Ranke,
Ranke, 1. Ernő, német evang. teologus, szül. Wiehében (Türingia) 1814 szept. 10., megh. Marburgban 1888 jul. 30. Tanult Lipcsében, Berlinben és Bonnban. Buchau lelkész lett 1840., majd 1850. marburgi teologiai tanár. Mint konzisztoriumi tanácsos nagy befolyással volt egyháza ügyeire. Művei: Das kirchliche Perikopensystem aus den ältesten Urkunden der Römischen Liturgie (Berlin 1847); Das Buch Tobias, metrisch üversetzt (Bayreuth 1847); Kritische Zusammenstellung der... neunen Perikopenkreise (Gotha 1859); Specimen codicis Novi Testamenti Fuldensis (Marburg 1860). Kiadott több régi bibliai fordítást, énekes könyvet. Irt költeményeket is: Gedichte (Erlangen 1848); Zuruf an das deutsche Volk (1849); Carmina academica (Marburg 1866); Lieder aus grossen Zeiten (1870, 2. kiad. 1875); Horae Lyricae (Bécs 1874); Die Schlacht im Teutoburger Wald (Marburg 1876), Rhythmica (Bécs 1881); De Laude Nivis (Marburg 1886).
2. R. János, német fiziologus és antropologus, szül. Thurnauban (Oberfranken) 1836 aug. 23-án. Münchenben, Tübingában, Berlinben, Párisban tanult, 1863. a fiziologia magántanára lett Müchenben, 1869. ugyan e szak rendkivüli és 1886. az antropologia rendes tanára lett. Egyszersmind az állami prehisztorikus-antropologia gyüjteménynek is felügyelője. Művei: Tetanus (Lipcse 1865, 2 köt. 1871); Grundzünge der Physiologie (u. o. 1868. 4-ik kiad. 1881, magyarra fordította Purjesz Zsigmond 1875); Die Ernährung des Menschen (München 1876); Das Blut (u. o. 1878); Beiträge zur physischen Anthropologie d. Bayern (u. o. 1883); Der Mensch (Lipcse 1887, 2 kötet). Szerkeszti a következő lapokat: Archiv für Antropologie, Die Beiträge zur Anthropologie und Urgeschichte Bayers, Korrespondenzblatt (a német antropologiai társulat lapja).
3. R. Lipót, német történetiró, szül. Wiehében (Türingia) 1795 dec. 21., megh. Berlinben 1886 máj. 23. Schulpfortábn avattatott be a klasszikus-humanizmus szellemébe. Onnan a lipcsei egyetemre ment, hol nyelvészeti, egyháztörténeti és teologiai tanulmányainak szentelte egész idejét, keveset érdeklődvén aktuális és politikai kérdések iránt és még kevesebbet az akkoriban fellendülő Burschenschaft-élettel. A tanári oklevél megszerzése után Odera melletti Frankfurtba, az ottani gimnáziumhoz került, hol 1825-27. mint a történelem tanára működött. Csak itt ébresztették fel benne Niebuhr ókori felolvasásai a történeti kritikai szellemet, melynek azután legbuzgóbb előharcosa és rendszeresítője lett. Miután az ókori történeirók javát végig tanulmányozta, a középkor és újkor átmeneti idejére fordítá figyelmét és ebbeli buvárlatainak eredményét s következő munkában foglalta össze: Geschichten romanischer u. germanischer Völker, v. 1494-1514 (berlin 1824, 3. kiad. 1885). 1827. jelent meg második műve: Fürsten und Völker von Süd-Europa im XVI. und. XVII. Jahrhundert (Berlin, a 4. kiad. 1877-ben ily c. alatt jelent meg: Die Osmanen und die spanische Monarchie im XVI. u. XVII. Jahrhundert), melyben különösen az élesszemü velencei követek jelentéseit értékesítette, a Kelet és Nyugat közötti ezredéves ellentétet vázolta és a spanyol és török világminárkia nagyságának és hanyatlásának okait tüntette fel plasztikus világossággal. Ezután szabadságot kért, hogy a külföldi levéltárakban böngészhessen és először is Bécsbe ment, hol Metternich engedelmével a velencei levéltárnak ott őrzött aktáit tanulmányozta és azonfelül Gentz kalauzolása mellett a nagy politika és különösen a keleti kérdés titkaiba hatolt. Ugyancsak Bécsben ismerkedett meg Vuk Stepanovics szerb tudóssal, ki annyira fel tudta kelteni R. érdeklődését a szerb nemzett küzdelmei iránt, hogy ez a következő munkát irta: Die serbische Revolution (Hamburg 1828, utóbb folytatással megtodlva e cím alatt: Serbien und die Türkei im XIX. Jahrhundert, 1879; magyarra fordította Nihályffy Gyula, Becskerek 1890). Bécsből Velencébe és Rómába ment, mindenütt átkutatván a levéltárnak rejtekeit és csak 1831. tért vissza berlini tanszékére. Időközben a Don Carlos (1827), Die Verschwörung gegen Venedig 1618. (Berlin 1831, újabban e cím alatt: Zur venetianischen Geschichte 1878) címü munkáiban értékesítette olasz kutatásainak gyümölcsét, sőt egyetemi felolvasásaiban az olasz költészetet is méltatta (Berlin 1837). Berlinben keletkezett azután: Die römischen Päpste, ihre Kirche und ihr Staat im XVI. u. XVII. Hahrhundert címü nagy munkája (3 kötet, 1834-37; a IX. kiadás ily cím alatt jelent meg: Die römischen Päpste in den letzten vier Jahrhunderten, 3. kötet, újabban a jegyzetek elhagyásával egykötetes kiadás is jelent meg; magyarra fordították Lehr Albert és Acsády Ignác, Budapest, akadémia). Ebben a munkában R. - buzgó protestáns hivő létére - a pápák világhistóriai jelentőségéről eddig soha sem tapasztalt olimpusi objektivitással elmélkedett. Még e munka megirása közben vegyült a politikai közdelembe, amidőn Savigny társaságában a Historisch-politische Zeitschrift szerkesztésére vállalkozott, melyben a juliusi forradalom hatásának ellensúlyozására, s a porosz konzervativ kormány érdekében történeti alapon szembe szállott a forradalmi eszmékkel. De higgadt és tárgyilagos vállalkozása nem tette a várt hatást: a reakció emberei ő benne is liberálist láttak, mig a szabad Németország közvéleménye szolgalelküséggel vádolta. Kijózanodva csalódásából, ott hagyta tehát a politikai arénát, visszatért könyvei mellé és ezentúl kizárólag tanári hivatásának élt. Fő erejét nem annyira előadásaira fektette ( amugy sem lévén szónoki tehetséggel megáldva), mint inkább a történeti szemináriumra, ahol a kútfők kritikai egybevetésébe és megbeszélésébe vezette be tanítványait, kik közül Waitz, Sybel, Dümmler, Giesebrecht, Duncker, Schmidt Ad., Nitzch, Jaffé, Dönniges, Maurenbrecher, Roscher, Roepell, Dove és más jelesek a mester rendszerét elsajátították és a következő nemzedékre tova származtatták. Újabb, német levéltárakban végzett levéltári kutatás alapján irta Zeitalter der Reformation c. művét (6 köt., Berlin 1839-47, 6. kiad. 1880-81), melyet különösen a hitbuzgó német protestáns irodalom szemefényének tekintenek; ezt a Neun Bücher preussischer Geschichte követte (3 köt., u. o. 1847-48), mely címet később a Zwölf Bücher preussischer Geschichte-vel felcserélte. (5 köt., 1878-79). Azután a francia és angol történet megirására adta magát, mint ama két nemzet históriájára, melyek Európa kulturális és politikai haladásának vezetői valának. E két munka a Französische Geschichte, vornehmlich im XVI. u. XVII. Jahrhundert ( 5 köt., Stuttgart 1852-61, több kiadásban) és az Englische Geschichte im XVI. u. XVII. Jahrhundert (6 köt., Berlin és Lipcse 1859-67), melyből szintén több kiadás került a könyvpiacra. Amaz megnyitotta előtte a francia akadémia kapuit, emezzel pedig az angol közönség szemében oly nagy tekintélyre emelkedett, hogy még a parlamentben is hivatkoztak R. művére, noha Macazlyatól még sem tudta elvitetni a babért. E világra szóló és számos nyelvre lefordított munkák megjelenése óta a történetirók céhében a legelső sorban foglalt állást: fejedelmek, különösen a porosz királyok, a legnagyobb kitüntetésekkel és a legritkább rendjelekkel halmozták el, nemesi rangra emelték és udvari hisztoriografussá tették; német és külföldi akadémiák pedig tagjuká választották (igy 1858. a magyar akadémia is). Szavára hajolván, megindították a Jahrbücher der deutschen Geschichte, a Geschichte der Wissenschaften in Deutschland és az Allg. Deutsche Biographie c. nagy szabásu vállalatokat. A mester különben maga is új munkákkal gazdagította a tudományos irodalmat. Sorra következtek: Zur deutschen Geschichte, vom Religionsfrieden bis zum 30-jähtigen Krieg (Lipcse 1868, 3. kiad. 1888); Geschichte Wallensteeins (u. o. 1869, 4. kiad. 1880); Der Ursprung des siebenjährigen Krieges (u. o. 1871); Die deutschen Mächte u. der Fürstenbund. Deutsche Gesch. v. 1780-90 (2 kött. 1872, 2. kiad. 1875); Abhandlungen und Versuche (u. o. 1872, 2. kiad. 1877, új sorozat, kiadják Dove és Wiedemann [titkára], u. o. 1888); Ursprung der Revolutiondkriege 1790 und 1792 (u. o. 1875, 2. kiad. 1879); Aus dem Briefwechsel Friedrich Wilhelms IV. mit Bunsen (u. o. 1873, 2. kiad. 1874); Denkwürdigkeiten des Staatskanzlers Fürsten v. Hardenberg (5 köt. 1876-77); Zur Geschichte von Österreich und Preussen zwischen den Friedensschlüssen zu Aachen und Hubertusburg 81875); Historish-biographische Studien (1878); Friedrich de Grosse; Friedrich Wilhelm IV. Zwei Biographien (1878); Zur Geschichte Deutschlands und Frankreichs im XIX. Jahrhundert, kiadta Dove (1887). Ez utóbbiak többnyire régibb dolgozatokat tartalmaznak. Összes munkáiból 1867. indult meg az első teljes kiadás, mely 54 kötetre terjedett. Utolsó munkája, a Weltgeschichte (Lipcse 1880-88, összesen Dove, Wiedemann és Winter által R. régibb felolvasásai nyomán kiegészített és sajtó alá rendezett két utolsó kötettel együtt 9 köt.). Régóta táplálta hatalmas elméje az ember nem történelmi fejlődésének megirását univerzális szempontból, a részletek elhagyásával, a fontos mozzanatok kidomborításával. Nem egyformán sikerült e nagy munka, mert több helyt nem támaszkodhatott saját tanulmányaira; a keleti őskor terén tett kutatás új eredményeit, kivált ha ezek a bibliával ellenmondást tüntettek fel, buzgó keresztény létére nem vette tekintetbe; azonfelül pedig az aggkor hatása alatt aránytalanul dolgozta fel az anyagot. De még hiányai mellett is egyike ez a legfontosabb kisérleteknek. AZ utolsó (IX.) kötet azon felolvasásokat öleli fel, melyekről R. II. Miksa bajor királynak külön kurzust tartott: Über die Epochen der neueren Geschichte. 1896 szülővárosában emlékszobrot állítottak neki.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
