Prudhon

Full text search

Prudhon (ejtsd: prüdón) Péter Pál, francia festő, szül. Clunyben 1758 ápr. 4., megh. Párisban 1823 febr. 16. A clunyi apátságban kapott kedvet a festészethez és már ekkor kezdett festegetni. Első oktatást Dijonban Desvoges festőtől nyert, azután egy ideig Párisban tartózkodott, majd elnyervén a római díjat, Olaszországban főleg Leonardo da Vinci és Correggio műveit tanulmányozta. 1789. visszatért Párisba és a forradalmi éveket nagy nyomorban töltötte; apróságok, címkék stb. rajzolásával tengette életét. 1799-ben A sötétség menekül az igazság és bölcseség elől címü képével már némileg ismertté vált, 1808-tól kezdve pedig, mikor az Igazságtól és az isteni boszutól üldözött bűnös képét (Páris, Louvre) és a Psychét elragadó Zephyrt állította ki, a legkedveltebb festők közé küzdötte fel magát és Mária Lujza császárné rajztanítója lett. Ebbe az időbe esnek legboldogabb évei, mikor felesége halála után szerelmi viszonyt folytatott tanítványával, Mayer Constance festőnővel. Ekkor keletkeztek egyéb hires képei: Venus és Adonis; Amor és Psyche; Faágon hintázó Zephyr (Páris, Louvre) stb. 1816. a francia Institut tagja lett. Kedvese halála után elborult kedélye; ekkor festette vallásos tárgyu képeit: Krisztus a kereszten; Mária mennybemenetele. Bájos női képmásokat is festett. Különösen említendő közülök Josephine császárnő és Copia rézmetsző nejének képe. P. művészete éppen ellentéte kortársa, David irányának. Festői, kolorista fölfogásával a romanticizmus előkészítője.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me