Vetésforgó,

Full text search

Vetésforgó, vetésforgás, forgó, forda (calculatura, rotatio, turnus), azon sorrend, mely szerint a szántóföldön termelt növények évről évre egymásután következnek. A V. tehát évekre előre megállapított vetőterv, mely egyúttal a követett gazdálkodási mód vagy üzemrendszernek legjellemzőbb kifejezője, habár magában véve nem üzemrendszer. Minthogy a helyesen szerkesztett V. a gazdaság kezelését nagyon megkönnyíti s azonkivül a termésekre, valamint a jövedelmi eredményekre, nemkülönben a munkák megoszlására nagyon lényegesen befolyik: gazdaságok berendezésénél a V. okszerü megállapítására kiváló gond fordítandó. Első feltétel, hogy a forgóba csak oly növények vétessenek föl, melyektől az adott viszonyok közt a legbiztosabb termés s a legnagyobb jövedelem remélhető, hogy továbbá ezen növények sorrendje ugy állapíttassék meg, hogy minden növény oly növényre következzék, mely a földet megfelelő fizikai állapotban és trágyaerőben visszahagyja s mely után a talaj a következő növény alá kellőképen elkészíthető. Figyelemmel kell továbbá arra is lenni, hogy sem a fogatos, sem a kézi munkák nagyon össze ne torlódjanak. Ezen elveknek eleget teszünk, ha az őszi gabonaféléket vagy ugarba vetjük, vagy korán letakarítható ipari s takamránynövények (repce, gomborka, zabos bükköny, lóher stb.) után, a tavaszi gabonaféléket pedig csak későbben letakarítható növények (tengeri, burgonya, répa, csalamádé stb.) után követtetjük. Fontos továbbá, hogy a trágyázást a forgóba megfelelő helyen beillesztjük, mi tekintetben szabály, hogy az istállótrágyát részben az évi takarmánynövényekhez (zabos bükköny, csalamádé, muhar stb.), részben a kapás és ipari növényekhez adjuk. Ez által elérjük azt, hogy a gabona rendszerint a trágyázás utáni második évben jut a földbe s hogy az alkalmazott trágya legjobban fog értékesülni, amire a jelen viszonyok kiváló súly helyezendő. Ezeket az elveket p. a következő V.-nál látjuk megvalósítva: 1. répa v. tengeri*; 2. árpa lóherrel; 3. lóher kétszer kaszálva; 4. lóher egyszer kaszálva és fél ugar; 5. repce*; 6. búza; 7. zabos bükköny; 8. búza. (A * trágyázást jelent.) A V.-ba felveendő növények száma és területi aránya szerint a forgók különbözően alakulhatnak. Léteznek kettes, hármas, négyes stb., sőt huszas forgók, mely utóbbinál a forgóhoz tartozó szakaszok v. táblák száma 20, de nem célszerü ilyen sok szakaszra vagy évre terjedő forgókat alkalmazni, mert az áttekintést megnehezíti. A szokásos forgók többnyire csak 4-12 évre terjednek. Egy-egy gazdaságban pedig a gazdaság kiterjedéséhez és a talajviszonyokhoz mérten, vagy csak egy v. több forgó szerint gazdálkodnak. Közeli és jó földeken más V.-t kell alkalmazni, mint távoli v. rossz földeken. V. ö. Hensch Á., Jószágberendezés- és kezeléstan (1895).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me