Vallásalap.

Full text search

Vallásalap. III. Károly király 1733. külön pénztárt (cassa parochorum) létesített évi 16,000 forint javadalmazással, melynek az volt a rendeltetése, hogy belőle a kevésbbé jól ellátott plébánosok segélyeztessenek. Innen a cassa parochorum elnevezés. Ez a királyi intézkedés volt kiinduló pontja a V. keletkezésének, melybe 1786. némely feloszlatott szerzetesrendek és eltörölt kolostorok javai is beolvasztattak; ezen alap gyarapítására szolgáltal még a magyar főpapság által várerődítési segély címen fizetett összegek is. A főpapság ezt a szolgáltatását királyi és pápai beleegyezéssel 1858. három millió forintnak a V.-ba befizetésével megváltotta. A V. jövedelmei kat. isteni tiszteleti célokra, egyházi építkezésekre, papnevelő intézetek fentartására, a 300 forintban megállapított kongruának ez összegre való kiegészítésével szegény plébánosok segélyezésére fordíttatnak. 1880 máj. 21. kelt legfelsőbb elhatározással a V. és a tanulmányi alap (l. Tanulmányi alap) kezelésének ellenőrzése részben egyházi, részben világi férfiakból álló 15 tagu felügyelő és ellenőrző bizottságra ruháztatott. A bizottságnak csak ellenőrző és véleményező hatásköre van; de ha a miniszter a bizottság véleményétől eltérően akar intézkedni, mindenkor köteles a királynak legmagasabb elhatározását kieszközölni.
A tanulmányi alapok egyik részét a budapesti tudomány-egyetem alapítványai teszik. A pesti egyetem alapját 1635. Pázmán Péter biboros és esztergomi érsek vetette meg 100,000 frtos alapítványnyal, melyet II. Ferdinánd király ugyanazon évben megerősített. Lósy Imre s Lippay György érsekek a jogi kart alapították 37,000 frtos alapítványnyal. Mária Terézia királynő 1769. a földvári apátság javait adományozta az egyetemnek az orvosi kar megalapítására, az esztergomi érsekek pedig ezután is több ideig 10,000 frtot szenteltek évenkint az egyetemnek. Az egyetem legnagyobb alapítványa a Jézus-társaság társháza volt, 268,614 frt alapítványi tőkével, háromemeletes házzal, könyvtárral, könyvnyomdával, templommal, csillagász-toronynyal, továbbá több ingatlannal Nagyszombatban és Fehértemplomban, a vág-sellyei uradalommal, a bozóki prépostság felerészével, Denek pusztával, ingatlanokkal Korponán, Modrán, Szt.-Györgyön, Récsén stb. Ezekből az alapítványokból alakíttattak a budapesti tudomány-egyetem fekvő birtokai, t. i.: 1. a pécsváradi uradalom; 2. a földvári uradalom; 3. a znióváraljai uradalom; 4. a sellyei uradalom.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me