit, megirta Der fliegende Holländer c. 3 felvonásos operáját, de szövegét kénytelen volt eladni (Dietsch nagyoperai karnagynak, ki átdolgozta Fouquével s a maga zenéjével 1842 nov.-ben Le Vaisseau fantôme címen előadatta); hogy nagynehezen fentartsa magát, kénytelen volt német lapoknak irni, Donizetti La Favoritejának és értéktelen apróságoknak zongoraátiratát készíteni stb. Meyerbeer pártfogása megélhetés helyett csak társadalmi összeköttetéseket és nagysokára a drezdai szinháznál Rienzi elfogadását eredményezte. A Tannhäuser és Lohengrin operák tervével indult vissza hazájába, s betanította Rienzit, mely a bemutató előadás (1842 okt. 20.) óta is oly rendkivüli sikert jelentett, hogy W.-ta drezdai szász királyi szinház karnagyává nevezték ki s már 1843 jan. 2. a Fliegende Holländert is előadták. W.-ebben a művében jelentkezik először új, egyéni stílussal; az áriákra, számokra osztott régi operaformát mellőzte, hogy drámaibbá, kifejezőbbé, igazabbá tegye a zenét, a jellemzés e művészi eszközét. Az egybevágó szöveg és zene igy valóban egységes, becses művé tették a sajátos alkotást, Spohr ki is jelentette, hogy W. a legnagyobb német drámai zeneköltő, de a közönség nagyobb része még nem értette meg: a könnyed, cikornyás és hatásvadászó, idegen jellegű operazenéhez szokva, az új stíl iránt nem volt fogékony; igy született meg a W.-ellenes áramlat. W. azonban szilárdul megmaradt nemzeti is ideális törekvései mellett; keresztülvitte, hogy a Londonban elhunyt Weber K. M. tetemeit haza szállítsák 1844. Drezdába. 1845 tavaszán befejezte Tannhäuser und der Sängerkrieg auf Wartburg c. nagy, 3 felv. dalművét 8első előadása okt. 19.), majd dirigálásával 1846. megváltoztatta a világ véleményét Beethovennek eladdig zagyvalékul kikiáltott IX. szinfóniája felől. De 1847 nyarán befejezett Lohengrinjét nem birta előadni. Érthető, hogy széleskörü, európai műveltsége, mélyre ható, erős értelme és örökké a haladásra törekvése azt a művészmeggyőződést érlelték meg benn, hogy legfőbb ideje már a művészeti állapotok s általában az eszményibb gondolkozás föllendülésének; ezt tartotta egy társadalmi forradalom elkerülhetetlen következésének s ezért birta őt karnagytársa, a szociáldemokrata Röckel Ágost megnyerni az 1849-iki májusi forradalomnak, melyben W. (mint Tappert és még meggyőzőbben Dinger kimutatták) tevékeny részt vett: izgató cikkeket irt, beszédet tartott (a jó király mondjon le trónjáról, hálás népe válaszsza meg köztársasági elnökké), az anarkista Bakunin mindennapos társasága közt volt. Ez elég volt arra, hogy elfogatási parancsot adjanak ki ellene és műveit valamennyi udvari szinházból hosszu évekre száműzzék. W.-nek menekülnie kellett. Már a német hősmondából vett Siegfrieds Tod c. zenés dráma tervével Párisba ment, de nem volt miért maradnia s a szabad Svájcban, Zürichben települt le. Tapasztalatai, folytonos olvasmányai, főleg Feuerbach és más, Hegelt követő bölcselkedők iratai nemcsak új irányt adtak szellemének, hanem rendkivül meg is termékenyítették; egymást érték nagy gondolatokban gazdag irodalmi művei: Die Kunst und die Revolution (1849); Das Kunstwerk der Zukunft (1850); Kunst u. Klima (1850); Oper und Drama (1851); a semmitmondó eine Mitteilung an meine Freunde címen rendkivül fontos vallomások, drámai műveinek eszmei tartalmuk szerint fejtegetése (18519; a Siegfrieds Tod (mai címe: Götterdämmerung) elé szintén 3 felvonásban Jung Siegfried (mai címe: Siegfried), majd ennek előzőjéül a Die Walküre s végre Das Rheingold c. előjáték, együttesen (egyelőre kevés példányban, kézirat gyanánt) Des Nibelungen Ring címen 1853-ban jelentek meg. Utóbbi művében az előtte addig ismeretlen Schopenhauer eszméire jutott; miután erre figyelmeztették: mohón tanulmányozta s vallotta világnézetét. Kereset