Palóc nyelvjárások.
Palóc nyelvjárások. Magyarországnak É-i részén, Abaúj és Zemplén vármegyéktől kezdve Ny-ra találjuk a P.-at. E nyelvjárásterület középpontján, Heves, Gömör, Borsod, Nógrád és Hont vármegyékben terül el az igazi palóc vidék; itt őrizték meg a leghatározottabban és legvilágosabban e nyelvjárás jellemző sajátságait. A középső P.-ok a következők: 1. A mátravidéki, a Mátra-hegységtől É-ra. 2. A borsodi, a Bükk-hegységtől É-ra. 3. A karancsvidéki, a Karancs hegye tövében. 4. Az ipolyvidéki, az Ipoly folyó és a Cserhát-hegység közötti területen. E középponttól három irányban terülnek el a palócosnak nevezhető nyelvjárások, melyeknek mindegyike megőrizett egyet-mást a jellemző palóc hangtani és alaktani sajátságok közül, e mellett azonban átveték a szomszédos idegen nyelvterületek egy-egy jellemző vonását is. A keleti P., a sajóvölgyi, hernádvidéki és hegyaljai, átmenetül szolgálnak az ÉK-i nyelvjárásterülethez, viszont a nyugati P., a barsvármegyei, esztergom-komáromi, mátyusföldi és csallóközi, a dunántuli nyelvjárások felé közelednek. A középső P.-tól D-re terülnek el a bükkaljai, hevesvármegyei, jászségi és a felsőpestvármegyei P., melyek még a legtöbb palóc sajátságot őrizték meg. A tulajdonképeni palóc sajátságot őrizték meg. A tulajdonképeni palóc vidéken kivül az országnak különböző részein találunk palóc lakosságot. Az Alföld elnéptelenedett vidékeire a két legutóbbi század folyamán gyakran vándorolt palóc lakosság, akik aztán megőrizték nyelvjárásuknak legtöbb jellemző vonását; igy a P. területéhez tartoznak Pest vármegyében Félegyháza, Majsa és Halas kat. lakossága, a Tisza mentén Dorozsma és Zenta, a Tiszán tul Kun-Szt.-Márton, továbbá Csongrád vármegye É-i részének és Békés vármegyének kat. lakossága, Arad vmegyében Magyar-Pécska, s Szilágy vármegyében Zilah környéke.
A P. egyik legjellemzőbb hangtani sajátsága az a és á hangok különös ejtése; az a helyett rendesen az ajakzárás nélkül képzett á-t ejtik, az á helyett pedig az ajakzárás különböző fokával képzett â-t, melynek helyébe néha diftongus lép. Kedvelik továbbá a diftongusokat az é, ó, ő hangok helyén is s a palóc vidéken e diftogusoknak egész változatos sorával találkozunk. Másik jellemző vonásuk a zárt ë kedvelése; ezt a hangot gyakran ejtik szó végén is a köznyelvi e helyett: bennë, bë, tüzë, könyvë; nézzë, vinnë, vëttë. Gyakran ejtik e nyelvjárások az ë és i hangokat más nyelvjárások ö, ü-jével szemben: fël, këll, vërës, fëlhó; siket, fil, pispëk, tidő stb. A hosszu magánhangzók közül a nyiltabb ó, ő-t kedvelik a zártabb ú, ű helyett: tanól, fordól, keről, meről (vagy csak: tanó, fordó stb.); szomoró, ágó, hajó (hajú), gyűrő, gyönyörő, színő; a többes szám 1-ső személyének ragjában is: urónk, papónk, érettőnk; hoztónk, igyónk, gyerőnk. A P. mássalhangzórendszerét jellemzi az ínyhangok kedvelése; az ly hang eredeti ejtését e nyelvjárások megőrizték más vidékek l v. j hangjával szemben. Továbbá i és ü előtt minden foghangu mássalhangzó helyett a megfelelő ínyhangut ejtik: gyió, gyinnye, gyisznó, másogyik; patyika, tetyű, németyi, ütyi, várnyi stb. Jellemző vonásuk még a szótagzáró l, ly elvesztése (kirá, talá, várná, kérté stb.), továbbá az érintkező mássalhangzók gyakori illeszkedése: mëllát (meglát), nar rét (nagy rét), av va të (az vagy te) stb. A szóragozást a -val, -vel rag v-jének megmaradása: házval, gavvó (galy-val), s a -nott, -nól, -nyi helyhatározó ragok használata jellemzi. A most elsorolt legszembeszökőbb jellemző vonásokon kivül a különös hanghordozás, a név- és igeragozásnak számos apróbb eltérő vonása, a tájszók és szólásmódok gazdagsága teszik a P.-at oly sajátságos hangzásuvá. V. ö. Balassa József, Magyar nyelvjárások (Budapest 1891). L. még Nyelvjárások.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
