Szarmata

Full text search

Szarmata (szauromata), a szittyákkal egynyelvü, bár azoktól dialektusilag különböző ókori nép, mely a monda szerint szittya ifjak és az amazonok egybekeléséből származott, vagyis ugy látszik, hogy az az eredetileg a törökséghez tartozó szittya törzs, melyből a Sz. alakult, erősen vegyült csúd elemekkel. Az a néhány adat, ami a Sz.-k nyelvére világot vet, arra vall, hogy a mai csuvas nyelv nem egyéb, mint a régi Sz. nyelv maradványa. Az a csúd nép, melylyel Sz.-k vegyültek, a cseremiszek ősei lehettek; a cseremisz, cermisz, szarmisz név sem egyéb, mint a Sz. átalakulsáa s maguk a cseremiszek a velük etnikailag teljesen rokon, csupán nyelvileg különböző csuvasokat, a Sz.-k ivadékait épp ugy «mari»-ank nevezik mint saját magukat. A Sz.-k Herodotos korában a Dontól és Meotisztól északkeletre eső pusztaságon tanyáztak, ugy hogy kelet felé a masszagétákkal, észak felé a csúd budinokkal érintkeztek. A kr. e. II. sz. folyamán azonban nyilván az uzun-jüecsi vándorlás által előidézett népáramlat, részint a Don és Dnyepr közti régi Szittyaföldre szorította őket, ahol a szittyák fölött csakhamar elhatalmasodtak; részint a Káma és Volga összefolyása körül tömörültek, hol ősi szaur, szauar nevük alatt emlegeti őket Ptolemaios a csúdos mata végzet nélkül. E néptorlódások alatt a legkülönbözőbb elemek kerültek össze a Sz. név alá foglalva: a volgai Sz.-k, kiket csódosan roxolánoknak (l. o.) neveztek, a tulajdonképeni Sz.-k fensőbbsége alatt nagyobb tömegükben kétségkivül csúdokból álltak; a Don torkolata körül tanyázó jazigok vagy jaxamaták, kiknek egyik ága Kr. szül. körül a magyar Alföldre is benyomult, a törzsneveikben található gant (vogul: khant a. m. had) végzet tanusága szerint az alsóbb néposztály közt jelentékeny vogul elemet is foglaltak magukban, míg a harmadik Sz. törzs az alán, a vogul-masszagéta elemeken kívűl iránokkal is keveredett s ezen irán-alán keveréknépnek az ivadékai a mai osszétek a Kaukázus északi részének közepén. A Kr. u. első három században a jazigok az Alföldön, a roxolánok a déloroszországi síkságon egész az Al-Dunáig, az alánok a masszagétákkal vegyülve a pártusok uralma alatt a Meotisz és Káspi-tenger közti pusztaságon nomadizáltak. A germánság már korán kapcsolatba jutott velük, Magyarország területén a jazigok és quádok között fejlődött ki egy évszázadokra terjedő fegyverbarátság, mely alatt viseletben, szokásokban egymáshoz hasonlóvá váltak s mint félelmetes rablók, gyakori becsapásaikkal háborgatták a szomszédos római tartományt, Pannoniát. A Kr. u. III. sz. elején a Fekete-tenger felé nyomuló gótok és roxolánok kerültek egymás szomszédságába s az utóbbiak csakhamar amazok hatalma alá; majd a IV. sz. folyamán a Magyarországba áramló roxolánok és alánok, meg a vandalok közt alakult szorosabb szövetség, ami a vandalok Afrikába való költözése után is fennállott. A Don és Közép-Duna közti egész területen tehát a gótok elhatalmasodása után a germánok fensőbbsége alatt mindenütt feltalálható az a Sz.-germán keverék népség, mely a hunnok fellépte után részben a nyugati tartományokba, Itáliába, Galliába, Hispaniába vonult, részint pedig a hunnok uralma alá került, kik 373 körül átkelve az Alsó-Volgán, előbb az azovi-tenger-melléki alánokat hódították emg, csakhamar pedig a keleti gótokkal együttesen a roxolánokat. A germánok (keleti gótok és gepidák) 80 év mulva kivonták magukat a hunnok alól, a Sz.-k nagyobb tömege azonban a hunn nemzet alkotórészévé vált, vagy szabatosabban mondva, a hunn törzs politikai és katonai fensőbbsége alatt képződött keleteurópai hunn nemzet etnikai állományát a Sz.-k s a velük már félezredévvel előbb összeolvadt szittyák alkották s ezzel a Sz. név eltünt a hunnságban vagy amennyiben még később is szerepel, egy egészen más fajta népségre megy át, t. i. a szlávságra, mely a szittya hatalom megszünése után a Sz.-k uralma alá került s az alatt maradt egész a gótok terjeszkedéséig, sőt mivel az előkelő osztály a Sz.-kból képződött, átalakulva, elszlávosodva bár, a Sz. uralom azután is tartott. A Sz.-k a nomád életmóddal sokáig nem hagytak föl. Ammianus Marcellinus p. az alánokat a legtisztább nomádoknak mondja, akik ösztönszerü ellenszenvvel viseltettek a letelepült életmód iránt. Mint valamennyi turán nép, ők is hires nyilasok és lovasok voltak s ugy látszik, a kengyel feltalálása nekik tulajdonítható, melynek legrégibb emlékei Sz. területen IV. sz.-beli leletekben tünnek fel s tőlük vették át a népvándorláskori germánok. Vallásos kultuszukban nagy jelentősége volt a kardtiszteletnek, ami megvolt a szittyáknál s nyomai vannak a régi magyarságnál és gouloknál. Szokásaik közül a megölt ellenség koponyájának ivóedényül való felhasználása a germánoknál is meghonosodott. Szintén tőlük vették át a pikkelyes vértet, ami nemcsak a népvándorlás korában, hanem a középkor elején is az eegész nyugaton el volt terjedve. Ékszereik közül jellemzőek a guggoló griffes és virágleveles övtagok, melyek az antik és irán művészet hagyományaiból a Kr. u. századokban a déloroszországi Sz.-knál fejlettek ki, nálunk 300 körül tünnek föl a leletekben s népvándorláskori emlékeinknek egyik nagy csoportját alkotják. Viseletükből a bőrködmen és a bő gatya ma is egyik alkatrésze a magyar népviseletnek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me