Uhland
Uhland Lajos, német költő és irodalomtörténetiró, szül. Tübingában 1787 ápr. 26., megh. u. o. 1862 nov. 13. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte és bár jogot hallgatott, szorgalmasan foglalkozott a középkori német és francia költészet irodalmával. Ifjukori költői művei a romanticizmus befolyása alatt állottak. Egyes költeményei már diákévei alatt jelentek meg Volker álnéven különböző folyóiratokban és almanachokban. 1810. Párisba utazott a Code Napoléon tanulmányozása végett, de itt is inkább foglalkozott ó-francia és középfelnémet kéziratok kibetüzésével. Visszatérte után ügyvédi irodát nyitott Stuttgartban. Kitörő hazafias lelkesedéssel csatlakozott az 1813-15-iki évek harcias mozgalmaihoz, melyeknek célja Németország szabadsága és önállósága volt. Mint württembergi, nem vehetett ugyan tényleges részt a háboruban, de hogy mily élénk érdeklődéssel kisérte az eseményeket, arról költeményei tanuskodnak, melyeket ez alkalommal adott ki először (Gedichte, 1815. 60. kiad. 1875). Mint drámairó is megpróbálkozott, de minden költői tehetsége mellett hiányzott műveiből a drámai erő s igy nem tudott sikert aratni (Ernst Herzog von Schwaben, 1818, és Ludwig der Bayer, 1819). 1829. a német nyelv és irodalom tanára lett a tübingai egyetemen, de 1833. már lemondott, hogy a württembergi tartománygyülés tagja lehessen. 1839. nem fogadta el újjáválasztatását s ez időtől fogva visszavonultan élt, egyedül tudományos buvárkodásainak szentelve idejét. Kutatásainak fő tárgyai a néphagyományok voltak, melyeket utazásai közben a néppel való közvetetlen érintkezése alapján igyekezett följegyezni. Egyszerü, barátságos természete, tiszta jellem teljesen megnyerte számára polgártársai becsülését és tiszteletét, akik gyakran igyekeztek őt kitüntetésük külső jeleivel elhalmozni, amelyeket azonban U. következetesen mindig visszautasított. Költményei egyszerü mély érzésről, szerény ideális törekvésekről és lelkesedésről tesznek tanuságot; nyelvezetében épp oly kevéssé fellengző, mint eszméiben s ha versei mentek is lángoló szenvedélyes kitörésektől, a gyöngéd, őszintén megynyilatkozó emberi sziv melegségével mindig hatni fognak a hangulatos poézist kedvelő olvasóra. Balladái (legnépszerübb: Des Sängers Fluch) mintaszerüek. Szász Károly sokat fordított közülök magyarra s alig van magyar műfordítónk, ki néhány költeményét át ne ültette volna nyelvünkbe. Nyelvezetének dallamossága több hirneves komponistát ösztökélt verseinek megzenésítésére is. Költeményei számos kiadásban jelentek meg, főleg 1893 óta, mikor a nemzet birtokába mentek át. Tudományos munkáit, melyekkel Grimm U és Lachmann mellé lép mint a germán filologia egyik megalapítója, kiadták barátjai: Holland, Keller és Pfeiffer (8 kött, 1865-75). Mintaszerü kitünő népdalgyüjteménye: Alte hoch- u. niederdeutsche Volkslieder (2 kötet, 1844 és többször). Szülővárosában 1873-ban szobrot emeltek emlékének. Életét megirták: Jahn O. (1863), Notter Fr. (1863), Pfeiffer Fr. (1862), Mayer K. (1867); özvegye Vischer Emilia (megh. 1881-ben, 1874, igen jó); Fischer H. (1887) stb. Drámai hagyatékát kiadta Keller A. (1877), szinműveit tárgyalta Weismann H. (1863), balladáit és románcait magyarázta Düntzer H. (1879).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