hiján W. jórészt egy régi párisi ismerősére volt kénytelen támaszkodni: Liszt Ferencre, aki most nemcsak pártfogója, hanem benső barátja és apostola lett, s aki először adta Lohengrint 81850 aug. 28.) Weimarban és ezzel megindította W. géniuszának bár lassu, de biztos, ellenállhatatlan térfoglalását. W. 1855-58. megirta Tristan und Isolde címü zenés drámáját; nem adták elő, s ő 1860-61. ismét Párisban kereste szerencséjét. Itt az osztrák nagykövet neje, Metternich Paula hercegnő (szül. Sándor grófnő) lelkesedésének s fáradhatatlan törekvésének sikerült is a Tannhäuser szinre hozatása a nagy operában (1861 márc. 13.), de a francia nemzetieskedés, a régi operai formulákhoz (ballet stb.) ragaszkodó korlátoltság és az irigyek vetélkedése nagy zajjal megbuktatták a művet, W. a harmadik előadás után kénytelen volt visszavonni. A Meistersinger von Nürnberg c. víg dalmű irásában keresett vigaszt; majd hangversenyeket rendezett (részben saját műveiből) Prágában, Péterváron, Bécsben, valóságos diadalokat aratva. 1863. kiadta Nibelung-trilogiájának szövegét; előszavában elmondja, hogy e mitoszi tárgyu germán mű célja nem puszta szórakoztatás, hanem a komoly művészet fölemelő hatása s csak ott van helye, ahol a világtól és hiuságaitól távol, külön csarnokban kivételesen összegyült legelső rangu művészek ábrázolják a nemzeti legenda hőseit s a közönség figyelmét még a zenekar lámpái és a karnagy hatvágása sem vonhatják el a mintaszerü rendezésü szinpadi cselekménytől; éppen csak egy olyan uralkodó kellene, aki az eszményi tartalmu trilogia szeményi előadására szivesen áldozna megfelelő összeget. W. tudta, hogy ez légvár; mennyivel boldogabb volt, mikor 1864. az alig trónra lépett fiatal II. Lajos bajor király fölkereste és egy nyaralóval ajándékozta meg a starnbergi tó partján, hogy művészetének élhessen! A művészetekért rajongó király benső barátságáért irigykedők felingerelték a közvéleményt a kegyelt W. ellen, ki 1865., a Tristan előadása (jun. 10.) után Münchenből elköltözött a Luzern melletti Triebschenbe. Itt fejezte be a Meistersinger von Nürnberg zenéjét (előadták Münchenben 1868 jun. 21.) s vette nőül Bülow Jánosnak elvált nejét: Liszt leányát Cosimát 1869. (E házasságból két leánya és egy fia született.) A Rheingold (München 1869 szept. 22.) és a Walküre (u. o. 1870 jun. 26.) olyan mély hatást tettek, hogy W. hivei méltányosnak látták az előszavában kifejezett vágyát egy külön csarnok után. II. Lajos nagy összeggel megvetette egy ily ünnepi előadásokra szánt szinház alapját s egész Németországban toborzottak össze W.-egyesületeket, melyek a még hiányzó összeget előteremtették a mester számára, ki születésének 59 évfordulóján letette a csarnok alapkövét Baireuthban, hol a maga számára is (Wahnfirednak elnevezett) hajlékot épített. Itt végezte be a trilogiát (1874 nov.) s adatta elő mindegyik részét más napon 1876 jul.-aug. Utolsó művét, az 1857 óta tervezett vallásias parsifalt, befejezte után félévvel 1882 jul. 26. ugyanitt adatta. De mig a Nibelung-trilogiát átengedte Neumann Angelo körutazó társulatának (1881., Budapesten 1883 máj. játszott) s utóbb más, állandó szinpadoknak: a Parsifalt ma is kizárólag Baireuth egy-egy nyárra visszatérő évadában láthatni.
W. szelleme kétségtelenül a zeneművelésre hatott a legerősebben, sőt korszakalkotólag, bár 10 testes kötetben (Gesammelte Schriften und Dichtungen cím alatt 1871) kiadott irodalmi művei, nem is említve hagyatékát (Entwürfe, Gedanken, Fragmente, 1 köt.; Jesus von Nazareth, dráma, 1 köt.) és leveleit (Liszthez 2 köt., másokhoz 4 köt.) felölelik és mélyre hatóan tárgyalják nemcsak a vallás-, történet- és általában a művészet-bölcselet, hanem a szinházépítés, a szinpadi rendezés, a zenebirálat stb. szántalan kérdését is.
