Panama-csatorna,

Full text search

Panama-csatorna, az a mesterséges vizi út, melyet 1881. kezdtek építeni a Panama földszoroson, hogy azt átvágva, a Nagy-oceánt az Atlanti-oceánnal összekössék. A vállalkozásra az a nagy anyagi siker buzdított, melyet a szuezi csatorna elért, s a P. irányát a Türr tábornok elnöklete alatt megalakult Société internationale du Canal interocéanique megbizásából Lucian Napoléon Bonaparte Wyse és Armand Reclus határozták meg, és az 1879-iki párisi földrajzi kongresszus többsége is a P. kivitele mellett nyilatkozott. Még ugyanazon év végén Lesseps Ferdinánd gróf, a Szuezi csatorna építője, több mérnök kiséretében a helyszinére ment, s már 1880 febr. 14. költségvetéssel álltak elő, mely szerint a szintes csatorna elkészítése 843 millió frankba került volna; ez az összeg azonban, mint magának Lessepsnek későbbi nyilatkozatából kiderült, a költségeknek alig felét fedezte. A részvénytársaság azonban, ennek a költségvetésnek és a hozzá csatolt kiviteli terveknek alapján mégis megalakult és a munkálatokat is megkezdte; a tervek szerint a P. hossza 73 km., felső tükrének szélessége a hegyekben (a legmagasabb 102 m.) 28 m., a síkon 50 m. lett volna, mélysége pedig az Atlanti-oceán bejáratánál 8,5 m., a Csöndes-tengeri torkolatánál 10,5 m. és befutására 6 óra volt volna szükséges. A P. kiindulási pontja Colon volt, honnan 10 km.-nyire, Gabun mellett a Rio Chagreshez ért volna, és ennek vizét fölhasználva Obispóig (Colontól 46 km.), onnan a hasonló nevü folyóban haladt volna 7 km.-t, s azután áttörve a Cordillerák vizmedencéjét, a Rio Grande völgyében szakadt volna a Panama-öbölbe. Nemsokára kitünt, hogy a befizetett részvénytőke nem elég egy szintes csatorna kiépítésére, s ekkor elhatározták, hogy zsilipes csatornát építenek. A munkások sokat szenvedtek a gyilkos klima miatt és számosan haltak el a járványos lázban; a Rio Chagres bő vizének levezetésére pedig nagy költséggel hosszu csatornákat kellett építeni, ugy hogy 1888. már 1400 millió frankot adtak ki s a csatornának alig egyharmada volt kész, és ebből is csak a colon-gabuni (10 km.) részlet volt hajózható. Ekkor már azért sem lehetett a dolgok állását eltitkolni, mert Lessepsnek új tőkékre volt szüksége s a vállalat, miután az 1888 decemberi szelvényeket nem birta beváltani, csődbe került. Brunet, a tömeggondnok (1890 jun.) ugyan kieszközölt egy bizottsági jelentést, mely a zsilipes csatorna folytatását ajánlotta és a 7-8 évig tartó építkezések költségeit 900 millió frankban állapította meg, Wyse pedig új szerződésre lépett Columbia állammal, mely szerint az 1889-ig engedélyezett építési határidő 1903-ig meghosszabbíttatott, de az új részvénytársaság megalakítása, illetőleg a szükséges tőke előteremtése nem sikerült. (A Panama-társulat bukásának következményeit, l. Franciaország, VII. köt., 569, 571. old.) A P. építkezési el vannak hanyagolva és pusztulásnak indultak s a vállalat valószinüleg csak akkor fog ismét lábra kapni, ha az épülőfélben levő Nicaragua-csatorna (l. o.) a forgalom követelményeinek megnyitása után meg nem felelne. V. ö. Polakovsky, Panama-oder Nicaraguakanal? (Lipcse 1885); Petermann-féle Mitteilungen (1885. évf.); Lesseps, Le Canal de Panama etc. (a londoni Geographical Society 1888 évf.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me