Rousseau
Rousseau (ejtsd: ruszó), 1. János Jakab (Jean Jacques), francia iró, voltaire mellett a XVIII. század egyik legbefolyásosabb szellemi vezetője, szül. Genfben 1712 jun. 28-án, megh. Ermenonvilleban, Páris mellett, 1778 julius 2-án. Anyja születésekor meghalt, s apja, aki órás volt Genfben, keveset törődött nevelésével. Apjának valami becsületbeli ügyből kifolyólag menekülni kellett Genfből s R. tiz éves korában rokonai kezére jutott. Nagybátyja aztán inasnak adta egy rézmetszőhöz, akitől azonban 15 éves korában megszökött és egy ideig Szavójában bolyongott. Itt egy éjszakán át egy katolikus pap látta vendégéül, aki egy Annecyban lakó Warens nevü asszonyhoz ajánlotta, aki vallási térítgetéssel foglalkozott. Ez az asszony Torinóba, a hitanító intézetbe küldte, ahol R. csakhamar áttért a katolicizmusra, mire aztán elbocsátották. Hogy megélhessen, komornyikká lett. Előbb egy előkelő asszonynál szolgált, akinél valami szalagot lopott és a lopást a szolgálóra fogta, akit e miatt elbocsátottak. Majd egy Gouvon nevü grófhoz állott be, aki további szellemi kiképzéséről gondoskodott. De R.-nak ez az egyhangu élet nem tetszett és egy másik kalandorral szövetkezve, ismét vándorútra kelt. Azonban csakhamar elhagyta társát és visszament Warensné asszonyhoz, aki szivesen fogadta. Papot akart belőle képezni és ezért szemináriumba adta. R. azonban csakhamar odahagyta A szemináriumot és zenével kezdett foglalkozni. Kalandvágya Lyonba, Lausanneba, Neufchatelbe, majd Párisba vezette, de aztán megint visszatért az időközben Chambérybe költözködött Warensnéhez, aki később szeretője lett. R. néhány évet boldog megelégedésben töltött az asszonynak Les Charmettes nevü birtokán, s ismereteit is növelte, tanulván latint, matematikát és olvasván mindenféle filozofiai, történelmi és teologiai munkákat. Egy ízben aztán megrongált egészsége helyreállítása céljából a montpellieri fürdőbe ment s visszatértekor asszonya házában helyét más által elfoglalva találta. E miatt szakított Warensnével és mint Mably gyermekeinek tanítója Lyonba, innen pedig 1741. Párisba ment, hogy új, tőle feltalált hangjegy-rendszerét, amely a hangjegyeket számok által fejezte ki, az akadémiának bemutassa és értékesítse. Reménye azonban füstbe ment és még örülhetett, hogy Montaigu francia követ titkárul magával vitte Velencébe. Új urával azonban tizennyolc hónapi együttlét után hevesen összekoccant és nemsokára ismét Párisban termett, ahol Les Muses galantes c. operájával próbált szerencsét, de sikertelenül. Közben megismerkedett rimmel, D'Alembertrel, Fontenellel, Mariveauxval, Épinayné asszonynyal, Diderotval, aki enciklopédiája számára vele iratta a zene körébe vágó cikkeket. Aztán egy érthetetlennek tetsző dolgot követett el: összeadta magát egy teljesen műveletlen szolgálóval, Levasseur Terézzel, akitől öt gyermeke lett, s ezeket mind a lelencházba küldötte. Csak huszonöt évi együttélés után vette nőül szeretőjét. Hogy megélhessen, majd zeneműveket másolt, majd Dupin asszonynál és ennek vejénél titkároskodott, utóbb pedig Dupin főbérlőnek pénztárosa lett.
1794. a dijoni akadémia ezt a pályatételt tűzte ki: Vajjon a tudományok és művészetek haladása az erkölcsök megrontásához vagy javításához járult-e hozzá? R. ugy látszik, már a paradoxon kedvéért is, az előbbit bizonyítgatta és Discours sur les arts et les sciences (1750) c. értekezésében a civilizációt mint az emberek romlásának és szerencsétlenségének okozóját tüntette föl. Munkájának óriási sikere volt. Az ismeretlenség homályából egyszerre a legmagasabbra emelkedett a hirnek szárnyain. Discours sur l'inégalité (1754) címü műve, melyet Genf városa tanácsának ajánlott, még nagyobb feltünést keltett: R. dicsősége a Voltaireé mellett kezdett fényeskedni. Ekkor látogatta meg szülővárosát Genfet is, ahol nagy ünnepélylyel fogadták és ahol (1754 ápr. 1.) visszatért a protestáns vallásra. A szinpadon már előbb is (1752) nagy sikert aratott Le devin du village címü operájával. Ugyanez idő tájt (1753) irta Lettre sur la musique française címü könyvét is, amelyben a francia és az olasz zene hivei között támadt vitát az utóbbiak javára döntötte el, ami sok ellenséget szerzett neki. 1756 tavaszán Levasseur Terézzel és ennek anyjával egy számára Épinay asszonyról berendezett kerti lakba, az Ermitageba költözködött. Magányában, a természet fenséges ölén R. megelégedetten élhetett volna, de családi perpatvarai, D'Houdetot grófnő iránt érzett érzéki szerelme és főleg gyanakvó természete, beteges izgékonysága minduntalan zavarták nyugalmában. 1758 jan. Diderotval, Grimmel, Holbachhal, Épinay asszonynyal is összeveszett és hirtelen elhagyta remetelakát s Montmorencybe költözködött. Ekkor irta Lettre a d'Alembert sur les spectacles (1758) c. művét, amelyben a szinjáték károsságát bizonyítgatja és amelylyel Voltairet is maga ellen haragította. Itt végezte be még az Ermitageban megkezdett regényszerü művét, a Nouvelle Héloiset, (magyarra fordította Mihalkovics Árpád, Pécs 1882) amelynek megjelenése (1759) világra szóló feltünést keltett. Óriási hatása volt az 1762. megjelent Contrat social (A társadalmi szerződés; ford. Stassik Ferenc, Nagy-Becskerek 1875, megvan az Olcsó Könyvtárban is) c. könyvének, továbbá Émile c. pedagogiai művének (1762, ford. Föhrer Füredi Ignác, Budapest 1875 és 1895) is, amely az üldözések egész sorát zudíttota nyakába. A könyvet a párisi parlament istentelennek nyilvánította (1762 jun. 9.), széttépette és elégettette, maga a szerző is csak futás által menekült meg. Még Genf is, amelyet műveiben oly nagyon dicsőített, elitélte újításait és nem akart oltalmat adni neki. A porosz királytól kért menedékhelyet és az ennek tulajdonát tevő Neufchatelbe, Motiers-Traversbe ment lakni. Itt irta Lettre a l'archeveque de Paris és Lettres écrites de la montagne c. értekezéseit, melyekben a vallásszabadságot védelmezte az egyház és a rendőrség ellenében. Nyugalmából azonban csakhamar kizavarta az ottani paptól felbujtott nép üldözése. Elhagyta Motierst és Saint-Pierre-szigetre, a Bienne-tó mellé ment lakni. Mivel innek is elűzte a berni tanács egy végzése, II. Frigyes felszólítására Berlinbe akart menni, de aztán elfogadta Hume meghivását és 1765. Angliába, Woottonba menekült. Egy évi ottléte után azonban Humeval is összeveszett és elhagyta Angliát. A betegességig menő önérzete, ellenségeinek képzelt ármánykodása üldözési mániába kergették, amelynek csirái már előbb is megvoltak benne. 1767. visszatért Franciaországba, 1770. megengedték neki, hogy Párisba mehessen. A Rue Platriereben, most neve után elnevezett utcában lakott, kerülve az embereket, botanikával foglalkozva és zeneművek másolásával keresve kenyerét; itt fejezte be Vallomásait (Confessions) is, melyeket később Les reveries d'un promeneur solitaire c. naplószerü művével egészített ki. 1778. elfogadta Girardin marquis meghivását és egy Ermenonvilleban levő csendes falusi házba ment lakni. Itt érte utól hirtelenül a halál; az, hogy öngyilkossággal vetett volna véget életének, nem valószinü. Az ermenonvillei nyárfaszigeten temették el. 1794 okt. 11-én hamvait a Voltaireé mellett a párisi Panthéonba helyezték át, de innen 1814 máj. egy éjszakáján reakcionárius kezek mindkettőjük porait elrabolták és meszes gödörbe dobták. Utóbb R.-nak Genf városa és Páris (a Panthéon előtt) szobrot emelt.
R.-nak századára gyakorolt hatása, amely társadalmi és irodalmi téren egyaránt nyilvánult, óriási nagy volt. Politikai eszméit, melyeket kiváltképp a Contrat socialban fejtett ki, a francia forradalom emberei akarták gyakorlati érvényre emelni. Robespierre deizmusa, a legfőbb lény tisztelete, a lélek halhatatlanságának törvényszerű elismerése mind oly dolgok, amelyeket a Contrat socialból merítettek. Az Émile, R. pedagogiai fő műve, a természet szerint való nevelés rendszerét mutatja be. Az embernek a hit szüksége iránt való érzését ékesszóló nyelven, csillogó költészettel irta meg a Profession de foi du vicaire savoyardban (Hitvallomása egy papnak, ford. Gergő [Gregus] Ákos, Szarvas 1848), amely az Émile kiegészítő részét teszi. A pozéis minden bájával jelenik meg egy másik, ugyancsak Európa-szerte óriás hatást gyakorolt műve, a Nouvelle Héloise. A szerelem szenvedélyének megkapó rajzai, a természet csodás varázszsal megfestett képei, a házasságot dicsőító elmélkedései magukkal ragadták a kortársak, főként a nők és az ijuság lelkét. Confessions-ja, amelyben a cinizmusig menő őszinteséggel, de mindenütt a költészet mezében irja le élete történetét, csak halála után jelent meg és a benne feltárt erkölcstelen üzelmek sok vádat szolgáltattak R. ellen. R.-nak a XVIII. sz. szellemeire tett óriási hatása az irodalomban is kifejezésre jutott. A német irodalom Sturm- és Drang-korszakának irói mind az ő hatása alatt állottak, a francia irodalomban a romanticizmust előkészítő iskola (B.de Saint-Pierre, Chateaubriand, Staël asszony stb.) szintén az ő nyomdokain haladt. Új volt még R. irásaiban a szerelem szenvedélyének perzselő rajza, az én, az egyén érzésvilágának ékesszóló megnyilatkozása, továbbá az a lirai, szentimentális, ábrándozó hang, az én melankoliája - mint szokták nevezni - amely az u. n. Werther-féle világfájdalmas regényekben jutott teljesebb kifejezésre. Nálunk Kármán: Fanni hagyományai és Eötvös Karthausija legművészibb hajtásai annak a szentimentális-melankolikus irodalmi áramlatnak, amely R. hatása alatt Európa-szerte megindult. R. műveinek logikája éles, meggyőző erej nagy és stilusa szenvedélyes, ékesszóló és elragadó, ugy hogy mind mai napig varázsos hatást tesznek az olvasóra.
R. műveinek számos kiadása közül a következőket említjük meg: a Du Peyronét (Genf és Páris 1782, 35 köt.), az Oeuvres posthumesekkel együtt (1782-83, 12 köt.); a Villenave és Deppingét (1817, 8 köt.); a Musset-Pathayét, amely életrajzzal és jegyzetekkel van ellátva (1823-26, 23 köt.); a Hachetteét (1865, 23 köt., új lenyomat 1884-87). R.-nak Lettre inédites-jeit Boscha adta ki (Amsterdam 1858); leveleket adtak ki még: Streckeisen-Moulton az Oeuvres et correspondances inédites de J. J. R. (Páris 1861) és a R., ses amis et ses ennemis (u. o. 1865, 2 köt.) c. műben; továbbá Usteri (Zürich 1886) és Rothschild; egy Fragments inédits c. kötetet Jansen adott ki (Berlin 1882). R. dalainak és románcainak egy gyüjteménye Les consolations des miseres de ma vie (1781) c. alatt jelent meg.
2. R. Ker. János, francia költő, szül. Párisban 1670 ápr. 6., megh. Genetteben (Brüsszel mellett) 1741 márc. 17. Egy darabig a dán-francia követnél, Bonrepeaunál apródoskodott, 1697. mint Talland marsal titkára Angliába ment. Vissztérte után a pénzügyi osztálynál kapott állást, de rágalmazó költemények miatt 1712. Franciaországból számüzték. Először Svájcba, 1715. Bécsbe, 1718. Brüsszelbe, 1721-ben Londonba, majd ismét Brüsszelbe ment. R. művei összegyüjtve (Oeuvres de R.) Solothurnban (1712), Londonban (1723), Párisban (1820) jelentek meg. Oeuvres lyriquesjeit Manuel E. adta ki (1852); Lettres sur différents sujets de littérature c. műve Lyonban (1750, 3 köt.) jelent meg; Contes inédits-jeit Luzarche adta ki (Büsszel 1881). V. ö. Valmont-Bourey, R. (1852).
3. R. Tivadar, francia festő, szül. Párisban 1812 ápr. 15., megh. Barbizonban 1867 dec. 22. Rémondnak, az ünnepelt, de középszerü tájképfestőnek és Lethiere történeti festőnek volt tanitványa, de csakhamar ráunt mesterei klasszicista modorának ürességére és apró tájképeiben Páris környékének egyes pontjait ábrázolta minden nagyképüség nélkül, egyszerü természethűséggel. 1833. rándult ki először a fontainebleaui erdőbe, csakhamar egészen Barbizonban telepedett le és ott festette képeit, amelyek nevezetes fordulópontot jelentenek nemcsak a francia, hanem az egész modern tájképfestés történetében. A régi, konvencionális zinezés helyett a természet élénk szineit adta. Nincsen meg benne az a költőiség, mint corotban, de éppen képeinek természetes nagyszerüségével hat. Műveinek címei is mutatják tárgyainak keresetlenségét: Becquigny falu Pikardiában; A couranceri síkság; Major a nagy tölgyfához; Láp a fontainebleaui erdőben; Videllei emlék; A fontainebleaui erdő széle naplementekor (Páris, Louvre) stb. V. ö. Sensier, Souvenirs sur Théodore R. stb. (Páris 1872).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