Magyarországban kétszer volt W.: egy-egy nagy hangversenyen igazgatta nagyobb műveinek töredékeit pesten 1863 jul. 23. és 28., és 1875 márc. 10. váratlan nagy sikerrel. Könyve csak egy jelent meg magyarul: Művészet és forradalom (ford. id. Abrányi Kornél 1866); zeneműveinek bemutató előadására jelentek meg szövegei (Lohengrin, ford. Böhm Gusztáv és Ormay Ferenc, 1866 dec. 1.; Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny, ford. id. Ábrányi Kornél, 1871 márc. 11.; A bolygó hollandi, ford. ifj. Ábrányi Kornél, 1873 máj. 10.; A nürnbergi mesterdalnokok, ford. Váradi Antal, 1883 szept. 8.; Az apostolok Úrvacsorája, ford. Kereszty István, 1890 márc. 24.; A Nibelung gyűrüje; A Rajna kincse, ford. Radó Antal, 1889 jan. 26.; A walkür. ford. Csiky Gergely, 1889 jan. 27.; Siegfried, ford. Radó, 1892 ápr. 9.; Az istenek alkonya, ford. Radó, 1892 dec. 10.). Előadásra várnak kéziratban: Parsifal (ford. Kereszty István, 1888); Trisztán és Izolda (ford. Ábrányi Emil, 1889). Megjegyezzük, hogy 1849. irt dalműszövege: Wieland der Schmied, nincs magyarra fordítva, ámbár megzenésítője Mihalovich Ödön (W. egyetlen tanítványa) magyar.
9. W. Rudolf, német fiziologus, antropologus és összehasonlító anatomus, szül. Baireuthban 1805 jun. 30., megh. Göttingában 1864 máj. 13. 1822 óta Erlangenben, majd 1824 óta Würzburgban orvosi tanulmányoknak élt. 1826. további kiképeztetése végett Párisba ment, majd egymásután felkereste Normandia és Dél-Franciaország partjait, hogy az alsóbbrendü állatokat tanulmányozza. 1828. mint gyakorló orvos Augsburgban telepedett meg. 1829. habilitált mint docens Erlangenben s 1832. a zoologia rendkivüli, 1833. pedig rendes tanára lett. 1840. Blumenbach helyét nyerte el Göttingában. Művei közül említendők: Lehrbuch der vergleichenden Anatomie (2 rész, Lipcse 1834-1835; 2. kiad. ily címen: Lehrbuch der Zootomie, 2 rész, u. o. 1843-1847); Icones physiologicae (3 füzet, u. o. 1839-1840, újra átdolg. Eckertől, u. o. 1852-1854); Lehrbuch der Physiologie (u. o. 1839, 4. kiad. újra átdolg. Funkétól, u. o. 1855 és köv.); Icones zootomicae. Handatlas zur vergleichenden Anatomie (u. o. 1841); Grundriss der Encklopädie und Methodologie der mediz. Wissenschaften nach geschichtlichen Ansicht (Elangen 1838); Zur vergleichenden Physiologie des Blutes (Lipcse 1833); Beiträge zur vergleichenden Physiologie, ily címen is: Nachtrage zur vergleichenden Physiologie des Blutes (u. o. 1838); ezeken kivül két értekezés: partium elementarium organorum, quae sunt in homine atque animanlibus, mensiones micrometricae (u. o. 1834) és Prodromus historiae generationis hominis atque animalium (u. o. 1836). Ezenkivül Willel fordította Prichard: Naturgeschichte des Menschengeschlechts (4 köt., u. o. 1840-1848) címü művét. Nagy jelentőségü az általa kiadott Handwörterbuch der Physiologie (4 köt., Braunschweig 1842-1853). Neurologische Untersuchungen (Göttinga 1854) címü műve erős tollharcot vont maga után, amelyben W. a természetvizsgálásban a spiritualisztikus irányt képviselte Vogt Károly és Moleschott materialisztikus irányával szemben. Utolsó éveiben főleg antropologiai vizsgálatokkal foglalkozott s 1861-ben az antropologusgyülést hivott össze Göttingába s a tanácskozás eredményeit egy Berichtben tette közzé Baerrel (Lipcse 1861). Saját kutatásait a Zoolog. antropolog. Untersuchungen (1. rész, Göttinga 1861), valamint a Vorstudien zu einer wissenschaftlichen Morphologie und Physiologie des menschlichen Gehirns als Seelenorgans (2. rész, u. o. 1860-61) című művekben tette közzé.
10. W. Szigfrid, W. Rikárd fia, szül. a Luzern melletti Triebschenben 1869 jun. 6. Atyja építésznek szánta; ennek egyetlen emléke a baireuthi temető Liszt-mauzoleume (egyébiránt egészen Liszt akarata szerint dísztelenül egyszerü). 20 éves elmult, mikor komolyabban kezdett zenével foglalkozni, Humperdinck volt mestere Frankfurtban. 1894. a baireuthi régi szinházban, az atyja eszméi szerint létesített stílképző iskola első vizsgálatán mutatkozott be mint karnagy és zeneszerző (Weber Bűvös vadászának jeleneteihez irt összekötő zenével); majd a W.-szinház nagy Liszt-hangversenyét dirigálta jul. 31. saját, Schiller Sehnsucht-jához irt szomfoniai költeményével együtt; a következő téli évadban Londonban, márc. 6. Budapesten stb. dirigált, Baireuthban pedig 1897 aug. a Nibelung gyűrüjének két ciklusát. Ennek szinpadtechnikai előállításában máris érdemei vannak. Grimm der Bärenhäuter (A naplopó) c. regéjéből készült víg operája közel van befejezéséhez.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT