Pulszky
Pulszky-család (cselfalvi és lubóci), a kuruc világ idején Lengyelországból költözött be s hazánk északi vidékén megtelepedvén, gazdálkodást folytatott, különösen hires bortermelést űzött a Hegyalján. Mária Terézia 1740. a családot nemességgel tüntette ki Cselfalva adományozásával, melyhez később Lubóc is járult. A család tagjai közül említendők: Károly, kinek Fejérváry Apolloniával kötött házasságából született Ferenc (l. o.). P. Károlynak testvéröcscse: Ferdinánd Dániel, mint altábornagy s a Mária-Terézia-rend tulajdonosa magyar báróságot is kapott.
1. P. Ágost, politikus, P. Ferenc fia, szül. Bécsben 1846 jul. 3. Alsó és középiskolai tanulmányait Londonban és Torinóban, a jogot Budapesten végezte. 1868. Nógrád vármegye aljegyzője, 1869. pénzügyminiszteri fogalmazó, 1872. egyetemi magántanár, 1875-ben a jogbölcsészet rendes tanára, 1887 máj. 13 óta a magyar tud. akadémia levelező tagja. Országgyülési képviselőnek először a füleki kerület választotta meg 1871-ben, 1872-87-ig a szécsényi, később a verbászi kerületet képviselte. Kezdetben a Deák-pártnak volt tagja, 1875. csatlakozott a fuzióhoz, de 1877. az egyesült ellenzék soraiba lépett, 1884. pártonkivüli programmal lépett föl. A delegációnak 1872-84-ig ismét 1889-ig állandó tagja volt s különösen mint hadügyi előadó szerepelt. A házban több bizottságnak volt részben tagja, részben előadója. Első nagyobb beszédét a honvédségi törvény megalkotásakor mondta s e beszédnek több párbaj lett eredménye. Az önkéntesi intézménynek meghonosításakor 1869. ő volt az első önkéntes. A boszniai hadjáratban mint Szapáry László gróf parancstisztje vett részt; kitüntetésül a főhadnagyi rangot és a III. osztályu vaskoronarendet nyerte. 1889. a szabadelvü párthoz ment át. 1894 jun. 11. Eötvös Loránt báró vallás- és közoktatásügyi miniszter mellett államtitkár volt, mely állásától 1895 jan. 17. mentették fel. 1896 okt. a szászkabányai kerület választotta meg képviselővé s az összeült képviselőház feliratát ő szerkesztette. A jogtudományi irodalom terén működött; ide vonatkozó nagyobb művei: A börtönügy multja, elmélete, jelen állása (Tauffer Emillel, Pest 1867); A római jog s az újabbkori jogfejlődés (u. o. 1867, akad. értek.); előszóval ellátta Heron Caulfeild Denis A jogtudomány alapelvei c. művét (Budapest 1877); maine Summer: A jog őskora (u. o. 1875); Kingsley: A hősök (Pest 1865); A jog és állambölcsészet feladatai (Budapest 1887, Értek. IX. 7.); A jog és állambölcsészet alaptanai (u. o. 1885); Pázmány Péter (u. o. 1887); The theory of law and civil society (London 1888).
2. P. Ferenc, a magyarországi muzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője, a nemzeti muzeum nyugalmazott igazgatója, szül. Eperjesen (Sáros) 1814 szept. 17. A régészeti és műtörténeti hajlamot a Fejérváry-családtól (l. o.) örökölte. Ugyanis anyai nagyanyja Fejérváry Károly hires műgyüjtő, nagybátyja Fejérváry Gábor pedig szenvedélyes régész s alapos képzettségü műkedvelő volt. Nagyanyjánál, az öreg Fejérvárynénál tanult meg a gyermek magyarul. Hét éves korában kezdte meg iskolázását, s oly nagy szorgalommal tanult, hogy mindig az első tanulók közé sorolták. Tanulmányai mellett hatással voltak rá az atyja házánál megfordult vendégek társalgásai, vitatkozásai a közállapotok felől, amik itélő tehetségének kifejlődését igen előmozdították. A vendégek közül igen emlékezetes hatással volt reá Dessewffy József gróf, Kazinczynak barátja és kortársa, ki mint sárosvármegyei birtokos gyakran megfordult házuknál s rendesen éles birálat tárgyává tette a közügyeket. Iskolai tanulmányait Miskolcon folytatta s a szünidőket Eperjesen töltve magyar irodalmi olvasmányokra fordította. 13 éves korában ismerkedett meg Eperjesen Eötvös József báróval, kivel később állandó és szoros barátságba lépett, mely csak Eötvös halálával szünt meg. Életére elhatározó befolyással volt a világlátott nagybátyjának Fejérváry Gábornak Eperjesre költözése, ki az ő házuknál vett szállást s unokaöcscsét P.-t maga mellé vette és a komolyodni kezdő ifjunak szellemét irányozni kezdte. Tanulmányait Eperjesen folytatta, hol a hires professzornak Greguss Mihálynak felügyelete alatt tanult filozofiát, történelmet, természettant, geometriát s mivel atyja, mint a protestáns egyháznak egyik oszlopos vezérférfia, ugy kivánta, teologiát is. Nagybátyja azonban jobb szerette, ha a régiségekkel foglalkozik, maga pedig a jogi tanulmányok iránt érdeklődött jobban, mivel jurátusnak készült, hogy a közpályán szolgálhassa hazáját. 19 éves korában már el is végezte jogtudományi vizsgálatait, felesküdött jurátusnak. 1833. Olaszországba indult nagybátyjával. Útjokat Bécsen, Münchenen át vették, de előbb néhány napra megállapodtak az országgyülés akkori székhelyén, Pozsonyban, hogy meghallgassák Kölcseyt, Baloghot, Felsőbüki Nagy Pált, Borsiczkyt, az országos hirü szónokokat. Meglátogatták Bécset, Velencét, Rómát, Nápolyt s öt hónapig tartó utazásából gazdag tapasztalatokkal és sok régiséggel tért vissza hazájába. És ámbár alapos előkészültsége volt a tudós pályára, mindamellett Pozsonyba sietett a jurátusságra, hogy ügyvédi vizsgálatokat tehessen.
Az 1832-36-iki országgyülésen mint a távollevő Haller gróf megbizottja Vay Miklsó báró táblabiró mellé esküdött fel joggyakornoknak. Az országgyülési ifjuság zavaros mozgalmaiban nem igen vett részt, mert már is sokkal komolyabb életmódot követett, mint társai, kiknek tüntető léhasága inkább bosszantotta, mintsem csatlakozásra birta volna. Inkább szerette a komoly társaságokat s gyakran felkereste a követeket, hogy tőlük a közügyekre nézve okulást vegyen. Kolcseyt, Deák Ferencet többször meglátogatta, később Budapesten összeköttetésbe lépett a kor kiváló irodalmi férfiaival: Czuczorral, Bajzával, Garayval, Vörösmartyval. Közben szorgalmasan tanult az ügyvédi vizsgálatokra, miket le is tett jurátusi idejének elteltével s 20 éves korában megkapta ügyvédi oklevelét. Mint ügyvéd az oklevéllel kezében már többé nem tartozott az ifjak társaságába, el kellett tehát határoznia magát, hogy vagy haza tér s lesz gazda, táblabiró, vagy pedig hivatalba lép akár a helytartótanácsnál Budán, akár az udvari kancelláriánál Bécsben. Mivel a kancellár, kihez tanácsért fordult, azt javasolta, hogy lépjen a vármegye szolgálatába, azonnal ki is neveztette magát Sáros vármegye aljegyzőjévé s mint tisztviselő tért haza. Hivatala nem sok elfoglaltságot adott, tehát elmerült történelmi tanulmányaiba s megirta első művét: Eszmék Magyarország történetének philosophiájához. 1836-ban nagybátyja azzal a hirrel lepte meg, hogy nyugateurópai utazást tesznek. Örült neki s a korábbi komoly tanulmányozási kedvvel járta be Prágát, Drezdát, Berlint, Hamburgot, Londont. S ha már átmentek a szigetországba, azt tüzetesen be is járták, nemcsak Angliát, hanem Skót- és Irországot is. Megnézték a legnagyobb kereskedő- és gyárvárosokat: Birminghamet, Manchestert, Liverpoolt. Elmentek Glasgowba, Dublinbe, Edinburgba, a tudományos életnek egyik legnevezetesebb központjába: Oxfordba. Ezen utazásáról irta 1837. Heckenastnál megjelent névtelen munkáját: Aus dem Tagebuche eines in Grossbritannien reisenden Ungarn, mely a legjobb úti rajzok egyike. Magyarul kiadva maig sincs. Angliából Hollandiába utaztak, a földmívelés, mezőgazdaság és állattenyésztés mintaországába, mely azonban, mint Rembrandt hazája, műtörténeti tekintetben is nevezetes. Innen Németországba, Belgiumba, Franciaországba tértek s hosszabb ideig tartózkodtak Párisban, honnan Stuttgarton, Augsburgon keresztül tértek vissza hazájukba.
1839-ben Sáros vármegye megválasztotta második követül az országgyülésre, ahová midőn megérkezett, többnyire ismerős alakokat talált. De országgyülési szereplése kezdetben nem találkozott nagy népszerüséggel, hanem midőn Ungrarische Verhältnisse címen megkezdte cikkeit az Augsb. Allg. Zeitungban, melyet nemcsak Németországban, Bécsben, hanem itthon is sokan olvastak, egyszerre nemcsak népszerüségre, hanem tekintélyre is szert tett s az országgyülés egyik kiválóbb tagjának kezdték tartani. Mint ilyen tagja és jegyzője lett a váltó- és csődtörvény kidolgozására választott bizottságnak, később pedig a büntetőtörvénykönyv-készítő bizottságba is hasonló minőségben választották be. Mint bizottsági jegyző ő közölte a munkálatokat Mittermayerrel, sőt ki is ment hozzá Heidelbergába, hol a kitünő jogtudós kiváló elismerésben részesítette. 1845. ismét beutazta Olaszországot nagybátyjával. Csatlakozott hozzájuk a bécsi pénzverő akadémia nagy tudományu igazgatója, Böhm Dániel is, kitől P. igen sokat tanult főleg az eredeti műremekek és a hamisítványok felismerésére nézve. Olaszországból visszatérve, nem könnyen tudta magát beleélni a kisvárosi életmódba, azért Bécsbe költözött, hol megismerkedett a vagyonos és szellemes Walter Terézzel, kit nőül vett s vele az időközben megvásárolt szécsényi birtokon telepedett le. Itt éltek csendes visszavonultságban csupán a családi örömöknek és a gazdálkodásnak szentelve minden idejüket. Itt érte őket az 1848 márc. 15-iki események hire is, mire P. Pestre sietett, hol azonnal beválasztották a közcsend-bizottságba, utóbb a felelős magyar minisztérium megalakulásakor Kossuth mellett pénzügyi államtitkár lett s egyszersmind a minisztertanács jegyzője. De állását csakhamar a király személye melletti minisztériumi államtitkársággal cserélte fel, s igy Bécsbe költözött. Főnöke, Esterházy herceg az egész hivatal vezetését reá bizta, csak a fontosabb aláirásokat tartva fenn magának. A bécsi forradalom kitörésekor, midőn az udvar Innsbruckba költözött, a magyar kormány utasította Esterházy herceget, hogy kövesse a királyt; ekként Bécsben a minisztérium vezetése valósággal P. feladatává lett, mit mindaddig teljesített is, mig a teljes szakadás be nem állt Magyarország és a dinasztia között. Midőn állásától a király felmentette, Pestre költözött s a honvédelmi bizottmánynak lett tagja. Kossuth ekkor a kereskedelmi ügyek vezetését bizta reá s igy neki első feladatává lett a puskapor gyártásához szükséges alkatrészeket, valamint a kórházak felszereléséhez szükséges eszközöket beszerezni. Amint azonban a szerencse elfordult a magyar fegyverektől s egyre szorongatottabb helyzetbe jutott az ország, szükségét látták a külföld jóakarata s legalább diplomáciai támogatása megnyerésének. Kossuth megbizó levelet adott P.-nak lord Palmerstonhoz, az angol külügyminiszterhez, és sietve küldte őt Angliába. P. nagy nehezen tudott kiszökni az országból. Bujdokolva jutott el Párisba, onnan Londonba utazott, de összeköttetései dacára sem tudott a kormánynál semmi hathatós beavatkozást kieszközölni hazája javára. A sajtóban sokat tett az angolok rokonszenvének felébresztésére, de e rokonszenv felkeltésén kivül semmi pozitiv diplomáciai eredményt nem érhetett el. Midőn Magyarországon a forradalmi kormány megalakult, Batthyány Kázmér gróf külügyminiszter megbizó levelet küldött P.-nak, mint Magyarország diplomáciai képviselőjének az angol kormánynál, de ezt P. fel sem mutatta, nehogy az angol államférfiakat teljesen elidegenítse. Midőn hirül vette Görgey kapitulációját, Kossuthnak és honfitársainak török földre menekülését, rögtön lépéseket tett az angol külügyminiszternél, hogy ez akadályozza meg a menekülők kiadatását, ha netán Ausztria vagy Oroszország ezt a szultánnal sürgetnék. Palmerston utasította is a konstantinápolyi angol nagykövetet, hogy a szultánt biztosítsa Anglia egész haderejének támogatásáról, ha háboruval fenyegetnék a menekültek kiadásának megtagadása miatt.
P. politikai szereplése egyelőre véget ért, tehát ismét régészeti tanulmányaiba merült. Hazájába nem térhetett vissza, mert az osztrák hadi törvényszék bitófára s javai elkobzására itélte. De mivel külföldön volt, a halálos itéletet száműzésre változtatták. Mint emigráns családjával egyelőre Londonban telepedett le s nejével együtt irodalmi munkásságot folytatott, ebből éltek. Nagy tevékenységet fejtett ki a magyar menekültek támogatása érdekében, mert termérdek kérelemmel halmozták el. Hivatalos politikai működése megszünvén, teljesen belemélyedt tanulmányaiba. Kossuthtal folytonos levelezésben állt s kiszabadítása érdekében szóval és tollal fáradozott, a mellett nejével egyre irta a hirlapi cikkeket s angol könyveket Magyarország monda- és regevilága, története felől. Ekként számos jóbarátot szerzett meg hazájának, és sok érdeklődőnek figyelmét keltették fel Magyarország sorsa, multja, alkotmánya iránt, a magyar nyelv iránt, melyet többen kezdtek tanulni és tudományos vizsgálat, összehasonlítás tárgyává tenni. Midőn Kossuth Kiutahiából, hova internálva volt, kiszabadult és európai körútra indult, P. is csatlakozott hozzá és elkisérte angliai, utóbb amerikai körútjára. Együtt járták be Philadelphiát, Baltimoret, Washingtont, Annapolist, Pennsylvaniát, Pittsburgöt, Clevelandot, Cincinnatit, New-Orleansig, hol mindenütt ünnepélyekkel, díszmenetekkel fogadták őket. Temérdek jó barátot, tisztelőt szerzett P. e körúton nemcsak személyének, hanem hazájának, nemzetének, a magyar ügynek és a magyar névnek. Cambridgeben egyetemi társaságot ajánlottak neki, amit azonban nem fogadott el; New-Yorkban kiadta nejével együtt irt amerikai napló-jegyzeteit White, red, black címen, mely Londonban is megjelent. Alig tértek vissza Londonba, Kossuth visszaküldte Amerikába, hogy az új köztársasági elnököt birja rá fegyveres csapatok küldésére Itáliba, hol a forradalom már-már kitörő félben volt s hitték, hogy Magyarországon is forradalmat támaszthatnak. P. azonban eredménytelenül érkezett vissza Londonba s újra a tudósok és irodalmi férfiak társaságára szorítkozott.
1860. mint a Daily News levelezője Torinóba költözött, hol tulajdonképen mint a magyar emigráció diplomáciai ügyvivője szerepelt Cavour közelében, mert a villafrancai béke után is hitte a magyar emigráció, hogy idegen hatalom segítségével képes lesz Magyarországon forradalmat támasztani. Erre némi reményük is támadt, midőn Garibaldi győzelmes hadseregével az egységes Olaszország létesítésére vállalkozott. Az emigráció vezetői mind Torinóba érkeztek, hogy Cavourral tanácskozzanak, meg is állapították a hadi terveket, arra számítván, hogy francia és olasz csapatok fognak Magyarország területére lépni és itt egyesülni a felkelésre kész forradalmi magyar csapatokkal. Tervük azonban ismét dugába dőlt, mert sem Napoleon, sem Cavour nem voltak hajlandók a magyar függetlenség kivívásáért háboruba keveredni Ausztriával. P., ki mint a magyar emigrációnak megbizottja, állandó összeköttetésben volt Cavourral, tisztán felismerte a helyzetet, világosan meggyőződött róla, hogy a magyarokat csak hitegetik az olaszok is, a franciák is; látta, hogy idegen segítséggel hazája sorsán semmit sem változtathatnak. Mindent körülményesen megirt Kossuthnak, mit Kossuth ugy értett, hogy P. nem bizik egyáltalán a szövetségesekben és igy a magyar ügy diadalában sem és e miatt szemrehányásokat tett neki. Az ekként kifejlődött véleménykülönbség mindegyre távolabb jutatta egymástól a két kiváló férfiut s utoljára teljesen meghasonlás támadt közöttük. Az emigrációnak magyar nemzeti igazgatósága felbomlott, midőn Teleki László gróf visszatért hazájába s alattvalói hódolatát kijelentette az osztrák császárnak. E váratlan esemény szétrobbantotta az emigráció összetartását s midőn P. arról győződött meg, hogy még Garibaldi sem hajlandó fegyveres erővel Magyarország területére lépni, akiben pedig legtöbbet bizott, akkor teljesen lemondott az idegen hatalom beavatkozásának reményéről. Ezután már ő is csak Deák Ferenc politikájától várt sikert. Teljesen visszavonult a magyar ügynek diplomáciai képviseletétől, letelepedett Firenzében és belemerült műtörténeti és régészeti tanulmányaiba. Firenzében nyilt házat tartott s szalonjában miniszterek, államférfiak, tudósok, irók, művészek gyakran megfordultak, az átutazó előkelő idegenek igen sokszor az ő házánál gyültek össze, mely találkozóhelye volt a szellemi előkelőségnek. Midőn a porosz-osztrák háborura való készülődés alkalmával Magyarországon jobbra fordultak az ügyek, P.-né haza jött 3 gyermekével, csak férje maradt künn Firenzében a legkisebbikkel.
1866 szept. 2. a németalföldi követ, aki ekkor az osztrák érdekeket is képviselte a torinói kormánynál, táviratban értesítette P.-t, hogy Harriet leánya súlyos beteg s óhaja atyját látni; tudatta egyszersmind, hogy az osztrák császár megengedte, hogy leányának meglátogatása végett haza térhessen. Nagy lelki megrázkódtatással fogadta a hirt, azonnal útlevélről gondoskodott s hazautazott. Egy órányira Budapesttől vett értesülést arról, hogy leánya és neje is meghaltak. Két ravatal várta a 18 évig bujdosó hazafit és családapát, kinek a temetés után legott a visszautazásra kelle gondolnia. Azonban Eötvös báró közbenjárására amnesztiát kapott s igy itthon maradhatott. Felutazott Bécsbe, hogy az uralkodónak is megköszönje kegyét, ki részvétét fejezte ki neki kettős családi gyásza miatt, egyszersmind reményét, hogy a kiegyezés intézkedéseibe zavarólag nem avatkozik. Örült, hogy ismét hazájában maradhatott, de mert több oldalról azt tanácsolták neki, hogy egyelőre a nyilvános szerepléstől tartózkodjék, s mivel az uralkodónak is megigérte, hogy egyelőre a kiegyezésnek, valamint a politikai helyzetnek kritikájától is tartózkodni fog, nem is vett részt a közügyek tárgyalásában, nem fogadta el a Pesti Napló szerkesztését, melyet Kemény Zsigmond felajánlott neki, hanem egyelőre családi és gazdasági ügyeinek rendezéséhez látott. Később a politikusok közt is mind gyakrabban megfordult, különösen Deákhoz vonzódott, kihez még a negyvenes években szoros barátság fűzte. Deák is szorosan ragaszkodott hozzá, sokat tartott itéletére, tehát mindent közölt és megbeszélt vele. Ő javasolta, hogy a koronát Andrássy Gyula gróf tegye fejére a királynak, hogy a koronázási okirat pecsétje, melyben még Velence címere benn volt, változtassák meg stb. Minthogy Deák, Eötvös azt kivánták, hogy P. politikai tevékenységet is fejtsen ki, fellépett Szentesen képviselőjelöltnek, hol meg is választották s ekként tagja lett a törvényhozásnak; később Szécsényben választották meg s akkor előadója lett a pénzügyi bizottságnak. Politikai szereplése mellett tevékeny részt vett a közügyek egyéb munkakörében is. Osztályelnöke lett a m. t. akadémiának, melynek igen értékes könyv- és kéziratgyüjteményt ajándékozott; elnöke lett a képzőművészeti társaságnak, melyet egészen újra szervezett, 1869. Eötvös báró kinevezte a nemzeti muzeum igazgatójának, melyet európai hirü intézetté fejlesztett s igazgatásától csak 1894., nyugalomba vonulásakor vált meg. Minden tudományos, közművelődési, művészeti társulatnak tagja, munkása lett és maradt napjainkig. Ma is legrégibb rendes tagja az akadémiának, s ez idő szerint tiszteleti, igazgatósági tagja és másodelnöke, tagja a Kisfaludy-társaságnak, a Petőfi-társaságnak, másodelnöke a történelmi társaságnak, elnöke a képzőművészeti tanácsnak, a régészeti társulatnak; alapítója, pártfogója lett az összes jótékonysági egyleteknek. Tudományos és közművelődési társulatokat létesített, tudósokat nevelt a hazának, a magyar közműveltségnek. Tudományos érdemeit soknemü elismerés érte, majdnem minden hazai közművelődési társulat tiszteletbeli tagjának választotta. A budapesti tudományegyetem 1880. tiszteletbeli filozofiai doktorrá nevezte ki, Temesvár sz. kir. város díszpolgárává választotta. Egy sereg külföldi tudományos intézet és társulat tiszteletbeli tagjai közé sorozta; igy: a párisi antropologiai társaság, a természettudósok német akadémiája Drezdában, az amerikai filozofiai társaság Philadelphiában, a berlini antropologiai, etnologiai és őstörténeti társaság, a müncheni antropologiai társaság, a königsbergi fizikai és közgazdasági társaság, a bécsi antropologiai társaság, a belgrádi tudós társaság stb. A török szultán a Medsidje-rendjellel tüntette ki. Megemlékezésére méltó az a buzgólkodás, melylyel utána járt a Lobkowitz-féle ásványgyüjtemény és az Esterházy-féle képtár megszerzésének, melyeknek megvétele az ország számára csakis az ő sürgetéseinek eredménye. Hasonlóképen az ő fáradozásainak sikerült kieszközölni a bécsi nemzetközi kiállítási iparművészeti tárgyainak megvételét, mely gyüjtemény alapja lett az iparművészeti muzeumnak.
A hetvenes években nagyobb keleti utazást tett a Balkán-félszigeten át Konstantinápolyba, onnan Görögország klasszikus földjére. Visszatérve, itthon előbbi sokoldalu tevékenységet folytatott s miként egykor a külföldön, ugy most itthon szalonja a hazai és külföldi celebritások találkozó helye lett. Még a külföldi lapok is magasztalva szóltak P. szalonjáról, melybe bejutni sokaknak vágya és óhajtása volt. 1886. másodszor nősült meg, elvette Geszner Róza Terézt, kivel háborítatlan egyetértésben élnek zajtalanul, csendesen, csaknem teljes visszavonultságban. Midőn életének hetvenedik évét elérte, barátai, tisztelői nagy ovációt rendeztek tiszteletére, emlékpénzt verettek az ünnep emlékére, díszes albumot s benne értékes irodalmi emléket adtak ki munkássága dicsőítésére. Ez volt utolsó ünnepiesebb nyilvános szereplése. Azóta visszavonultan csak nagy munkája elkészítésének gondja foglalta el. Önmaga szellemi munkásságának két fő ágára helyez kiváló súlyt: publicistai és régiségtudományi tevékenységére. Mindkettővel eddig páratlan elismerést ért el. Publicistai tevékenységét a m. tud. akadémia 1894-iki nagygyülésén a 3000 frtos Bródi-díj neki itélésével jutalmazta meg, régiségtudományi munkásságát az 1896-iki nagygyülésen érte az elismerés, midőn nagy munkájának, Magyarország archeologiája-nak a Semsey-díj másodjutalmát szavazta meg. A nagy mű már sajtó alatt van.
Irodalmi munkássága: I. Önálló művek. A) Tudományos munkák: A nyelvkérdés Magyarországon (Lipcse 1844); Életem és korom (két kiad.); Schilderung der eng. social. und staatl. Verhältnisse; Historische Einleitung z. Gesch. Ungarns; A magyar képzők és ragok (Életem és korom); Martinovics és társai (Olcsó könyvt.); Elnöki beszéd a tört. társ. vándorgyülésen Segesvárott (Századok 1879); Eszmék Magyarország tört. filozofiájához (Olcsó könyvt.); A magyar történetirásról (Pesti Napló 1879, 210.); A rézkor Magyarországon; Magyarorsz. Archeologiája (sajtó alatt). B) Szépirodalmi munkák: Ábránd és Valóság (Abafi, Nemz. könyvtár); A magyar jakobinusok (Budapest 1861); Fesülés (vígj.); Aus dem Tagebuche einer ung. Dame (Einleitung); Mondák és regék; Read, white and black; Versek (Emlény 1839); Úti vázlatok (Budap. árvizkönyv 1839, I.); Népmondák (Emlény 1840, Athenaeum 1840). II. Kisebb művek. A) Publicistai munkák: Actenstücke des Schutz vereines; A válság (Havi Szemle); A középosztályról (Nemz. Hirl. 1877); Publicistai dolgozatok (Egyet. Könyvtár); Pesti Hirlap-cikkek (Kossuth); Ungarische Verhältnisse (A. Allg. Zeitung); Három felirati javaslat 1869, 1872, 1875. B) Műtörténet és archaeologia: A bajor király és a művészet (Kliegl-könyv 1842, II.); A régi műemlékek befolyása (M. tört. társ. évk. VI.); Adalékok a hazai műtörténethez (Kisfaludy-társ. évlapjai IX.); Mikes K. kéziratairól; Két olasz művész (u. o. X.); Raimondi Marc. Ant. (Budap. Szemle I.); Bisticci (u. o. III.); Adalékok a magy. műtörténethez (u. o. VI.); A muzeumokról (u. o. VIII.); Ballagi a Mésa-oszlopról (Akad. Ért. IV. 1870, VI. 1872); A magyarországi avar leletekről (Ért. a tört. tud. kör. III. 1873); Glyptika (Arch. Ért. 1879, 9.); A békés-gyulai muzeum (u. o. 1876); Az őstört. leletekről (Népszerü term.-tud. előad. gyüjt. I. 1878); Levél Csereynéhez (Arch. Ért. 1879); Pusztagéci lelet (u. o. 1880); Pátkai kapocs (u. o.); Sopronyi, szoboszlói lelet (u. o.); Bökényi lelet (u. o. 1881); Somogyi lelet (u. o.); Rekeszes ötvösművek (u. o.); Szegedi lelet (u. o.); Gömöri művészetek (u. o. 1883); Études (Arch. 1880); A műgyüjtemények hasznairól (Athenaeum 1838 II.); Néhány ősmagyar lelet (Főv. Lapok 1878); Henszlmann-párhuzam (Athenaeum 1842); Kugler domborműve (Magyarország s Nagyvilág 1867, 19.); A nemzeti muzeum kincsei (Főv. Lap. 1874); A muzeumokról (Vasárn. Újság 1875); A békésgyulai muzeumról (Főv. Lap. 1876); A koloszvári kiállítás (Vas. Újs. 1877); A kelta uralom emlékei (Pesti Napló 1878); Az ötvösműkiállítás (Harmonia 1884, 9.); A magyar nemzeti muzeum gyarapításáról (Vas. Újs. 1879, 44.). C) Irodalom, esztetika: Deák Ferenc, gr. Széchenyi István, gr. Dessewffy Aurél, báró Eötvös József (Ábránd és valóság); Előszó Eötvös Falu jegyzőjéhez; Előszó a Kliegl-könyvhöz (1842, I.); Petőfi és a kritika (Petőfi-társ. Lapja 1877, 1. 2.); A Corvina maradványai (Magyar Könvvszemle 1877, Arch. Ért. 1877, 6.); Marczali, II. József kora (Századok 1882); Über period. Presse (Vierteljahrbuch 1843); Anonymus (Életképek 1845); Egy angol könyv Deákról (Pesti Napló 1880, 109.); Hirlapirodalmunk (u. o. 231.); Kossuth könyve (u. o. 113, Független Hirlap 127.); Ráth György (Vas. Újs. 1882); Reviczky (Hon 1882, 146.); Gyulai (Harmonia 1884, 6.); Csengery (u. o. 4.); Thallóczy Oroszországból (u. o. 1884, 14.); Nordau (u. o. 8.); Teleki (u. o. 12.); Ráthkay M. (Emléklapok 1850, I.). D) Vegyesek: Töredékes észrevételek a Dunaszabályozásról; Gliddon: The tricolor; Bevezetés Lubbock: A tört. előtti időkhöz; A magy. ifjuság (Életk. 1845, 19.); Megnyitó beséd (Magy. orv. és term.-tud. munk. 1847, VII.); A vörösvágási nemes opálról (u. o.): Az irás eredete (Budap. Szemle 1864, XX.); Hollandia (Társalkodó 1838, VII.); Irán és Turán (Athen. 1839); A pénzről (Themis 1839); Élet és művészet (Athen. 1841, Életk. 1845); Tavaszi eszmék (Pesti Divatlap 1842, 5.); Severus (Honderü 1847, II.); Levelek a számkivetésből (P. N. 1861); Hazai hangok (Magyarország s Nagyv. 1866, 17.); Magán könyvtárak (P. N. 1874, 276.); Könytárak és muzeumok (u. o. 241, 2.); Budapest-fővárosi könyvtárak (u. o. 1875, 19.); Szent-Kereszt (Főv. Lap. 1877, 194.); Két nagy úri lak (u. o. 150.); Fény- és árnyképek (Budap. Napilap 1878, 330.); A halmok építői (P. N. 1880, 237.); Besztercebánya (u. o. 156); Gyulainak (Főv. Lapok 1881, 298.); Könyvészeti kiállítás (P. N. 1882, 71.); Akadémia (u. o. 1882, 150., Pesti Hirl. 1884, 279., 1883, 286.); Hugo Viktornál (P. N. 1883, 201.).
3. P. Ferencné (Walter Teréz), Walter bécsi bankárnak leánya, igen nagy műveltségü és kiváló zenei tehetségü nő volt. Szül. Bécsben 1819 jan. 7., megh. Budapesten 1866 szept. 8-án. 1844. ismerkedett meg P. Ferenccel Bécsben, atyjának fényes társaságokkal dicsekvő szalonjában s a következő évben hitvesévé lett P.-nak. Magyarországba, szécsényi birtokukra költözvén, kezdetben itt visszavonult, csendes magányban éltek. Midőn később férjét az 1848-iki események magukkal ragadták, Bécsbe költözött, honnan száműzött férje után ment s hűségesen osztozott férje sorsában. Előbb Londonban tartózkodtak egy ideig, hol atyjának néhány régi ismerőse és jó barátja útján kiváló társadalmi összeköttetéseket szereztek s a legelelőkelőbb társaságokba jutottak. Midőn férje Kossuthtal Amerikába utazott, ő is beutazta Amerikát férje oldalán s később mindenüvé követte férjét száműzetése ideje alatti vándorlásaiban. Férjével együtt irt s fordított az angol lapokba. Önálló művei: Memoirs of a hungarian lady (Egy magyar nő naplója, 2 köt., London 1850); Mondák és regék Magyarországból (2 köt., 1851); Regék az olasz földről (Pest 1866), melyet legidősebb fiával Ágosttal együtt irt. Red, white and black (3 köt., London és New-York), melyet férjével együtt irt mint igen élénk vázlatokat az amerikai társadalomról (megjelent németül is Casselben 1853. 5 kötetben Weiss, Roth, Schwarz címen). Lefordította németre és angolra férjének a Magyarország története filozofiájáról irt eszméit s ezek nyomán számos angol cikket irt az angliai és amerikai lapokba. V. ö. életrajzát arcképpel Hazánk s a Külföld 1867; P. Ferenc, Életem és korom; Ferenczy József, P. Ferenc életrajza.
4. P. Garibaldi, mérnök, m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelő a kereskedelmi minisztériumban, P. Ferenc fia, szül. Torinóban 1861 márc. 8. Középiskolai tanulmányait a budapesti IV. ker. főreáliskolában végezte. 1877. a budapesti egyetem bölcsészeti karának és egyidejüleg a királyi József-műegyetem mérnöki osztályának hallgatója lett. Tanulmányait 1880-81. a zürichi műegyetemen folytatta, hol mérnöki oklevelet nyert. 1883-84. év végéig a korintusi tengeri csatorna építkezéseinél mint osztálymérnök működött. 1885 eleje óta állami szolgálatban van. Több vasút és híd építkezésénél tevékeny részt vett, igy: 1887. a munkács-beszkidi vasút, 1888. a szolnoki Tisza-híd, 1889. a budapesti körvasút és pozsonyi Duna-híd, 1891. a pozsony-szombathelyi helyi érdekü vasútnál.
5. P. Károly, műtörténetiró, P. Ferenc fia, szül. Londonban 1853 nov. 9-én. Gyermekéveit 1866-ig Olaszországban töltötte. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1871. orvosi pályára készült, de csakhamar a művészettörténet tanulmányozására tért át. Három évet töltött Lipcsében, hol a bölcsészetdoktori fokot elnyerte. 1873 óta vett részt hazai művészeti és tudományos mozgalmainkban. Az iparművészeti muzeumot, melynek 1881-ig őre volt, lajstromozta. 1882. nőül vette Márkus Emiliát (l. o.). Rendezte 1884. a magyar történeti ötvösműkiállítást s a párisi világkiállítás számára a magyar régiségi osztályt; majd az Esterházy országos képtár igazgatója lett. Szerkesztette 1884-ig az Archeologiai Értesítőt; számos dolgozatot irt a művészettörténet köréből, nevezetesebbek: a Magyarországi iparművészeti minták gyüjteménye, továbbá Rafael Santi életrajza c. tanulmányai. Fordította Symonds I. A. Renaissance Olaszországban c. művét (Budapest 1881-82). Egyéb művei: Az országos képtár kiválóbb művei (u. o. 1878); A magyar történeti ötvösműkiállítás lajstroma (u. o. 1884); Az ötvösség remekei Magyarországon (u. o. 1885). Az országgyülésnek 1884-92. volt tagja; előbb a szepesszombati, utóbb pedig a tabi kerületet képviselte kormánypárti programmal. 1896 febr. elején hire futamodott, hogy P. megőrült (paralysis progr.) s a család febr. 5. beszállította a beteget a lipótmezei elmebeteggyógyintézetbe. Gyanu merülvén fel azonban, hogy P. a szépművészeti muzeum megalapítása, s műtárgyak vásárlása céljából rábizott (legutóbb 115 000 frt) összeggel elszámolni nem tud, a vallás- és közoktatási minisztérium feljelentése alapján a budapesti fenyítő törvényszék febr. 11. P.-t a gyógyintézetben letartóztatta s vizsgálati fogságba helyezte. Ugyanakkor P. Ágost szóval, febr. 14. irásban jelentette a miniszterelnöknek, hogy az öcscse által netán okozott kárt megtéríti, amit tényleg meg is tett. A fenyítő törvényszék máj. 8. P.-t szabadlábra helyezte. Időközben az országos képtár igazgatóságától felmentették.
6. P. Polyxena, P. Ferenc leánya, szül. Londonban 1857 jun. 21. Korán megismerkedett a régészeti és műtörténelmi tanulmányokkal. Már fiatal leány korában részt vett az atyja által vezetett görögországi utazásban, mely utazásról irt tárcákat az Egyetértés, Pesti Napló és más napilapokba. 1883-ban férjhez ment Hampel Józsefhez (l. o.). Ez időtől fogva tevékenységét a nők nevelésének, munkaképesítésének és főként a tanítónők ügyének szenteli. Ezt leginkább a Mária-Dorottya-egyesület megalkotásánál s a leánygimnázium ügyében kifejtett munkássága által is megmutatta. Ritka módon egyesíti a széleskörü műveltséget és érdeklődést a családi erényekkel és lelki finomsága épp úgy mint nagyvilági összeköttetései társas életünk egyik ünnepelt vezetőjévé teszik. Nagyobb utazásokat tett a már említetten kivül Görögországban, Kis-Ázsiában, Algeriában, Olaszországban, Svájcban és Németországban, melyekről a napilapokba irt tárcákat. Egyéb művei: Mátyás király trónszőnyege (Budapest 1887); Elbeszélések a görög világból (Charlotte M. Jonge angol eredetije után, u. o. 1893); fordította Lanciani Rudolf A régi Róma címü művét (u. o. 1894). Irói álneve Lubóczi Zsófia. V. ö. Mikszáth Kálmán cikkét, Magyar Szalon (1884).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
