Okirathamisítás

Full text search

Okirathamisítás (falsum), a régibb elmélet szerint a csalásnak egyik minősített esete volt. Az újabb elmélet az O. jogtárgyát nem a vagyonban, hanem a közérdekben találja, emly az okiratokhoz mint kiváló bizonyítási eszközökhöz fűződik. Az okiratnak bizonyító ereje az okiratot a jogélet kiváló biztosítékává teszi, ennek a biztosítéknak megtámadása az, mely az O.-t külön bűntetté minősíti. Az O.-nak ebben kijelölt jogtárgya természetesen befolyást gyakorol a bűntett fogalommeghatározására.
Az okiratok bizonyító erejökre nézve két nagy osztályra, a köz- és magánokiratokra oszolván, a magyar btkv első sorban köz- és magán O., között tesz különbséget, amely nemcsak a két bűntett különböző közvetlen tárgyában (az okirat minőségéban), hanem az elkövetési cselekedetekben is nyilvánul. Míg ugyanis köz-O.-hoz elegendő a közokiratnak meghamisítása, feltéve, hogy ebből valakire jogsérelem háramlik vagy háramolhatik, addig a magán O.-hoz nem elegendő az okiratnak meghamisítása, hanem annnak a törvényben meghatározott módon, vagyis arra való használata szükséges, hogy ez által valemely kötelezettség v. jog létezése, megszünte vagy megváltoztatása előálljon. Ily használat hiányában a cselekmény lehet csalás, de soha sem O. A meghamisítást illetőleg büntetőjogilag egyenértékü cselekmények: hamis okiratnak készítése, készíttetése v. valódi okirat tartalmának részben v. egészben megváltoztatása. Az O.-nak tényálladékát továbbá teljesen megállapítja az is, ha valaki a más által készített hamis vagy meghamisított okiratot, ezt a minőségét tudva, használja. Vajjon a törvénynek ez a rendelkezése arra a használóra is alkalmazandó-e aki a hamisítás iránt a hamisítóval egyetértett, az a gyakorlatban vitás s a büntetési tétel azonosságánál fogva gyakorlatilag meglehetősen közömbös. A dolog természete a kérdésnek tagadó eldöntésére vezet, mert egyetértés esetében részesség forog fenn.A törvénynek vonatkozó §-a (405. §) tehát csak az ellen alkalmazható, akinek a hamisításban egyáltalán része nem volt. További vitás kérdése a magán O.-nak az, vajjon a hamisítás már önmagában a használat megkezdése előtt kisérletet állapít-e meg vagy sem, mely utóbbi esetben csak büntetlen előkészületnek volna tekinthető. Az összetett büntettek elmélete alapján, amely szerint összetett tényálladékoknál (ilyen p. a magán O. és használat; a rablás, erőszak és elvétel) az egyik tényálladéki cselekedetnek elkövetése v. elkövetésének megkezdése az egész bűntett elkövetésének megkezdését alkotja, a kérdést abban az értelemben kell eldönteni, mely a használat céljából eszközölt hamisításban kisérletet állapít meg. A köz-O.-nál lényeges különbség van a szerint, amint az közhivatalnok hivatlai hatáskörében, v. más valaki követi el. Az első esetben a törvény ismét több esetet különböztet meg, amelyek a tett súlyához képest különböző büntetés alá esnek. Ily különösen kiemelt esetek: a) hivatali hatáskörben hamis közokiratnak kiállítása v. valódi közokiratnak meghamisítása; b) a közokiratba valamely lényeges ténynek hamisan történt bevezetése, hamis kivonatnak kiadása; közhivatali könyv lényeges tételeinek meghamisítása, c) a hivatalosan kiadott másolatokban v. fordítmányokban elkövetett hamisítás; d) hivatali őrizet alatt levő okiratoknak megsemmisítése, eltitkolása. A rendes büntetési tétel 5-10 évig terjedhető fegyház. Egyéb esetekben a köz-O.-nak minősített esete, ha azt a tettes abból a célból követi el, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen v. valakit vagyonában megkárosítson. A magán O. minősített eseteinek alapjául szolgál: a) az érték; b) az okiratnak bizonyos minősége. Az első szempontból bűntett az O., ha a jognak értéke, melynek bizonyítására az okirat szolgál, 50 forintot meghalad, s sőlyosabb büntetési tétel szól arra az esetre, ha az érték 2000 frtnál magasabb. A másik szempontból súlyosabb büntetés alá esik a váltókon, kereskedelmi könyveken, kereskedelmi utalványokon, takarékpénztári könyvecskéken, közraktári jegyeken s a papirpénzzel egyenlő tekintet alá nem eső, közforgalomban levő értékpapirokon elkövetett hamisítás. Az O. fogalma alá vonja a magyar btkv annak cselekményét, aki másnak aláirásával ellátott valamely kitöltetlen iratot az aláiró belegyezése nélkül vagy tudva, a létrejött megállapodás ellenére tölt ki. A francia jogban ez az eset abus de confiance (bizalommal való visszaélés) név alatt ismeretes.
Au O.-nak eddig tárgyalt esetei u.n. anyagi (materialis) O.-t képeznek, mert a hamisításnak közvetlen tárgyát maga az okirat képezi. Különbözik ettől az u. n. eszmei (intellectualis) O., amelynél az okirat maga valódi, de az O.által bizonyított tény a valósgának meg nem felel. A magyar törvény ezt az O.-t csak akkor bünteti, ha közokiratról van szó s fogalmát akként határozza meg: aki szándékosan közreműködik arra, hogy valaki jogai v. jogviszonyainak lényegére vonatkozó valótlan tények, körülmények v. nyilatkozatok vezettessenek be a nyilvános könyvbe vagy más közokiratba. A csak vétséget alkotó cselekmény bűntetté lesz, ha azt a bűnös nyereségvágyból követte el. Magánokiratokban elkövetett eszmei O. a cselekmény céljánál fogva csalás lehet, ez eseten kívűl, mások jogait nem érintvén, büntetendő cselekményt nem alkot. P. a hitelező, aki nyugtát állít ki adósa részére, jóllehet ez tartozását tényleg meg nem fizette. O.-nak minősíti a magyar törvény annak a cselekményét is, aki károsítási szándékkal olyan okiratot, mely v. éppen nem v. nem kizárólag sajátja, jogtalanul megrongál, megsemmisít v. eltitkol.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me